Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Nem a sorozatos bírói hibáknak köszönhető Lőrincz elvesztett mérkőzése

MTI Fotó: Illyés Tibor

Péteri László – akit korábban a világ legjobb birkózóbírójának is megválasztottak – szerint nem véletlenül ítéltek a bronzmérkőzésen Lőrincz Viktor ellen.

„Egyértelmű, hogy nem lehet véletlen bírói hibáknak tekinteni a történteket. Ennyit nem lehet tévedni” – mondta a Kossuth Rádióban a világ legjobbjának 2014-ben megválasztott Péteri László, majd úgy fogalmazott: amit a bírók csináltak, az „szándékos elvezetése volt a mérkőzésnek”.

Lőrincz Viktor 3-2-re vezetett a német Denis Kudla ellen, amikor fél perccel a meccs vége előtt a bíró megintette a magyart, 3-3-ra alakítva az állást, s mivel így az ellenfél szerezte az utolsó pontot, ő nyerte a helyosztót, Lőrincz pedig ötödik lett.

„A szabály azt írja elő, hogy mindkét versenyzőnek esélyt kell adni, hogy a meccsen belül parterhelyzetben pontokat szerezzen. Amikor már megvan a kellő pont, a bírónak nem szabad belenyúlnia a meccsbe. Nem értettem, miért Viktort noszogatta folyton, hogy szabályosan birkózzon, hiszen ment előre” – vélekedett Péteri.

Mint mondta: Lőrincz maximálisan betartja a szabályokat, a bírókat pedig tiszteli.

„Összeraktam a képet. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) bíróbizottságának elnöke német, a honfitársainak hétfőn még nem volt érmük a sportágban, a bíró pedig határozottan hozzásegítette őket, hogy legyen” – közölte. Hozzátette: nem érti, hogy a szlovén szőnyegelnök miért asszisztált az esethez.

A magyar bíró arról is beszélt, hogy szinte biztosan nem lesz következményük a történteknek, a szőnyegen megszületett végeredményt ugyanis nem fogják megváltoztatni. „A nemzetközi szövetség vezetősége esetleg megvizsgálja a mérkőzést, ez alapján pedig szankcionálhatja a bírók tevékenységét, de ezáltal nem kerül érem Viktor nyakába.”

Lőrincz Viktor bátyja, Tamás a 66 kilósok között kedden a nyolcaddöntőben búcsúzott, miután kikapott a dél-koreai Rju Han Szutól. Péteri szerint „a tajvani bíró kellőképpen támogatta ítéleteivel a dél-koreai versenyzőt, ez pedig érezhetően megzavarta Tamást”.

Kérdésre válaszolva Péteri László azt is elmondta, két évvel ezelőtti kitüntetése ellenére miért nem tevékenykedhet a Rio de Janeiró-i olimpián. Mint mesélte: a tavalyi teheráni világkupaversenyen ő volt a vezetőbíró az OroszországAzerbajdzsán döntőn, amelynek egyik mérkőzésén egy orosz világbajnok birkózót szabálytalanság miatt – jogosan, az összes bírókollégájával egyetértésben – leléptetett. Az UWW alelnöke ezt „nem fogadta örvendezve, és azóta minden alkalommal, amikor szóba került a nevem, nemleges választ adott”. Az alelnök állítólag azzal indokolja döntését, hogy másoknak is esélyt kell adni, olyanoknak, akik még nem bíráskodtak olimpián.

„Ott kellene lennem, ez kétségtelen. Az utolsó kvalifikációs versenyen a bíróbizottság elnöke biztosított is, hogy ott van nevem a listán” – vélekedett Péteri. Elárulta, hogy a 2013-as év legjobbjának választott horvát bíró is közreműködött az említett oroszazeri mérkőzésen, és őt is elmarasztalták.

A magyar mérkőzésvezető úgy vélekedett, ha ott lenne az olimpián, talán elkerülhető lett volna, ami Lőrincz Viktorral történt. „A magyar birkózósportnak nincs olyan sportdiplomáciája, amilyen korábban volt. Azok az országok, akik ezen a területen úgy állnak, mint mi, ki vannak téve ilyen helyzeteknek. Amint ismét bekerülünk a nemzetközi szövetség elnökségébe, újra olyan erőteljesek leszünk, mint voltunk” – tette hozzá Péteri László.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top