Deák Bárdos Mihály megnyerte első mérkőzését pénteken az isztambuli olimpia kvalifikációs versenyen – így már csak két győzelemre van a kvótától -, míg Módos Péter a selejtezőben kikapott, így eldőlt, hogy a kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában nem lesz magyar a riói játékokon.
A Lám Bálint sérülése miatt újra csatasorba állított 41 éves Deák Bárdos – aki legutóbb a 2013-as budapesti vb-n szerepelt nagy világversenyen – hosszú ideig várt a bemutatkozásra, ugyanis a kezdés után közel négy és fél órával szólították először szőnyegre.
A nyolcaddöntőben az ellenfele a litván Mantas Knystautas volt, aki – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – láthatóan tanácstalanul tusakodott vele hat percig, akcióra teljesen esélytelenül. Deák Bárdos végig irányított, s ugyan akciót ő sem tudott csinálni, riválisa intésével 1-0-ra nyert. A negyeddöntőben japán vagy argentin ellenfél vár majd az ötszörös világbajnoki ezüstérmes magyar birkózóra.
Az elmúlt években súlyos sérülésekkel bajlódott Módos Péternek már a 16 közé jutásért szőnyegre kellett lépnie a török nagyvárosban. Ellenfele az amerikai Jesse David Thielke volt, aki – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – ezúttal lényegesen jobban birkózott nála és simán nyert.
A meccs kevesebb mint három perc alatt eldőlt: alig egy perc után az amerikai egy mögé kerüléssel szerzett kétpontos előnyt, majd kevéssel az első szakasz vége előtt ismét levitte Módost, akit kétszer megpörgetett, így 8-0-ás technikai tussal véget ért a találkozó. Isztambulban minden kategóriában két-két riói helyet osztanak, azaz csak a döntősök szereznek kvótát, amire a vereséggel Módosnak nem maradt esélye.
Az 55 kilogrammban Londonban harmadik, világbajnoki és többszörös Európa-bajnoki dobogós magyar a 2013-as budapesti vb-bronza óta alig versenyzett, több komoly műtéten esett át, s közel két évet kihagyott, ráadásul a szabályváltozások és súlycsoportjának megszűnése is rosszul érintette, így a kvótára eleve kevés esélye volt. A kvalifikációs sorozatban ezt megelőzően Ulánbátorban indult, ahol két meccset nyert, ám a negyeddöntőt elbukta.
Az isztambuli versenyen pénteken a kötöttfogásúak, szombaton a nők, míg vasárnap a szabadfogásúak lépnek szőnyegre.
Frissítés: Nem sikerült riói kvótát szereznie Deák Bárdos Mihálynak.
A litván Mantas Knystautas és a japán Szonoda Arata legyőzése után a grúz Jakobi Kadzsajával csapott össze a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjéért, egyben az olimpiai részvételért. A mérkőzés – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – egyoldalú volt, előbb Kadzsaja kitolta Deák Bárdost a szőnyegről, amiért egy pontot kapott, majd négyszer megpörgette magyar ellenfelét, amikor annak szűk két perc elteltével térdelőhelyzetbe kellett lemennie. A döntőbe a grúz birkózó 9-0-s technikai tussal jutott be.
Szólj hozzá