Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Sastin Marianna-birkózás)

Sastin Marianna és Németh Zsanett riói kvótát szerzett

Fotó: Facebook (Sastin Marianna-birkózás)

Sastin Marianna és Németh Zsanett olimpiai kvótát szerzett a birkózók Ulánbátorban zajló kvalifikációs versenyének szombati versenynapján. A mongol fővárosban szombaton a nők szerepelnek, s az már a pénteki sorsolásnál kiderült, hogy a világbajnok Sastinnak, illetve az idei U23-as Európa-bajnok Németh-nek is jó esélye lehet bejutni a fináléba, s megszerezni a kvótát.

A magyar női birkózás legeredményesebb alakja, a 63 kilogrammban érdekelt Sastin a nyolcaddöntőben az ausztrál Stevie Grace Kelly ellen lépett szőnyegre, s ahogy várható volt, nagyon könnyedén, 10-0-ás technikai tussal lépett túl rajta. A nyolc között hasonló meccsre lehetett számítani, az új-zélandi Tayla Tuahine Ford ugyanis nem képvisel komolyabb szintet, s a Vasas kiválóságának nem is jelentett gondot, újabb 10-0-ás győzelme pedig már az elődöntőbe jutást jelentette a számára.

A férfiakkal ellentétben a nőknél kategóriánként nem három, hanem csak két-két riói helyet osztanak Ulánbátorban, így Sastinnak mindenképpen nyernie kellett a francia Koumba Selena Larroque ellen a kvalifikációhoz. Ezen a mérkőzésen nem lehetett könnyed sikerben bízni, s a francia birkózó nem is adta olcsón magát. A magyar klasszis azonban végig kézben tartotta a találkozót, az első menetben a francia intése után 1-0-ás előnyhöz jutott, majd a második elején Larroque-ot ismét figyelmeztették, ő pedig megint nem tudott 30 másodperc alatt akciót csinálni, így két pontra nőtt az előny. Sőt, az ötödik perc elején Sastin egy szép kitolás után már 3-0-ra vezetett. A meccs képe alapján ez a különbség behozhatatlannak látszott, s Larroque az utolsó másfél percben hiába próbált meg mindent, képtelen volt eredményes támadást bemutatni, Sastinnak pedig az is belefért, hogy egyszer intsék.

Sastin Marianna így 3-1-es győzelemmel került döntőbe, s szerzett ezzel kvótát, ami azt is jelenti, hogy pályafutása harmadik olimpiájára készülhet.

Németh Zsanett sorsolása, ha lehet, még Sastinénál is jobb volt, az UTE 75 kilogrammban érdekelt sportolója ugyanis rögtön a nyolc között kezdett, méghozzá a komoly eredménnyel nem rendelkező tajvani Huj Ce Csang ellen. A mérkőzés a várt forgatókönyv szerint zajlott, s a magyar kevesebb mint három perc alatt technikai tus győzelmet aratott.

Az elődöntőben aztán az a német Anna Schell következett Németh számára, akit márciusban 8-3-ra győzött le az U23-as Eb fináléjában. Az összecsapást ezúttal is a magyar uralta, igaz, most nem tudott annyi akciót csinálni. Az első három percben egy szép gáncs után lecsavarta riválisát és mögé ment, így a szünetben 2-0-ás előnyben volt, a másodikban pedig, miután Schell egy kiléptetéssel 2-1-re feljött, egy határozott akcióval két pontért megdobta ellenfelét. A hajrában Németh már csak előnye tartására törekedett, Schell pedig csak az utolsó másodpercben tudta egyszer szőnyegen kívülre vinni, így a 22 éves újpesti birkózó 4-2-es győzelemmel szerezte meg a kvótát, s jutott döntőbe.

Németh Zsanett a második magyar női birkózó, aki olimpián szerepelhet, ugyanis korábban csak Sastin Marianna képviselte a magyar színeket a nyári játékokon.

A nap másik két magyarja közül az 53 kilogrammban szereplő Galambos Ramóna két győzelem után a negyeddöntőben óriási csatában veszített a görög Marija Prevolaraki ellen, míg a vb– és Eb-bronzérmes Barka Emese a selejtezőben aratott sikerét követően a nyolcaddöntőben a norvég Grace Jacob Bullentől kapott ki tussal, úgy, hogy fél perccel a vége előtt még vezetett.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top