Hamarosan kezdődnek a Téli Olimpiai Játékok!
Hamarosan kezdődnek a Téli Olimpiai Játékok!
Egész Oroszország lázban ég, hiszen 11 nap múlva kezdődnek Szocsiban a XXII. Téli Olimpiai Játékok.
Igaz, a Magyar Csapat (a korábbiakhoz hasonlóan) közel sem annyi sportolóval fogja képviselni hazánkat, mint a nyári megmérettetéseken, de a lelkesedés ugyanolyan. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy ugyan aranyéremre nem számíthatunk, viszont hatalmas dicsőségnek tekinthetnénk arra is, hogy ha valamelyik sportolónk éremmel térne haza.
Az ünnepi eseményen az olimpiai fogadalomtétel szövegét Regőczy Krisztina olimpikon mondta el, míg a sportolók nevében Szabó Milán sífutó mondott köszönetet sporttársaival együtt az édesanyáiknak szeretetükért és biztatásukért. Szabót, aki hazánk történetében egyedülálló módon két számban is megszerezte az olimpiai „A” kvalifikációt, mely alanyi jogon való kijutást biztosít számára az Olimpiai Játékokra – 18 éves koráig a szülei edzették.
A téli olimpia programja február 7.-én veszi kezdetét a megnyitóval és egészen 23.-áig fog tartani a várva-várt sportesemény.
Szólj hozzá