A riói olimpia szerdai tőrversenyében nem jutott tovább a negyeddöntőbe a hatodik olimpiáján szereplő Mohamed Aida.
A kolumbiai Saskia Loretta van Erven Garcia legyőzése után a világranglistán második helyezett, világbajnoki címvédő orosz Inna Gyeriglazovával mérkőzött, akitől 15-6-ra kikapott.
A hatodik olimpiáján részt vevő magyar tőröző adta rögtön az asszó elején az első tust, utána azonban csak a második harmad közepén tudta ismét megszúrni a taktikusan és pontosan vívó ellenfelét. Az első három perc 1-2-vel zárult, a másodiknak 2-7-es állásnál lett vége. Aztán az egyéniben vb-ezüstérmes, négyszeres vb-harmadik magyar vívó lerohanó támadásokkal próbálkozott csökkenteni a hátrányát, de rendre tévedett pár centit, így a karján, érvénytelen felületen szúrta meg Gyeriglazovát.
„Éreztem, hogy az ellenfelem nagyon taktikusan felkészült” – nyilatkozott a vegyes zónában. „Azt hittem, hogy egy kicsit agresszívabban jön, viszont pont a passzívabb vívásra épített. Az utolsó pillanatig nem adtam fel. Az a flesses támadás jó is lehetett volna, volt is öt fehér lámpa, ami ha piros, akkor szorosabb az állás. Centimétereken múlt, hogy érvényteleneket szúrtam.”
Hozzátette, az Európa-bajnokságon megverte Gyeriglazovát egy tussal, bízott benne, hogy megszorítja, szerinte ő volt az egyike azoknak, akire leginkább készült az orosz tőröző.
„Csalódott vagyok, de azért a papírformát nem szabad elfelejteni: ő az egyik legjobb vívó. Ezzel együtt többért jöttem” – mondta Mohamed.
Arra a kérdésre, hogy a következő olimpián is ott lesz-e, a 40 éves Mohamed Aida úgy felelt: „Úgy gondolom, merész lenne kijelenteni, hogy igen”.
„Nem fogok hazamenni és lerakni a tőrt egyből. Mielőtt kijöttem, klubom az UTE négyéves szerződést kínált, amit nagy boldogan elfogadtam. Addig vívok, amíg élvezem” – mondta.
Eredmények, a 32 között:
Mohamed Aida–Saskia Loretta van Erven Garcia (kolumbiai) 15-12
Szólj hozzá