Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Csilla Rózsa)

Harcol az olimpiai kvótáért Rózsa Csilla

Fotó: Facebook (Csilla Rózsa)

Nem adja fel az olimpiai kvótáért való küzdelmet Rózsa Csilla, aki tavasszal négy versenyen is megpróbálja megszerezni az ötkarikás játékokon való indulási jogot.

A 19 éves versenyző keddi sajtótájékoztatóján elmondta, idén több változás is történt a felkészülésében, mivel Lénárt Ágota sportpszichológussal, gyógytornásszal, erőnléti edzővel és masszőrrel bővült a Tom Burnett edző vezette szakmai stáb.

Szintén Rózsa Csilla munkáját segíti az amerikai Daniel Maringer, aki a fiatal játékos állandó caddie-je lesz. Ő az a versenyeken, aki többek között a felszerelést viszi, de egyben csapattárs is, aki egyedüliként tanácsot adhat a pályán.

„Sokkal rendszerezettebb lett az életem, ők segítettek ezt felépíteni. Megvan az, hova megyek minden nap, hogy caddie-vel tudok felkészülni. Ez nemcsak a játékomon, hanem a gyakorlásom minőségén is javított. Sokkal több mindent tudok elvégezni egy nap alatt, mint amikor egyedül gyakoroltam” – nyilatkozta Rózsa Csilla.

A magyar játékos idén a másodikszámú versenysorozatban, a LET Acessben indul majd, április 28. és 30 között Svájcban, május 11. és 13. között Spanyolországban, május 19. és 21., valamint június 17. és 19. között pedig Svédországban indul majd.

Rózsa megjegyezte, számításai szerint mind a négy versenyen dobogón kellene végeznie ahhoz, hogy kiharcolja a riói indulást. Ehhez az olimpiai ranglistán, amelyet július 11-én zárnak le, a legjobb 60 között kell végeznie, ez a rangsor a világranglista alapján áll össze, ugyanakkor egy országot legfeljebb két golfozó képviselhet.

„Minden napra, minden hétre, minden hónapra van egy kisebb cél, először ezeket kell teljesíteni, ezek mögött állnak nagyban a karikák” – mondta Rózsa Csilla, aki nemrég az Egyesült Államokban edzőtáborozott. „Gyakorlatilag szabadnapom sem volt, annyi mindent próbáltunk belesűríteni ebbe az időbe. Úgy jöttem haza, hogy az önbizalmam a duplájára nőtt, ami korábban nem sok volt”.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top