Keresés
Close this search box.
kallaiakos

Március elején távozik a női öttusaválogatott éléről Kállai Ákos

Március elejétől nem folytatja tevékenységét a női öttusaválogatott szövetségi kapitányaként Kállai Ákos.

A szakvezető levélben jelezte a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnökségének a döntését, a vezető testület pedig a kérésének megfelelően ezt tudomásul vette és véglegesnek tekinti, így március 1-jétől már nem Kállai Ákos lesz a kapitány.

A MÖSZ tájékoztatása szerint az elnökség kedden tárgyalt a kialakult helyzetről és az ebből következő teendőkről, az ügyben továbblépés a következő, február 17-i ülésen várható.

Kállai egyszer már felajánlotta lemondását, de a szövetség 12 tagú vezető testülete december 14-én ezt nem fogadta el. Ezután Gyurka Márk Manó, a sportolói bizottság elnöke a versenyzők képviseletében bizalmatlansági indítványt nyújtott át Simicskó István elnöknek, azt kérte, hogy a testület vizsgálja felül a döntését.

A júliusi alexandriai világbajnokság után Tibolya Péter, az UTE szakosztályvezetője úgy nyilatkozott: a továbbiakban nem hajlandók együtt dolgozni a női válogatott szövetségi kapitányával. A döntésüket azzal indokolta, hogy az elmúlt években Kállai Ákostól nem kaptak támogatást, a klubedzéseiket nem látogatta a szakvezető, a vb-n egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes Gulyás Michelle pedig az egyik edzőtáborból sírva hívta fel őt azzal, hogy a kapitány olyanokat terjeszt róla, amik nem igazak. A helyzet tisztázására augusztus 17-én négytagú testület alakult, ennek a jelentését hallgatta meg az elnökség december közepén és hozta meg akkori döntését. Kállai végül mégis a távozás mellett döntött.

(Forrás: MTI, nyitókép: M4 Sport)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top