Keresés
Close this search box.
fabianlaszlo

Fábián László hatvanéves

Szombaton lesz hatvanéves Fábián László olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

Fábián László lassan már harminc éve befejezte öttusa-pályafutását, munkája miatt mégis szinte ugyanannyit van távol Magyarországtól, mint versenyzőként. Január végén Olaszországban tartózkodott a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar küldöttség vezetőjeként, és hatvanadik születésnapját is külföldön tölti.

Spanyolországban leszek, ott tárgyalunk a csereprogramokról, felmérjük, milyen edzőtáborozási és más szakmai lehetőségek nyílhatnak a magyar sportolók előtt. Öttusázó koromban szinte hazajártunk Barcelonába, sokat edzőtáboroztunk a csodás városban és a Kanári-szigeteken, remek bázisunk volt az a térség. Az akkori jó kapcsolatok ma is megvannak a spanyol kollégákkal” – mesélte az MTI-nek.

Mint mondta, néha tényleg fárasztó a gyakori utazás, de a kapcsolattartás elengedhetetlen a sikeres munkához, a célok megvalósításához.

„A MOB főtitkáraként kollégáimmal azért dolgozom, hogy a magyar sport meg tudja tartani a helyét a világ élvonalában, illetve előre is lépjen. Az utazásaim versenyzőként tejesen más jellegűek voltak, mint a mostaniak. Emlékszem, akkoriban milyen nagy gondot jelentett a csomagolás, hogy a vívózsákba bepakoljunk minden szükséges felszerelést és holmit, a zsák pedig 30-35 kilót is nyomott. Volt mit cipelni, és különböző praktikákat kellett kitalálnunk, hogy ne mutasson túlsúlyt a mérleg… A 18 fokos barcelonai hőmérsékletben viszont jóval  kellemesebb volt a futóedzés, mint mínuszokban. Egykor ugyanis még kemény volt az itthoni tél, ezért még a háromhetes táborozást-távollétet is könnyebben elviseltük. A versenyekre utazás megint más volt, hiszen a verseny nem más, mint az előadás, amire egész évben készülsz, és nem mindenkinek adatik meg, hogy Európa- vagy világbajnokságon hazai környezetben mutassa meg tudását” – nosztalgiázott az utolsó magyar olimpiai aranyérmes öttusacsapat tagja, aki az 1988-as szöuli csapatsiker után 1989-ben éppen Budapesten lett egyéni világbajnok.     

A sok érem között, amit szereztem, természetesen a legfényesebb az olimpiai arany, de számomra ugyanolyan kedves minden Eb- vagy vb-érem, meg az öt egyéni országos bajnoki címem, nehéz kiemelni bármit is” – mondta. Hozzátette, hogy olimpiacentrikus országban az olimpiai arany a legértékesebb, de a szíve az 1989-es budapesti világbajnoki győzelemhez húz, mert fantasztikus volt a hangulat, a rendezés és az öttusában ritkán tapasztalható hatalmas közönség.

Fábián László sosem titkolta véleményét egykori szeretett sportágáról, annak változásáról. A 2024-es párizsi olimpia után életbe lépő új formuláról, a lovagás nélküli lebonyolításról mindig szomorúan, elkeseredetten beszél.

A szívem szakad meg, hogy kitépték az öttusa lelkét, a lovaglást. Az utóbbi évek gyakori szabályváltoztatásaival a sportág elindult egy lejtőn, és várható volt, hogy ennek nem lesz jó vége. Sajnos már nincs visszaút, az eddigi legnagyobb változtatás tragédiához vezetett, ugyanis a lovaglás eltörlése valódi tragédia. Nem az összetett sportág jellegét változtatták meg, hanem kivették az egyik alap összetevőjét” – véli.

Fábián László az öttusa mellett párbajtőrvívásban is jeleskedett, országos bajnokságot nyert, sőt, Szöulban az olimpiai hatodik helyezett válogatott tagja volt. Arra a kérdésre, hogy mi maradt meg a sok sportágból, amelyet űzött, így reagált: „Az öttusából a futás, ami nem véletlenül alapsportág, hiszen nagyon hasznos, megmozgatja az izmokat, és jó kondíciót ad. Egyébként a sportolásban ma már a játékosságot keresem. Sajnos új hobbimra, a golfra kevés idő jut, de nagyon várom a jó időt, mert mindig örömmel játszom a természetben. Viszont van egy lassan húsz éve kőbe vésett, védett esemény az életemben: a hétfő esti focizás. Igyekszem úgy alakítani a programjaimat, hogy ott lehessek a társak között. Igaz, már nem vagyok annyira meghatározó játékos a csapatban, mint régen, de a hangulat, az ugratások miatt nem mondanék le ezekről a meccsekről” – mesélte.

Olimpiai csapataranya és világbajnoki egyéni diadala mellett csapatban kétszer, váltóban háromszor győzött vb-ken, Európa-bajnok pedig egyéniben egyszer, csapatban és váltóban kétszer-kétszer volt. Öttusában tízszeres magyar bajnok – egyéniben és csapatban is ötször győzött -, míg párbajtőrben egyéniben egyszer, csapatban kétszer nyert. Négyszer volt az év hazai öttusázója, 1989-ben pedig az év legjobb sportolójává választották Magyarországon. Versenyzői pályafutása után nem távolodott el a sporttól, sportvezetőként tevékenykedett, és jelenleg a MOB főtitkári pozícióját tölti be.

Fokozatosan haladok előre a ranglétrán, sportigazgatóból egy éve főtitkár lettem. Amiről egykor álmodtam, ma már valóság. Bízom benne, lesz még néhány jó évem főtitkárként, aztán pedig át tudom majd adni a tapasztalataimat, és lesz is, aki továbbviszi azt, amit mi elértünk. Ez a poszt lehet a pályafutásom végállomása…, vagy ki tudja?” – fogalmazott Fábián László.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Soós Lajos)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top