Keresés
Close this search box.
Forrás: Facebook

Célkeresztben az egyes

Forrás: Facebook

Elsősorban egyesben szeretne jól szerepelni az idei válogatókon Fazekas-Zur Krisztina, a Graboplast Győri VSE olimpiai bajnok kajakosa.

A Kaliforniában élő versenyző – aki 2012-ben, Londonban a négyes tagjaként lett ötkarikás aranyérmes – azt mondta: remekül halad a felkészülése, jóval előrébb tart, mint tavaly ilyenkor.

„De ez nem is csoda, hiszen tavaly a kisfiam születése után jöttem vissza. Idén visszatértünk a rendes kerékvágásba, kemény edzésmunkát végzünk, úgyhogy rendkívül pozitívan látom a jövőt” – fogalmazott a 35 éves kajakos, aki most egy hétig Magyarországon tartózkodik, de utána utazik vissza az Egyesült Államokba.

Fazekas-Zur Krisztina arról is beszélt, hogy február elsejétől vele együtt készül majd Newportban három győri kajakos, köztük a tavaly K-2 200 méteren világbajnoki ezüstérmes, 17 esztendős Homonnai Luca, s ennek nagyon örül, mert jobban szeret egy csoport tagjaként tréningezni, mint egyedül.

„Az egyes van a felkészülésem célkeresztjében, mert a válogatókon ebben a számban kell majd jól teljesíteni. Természetesen a négyesre is gondolok, de a legfontosabb, hogy egyesben jól menjek” – mondta a kajakos.

Fazekas-Zur Krisztina és az edzéseit irányító férje, Rami Zur, valamint kisfiuk a tervek szerint áprilisban költöznek haza, s onnantól Szolnokon folytatódik majd a felkészülés a riói olimpiáig.

A magyarok eddig öt női kajakos kvótát gyűjtöttek az ötkarikás játékokra, még egy indulási jog szerezhető. A riói csapat a válogatóverseny alapján áll majd össze.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top