Látogatást tett a Magyar Úszó Szövetségnél Gyenge Valéria, az 50-es évek aranygenerációjának utolsó élő tagja, akit az Olimpiai Bajnokok Testületének tagjai, Risztov Éva, Darnyi Tamás, Gyurta Dániel és Wladár Sándor elnök fogadtak.
Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes, Torontóban élő kiválóság – akit a Sportcsillagok Gálájára hívtak meg az Operaházba – a beszélgetésben felelevenítette ötkarikás győzelmét, amely honfitársai, Szőke Kató (100 gyors) és Székely Éva (200 mell), valamint a 4×100-as gyorsváltó sikere mellett szenzációszámba ment 400 méter gyorson.
„Én nem voltam annyira gyors, mint a többiek, viszont a hajrám mindenkin túltett, úgyhogy az elején el is mentek tőlem, aztán kétszázötvennél úgy gondoltam, akkor most elindulok, lesz, ami lesz. És ez lett belőle. Nyilván óriási meglepetés volt, hiszen a többiekkel ellentétben én akkor még egy senki voltam, felnőtt magyar bajnoki címet sem nyertem korábban. Viszont az az arany óriási motivációt jelentett, azt gondoltam, mindenképp meg akarom ismételni” – idézte a MÚSZ közleménye a 89 esztendős klasszist, aki megjegyezte, az 5:12 perces olimpiai rekord ma egy serdülőbajnokságon sem lenne nagy szám. „De ne feledjék, akkoriban kézzel kötött pamutfürdőruhákban úsztunk, amibe felül belement a víz, éreztük a súlyát közben – a mai dresszek meg olyanok, mintha egy második bőrük lenne a versenyzőknek” – tette hozzá.
Az 1956-os melbourne-i olimpiával kapcsolatban elmondta, hatalmas elánnal készültek társaival a címvédésre, a forradalom kitörése azonban közbe szólt: „azaz már az elutazás előtt se tudtunk rendesen edzeni, aztán a kormány által előre kifizetett különgépek a történtek miatt nem voltak hajlandók leszállni Budapesten, emiatt el kellett vonatozni Prágáig, ahol beraktak minket egy sportiskolába, és mivel akkor mi ott ellenségnek számítottunk, ki sem engedtek minket onnan. Majd’ egy hetet töltöttünk ott, azaz újabb napok teltek el anélkül, hogy vizet láttunk volna, ezután következett az odaút, ami megint csaknem egy hétig tartott, mivel egy személyzet vitte a gépeket, nekik meg kötelező pihenőidejük volt, így néha egy teljes napot álltunk, előbb Karacsiban, majd Szingapúrban. Mire kiértünk, itthon elbukott a forradalom, hamarosan érkeztek a táviratok a családoktól, férjek, vőlegények döntöttek úgy, hogy otthagyják az országot, így az én vőlegényem is… (Garai) Jani azt kérte, menjek utána Torontóba, anyukám azt, hogy menjek haza… Azaz nem tudtunk rendesen edzeni, ott meg szinte képtelenség volt az úszásra koncentrálni, nem csoda, hogy nyolcadiknak fulladoztam be, nyolc másodperccel gyengébb idővel, mint 1952-ben…”
Gyenge Valéria végül az olimpiai formaruhájában, egy ballonkabátban érkezett meg Torontóba, mínusz 25 Celsius fokba. Kanadában rövid ideig próbálkozott ugyan az úszással, de ez túlságosan a szülőhazájára emlékeztette, ezért abbahagyta.
Az olimpia bajnok már az 1962-es amnesztiát kihasználva hazatért, hogy találkozzon családjával – Ferihegyen utolsóként, jó félórás várakozást követően kapta csak vissza az útlevelét.
Gyenge Valéria – aki a 95 esztendős dán Greta Andersen mellett a második legidősebb úszó olimpiai bajnoknő – megjegyezte, úszásban az edzői szemnél nincs fontosabb. „A gyerekeknél ránézésre megállapítható, ki az igazán tehetséges, ahogy fekszenek a vízen, már abból lemérhető” – mondta a klasszis, aki naprakész a magyar úszósport legfrissebb eredményeiből, mivel folyamatosan követi a versenyeket a különféle honlapokat böngészve.
(Forrás és nyitókép: MTI)
Szólj hozzá