Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Kovács 17., Földházi 27., ausztrál győztes női öttusában

MTI Fotó: Kovács Tamás

Kovács Sarolta a 17., Földházi Zsófia pedig a 27. helyen végzett a riói olimpia női öttusaversenyében.

Kovács, a Volán Fehérvár 25 éves versenyzője – aki idén pályafutása legnagyobb sikerét aratva győzött a moszkvai világbajnokságon – a vívás után a középmezőnyben állt, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, amivel a nyolcadik helyre lépett előre. Lova négy akadályt vert le, így a lövészetekkel kombinált 4×800 méteres futást, amelyre már villanyfénynél került sor a Deodoro Stadion gyorsan átrendezett küzdőterén, a 13. helyről kezdhette meg. Végig a bő középmezőnyben futott, és négy helyet hátrébb csúszva ott is végzett.

„Elég vegyes érzelmek vannak most bennem – kezdte összegzését. – Sok olyan volt, amit én hibáztam el, ami lehetett volna jobb az elmúlt két napban” – utalt arra, hogy a verseny a körvívással már csütörtökön elkezdődött. Hozzátette, hogy a pénteki versenyt nagyon jól kezdte.

„Olyan időt úsztam, amilyet évek óta nem. Sajnos aztán kaptam egy lovat, amelyik nem nagyon segített nekem, inkább lógatta a lábát. Jól éreztem magam a lovaspályán, nem értettem, miért volt ennyi verés. Így viszont hátracsúsztam, ezzel elszálltak az esélyeim, hogy elöl végezzek.”

Kovács Sarolta négy éve, Londonban 33. volt.

A 23 éves, olimpiai újonc Földházi csak 11 ellenfelét tudta legyőzni vívásban, így a 36 fős mezőny hátsó részében állt az első szám után. Úszásban ugyan a hatodik időt érte el, de ezzel is csak pár helyet tudott előrelépni, a lovaglásban pedig volt akadályverése, rombolása, lóról esése és időtúllépése is, ami miatt nagyon sok pontot veszített. A KSI 2013-as Európa-bajnoka hiába tartozik a legjobb kombinált számosok közé – ezúttal a tizedik időt érte el -, a 30. helyről nem volt esélye jelentősen előrelépni.

„A lelkemet és a lábamat is újra kell építeni” – kesergett a vegyes zónában utalva arra, hogy nemcsak a versenye nem sikerült jól, hanem június közepén megsérült lába sincs rendben.

Arra a felvetésre, hogy nem igazán sikerült neki ez a nap, úgy reagált: „talán már tegnap elkezdődött ez a nap”. Ezzel együtt úgy vélekedett, hogy amiért jött, nevezetesen a tapasztalatszerzésért, azt hazaviszi.

„Meg egyáltalán ez a szeretet, amit ad az öttusa-társadalom. Mert nagyon sok barátnőm van, és nagyon jó érzés volt így versenyezni, hogy, úgymond, az értékem nem csökkent, mert ugyanúgy támogattuk egymást, akármilyen helyzetben is vagyunk. Nagyon jó úgy versenyezni, hogy az ember kap egy-egy mosolyt vagy hátba veregetést, hogy fel ne add. Ezt mindenképpen hazaviszem.”

Úgy vélekedett, hogy az adott helyzetből kihozta a legtöbbet.

„Amennyi könnyet csorgattam ebbe, abból egy kisebb Balatont meg tudnék telíteni, de hasznos volt, nagyon jó volt itt lenni. Bízom benne, hogy a következő négy évet újra ki fogom bírni kisebb nagyobb bajok nélkül” – tette hozzá.

Győzött az ausztrál Chloe Esposito, második lett a francia Elodie Clouvel, s harmadikként zárt a lengyel Oktawia Nowacka.

Nem tudott beleszólni az érmekért zajló küzdelmekbe a címvédő litván Laura Asadauskaite, mert lovaglására nulla pontot kapott, illetve ugyanezért a 2008-ban olimpiai aranyérmes, tavaly vb-győztes német Lena Schöneborn sem.

A versenyt két nap alatt bonyolították le a Deodoro központban, csütörtökön volt a körvívás, pénteken pedig a bónuszvívással a többi szám.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top