Keresés
Close this search box.

Vékássy Bálint lesz a MOB-főtitkár!

blank

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag támogatta a kinevezését, így augusztus 10-étől Vékássy Bálint lesz a szervezet főtitkára.

A posztra Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke javasolta a szakembert, akit kedden hallgattak meg a vezető testület tagjai. Bartha Csaba május elején távozott a posztról, azóta megbízott főtitkárként Fábián László látta el a feladatokat, ő Vékássy Bálint munkába állása után továbbra is a MOB sportigazgatója lesz. A MOB-tól kapott tájékoztatás szerint a 43 éves Vékássy Bálint 1982 és 1996 között kajakozott, korosztályos, majd felnőtt válogatott volt, kétszeres ifjúsági világbajnok. Versenyszervezőként több jelentős hazai világverseny rendezésében vállalt főszerepet, és több mint egy évtizede dolgozik a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek versenybíróként, tanácsadóként, fotósként.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top