Tóth Zsófia Zsanett a salgótarjáni vízpartok mellett nőtt fel és versenyez, mellette pedig családi vállalkozásban is tevékenykedik. Élete tele van kihívásokkal, sikerekkel és persze vizes sportokkal. Interjúnk egy olyan sportolóval, aki nemcsak a medencében, hanem az élet minden területén a víz mellett ragadt. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2024/1. számában került publikálásra.)
-Hol élsz, mivel foglalkozol?
-Salgótarjánban élek és itt is dolgozom. Van egy családi vállalkozásunk, abban segédkezem, mellette pedig úszást oktatok gyerekeknek és felnőtteknek. Amatőr úszóként a Hód Triatlon és Öttusa Se tagja vagyok.
-Mikor és miért döntöttél úgy, hogy sportolni kezdesz?
-Kiskoromban a szüleim elvittek babaúszásra. Ezt annyira szerettem, hogy a víz mellett ragadtam. 6 éves koromban elkezdtem versenyezni a Salgótarjáni Gagarin DSE színeiben. A sport egész eddigi életemben végigkísért. A családomból mindenki versenyszerűen sportolt, sportol valamit. Egy sportkedvelő családban nőttem fel, így nem is volt kérdés, hogy én is ezt az utat választom.
-Milyen sportágakat próbáltál ki?
-Az úszás babakorom óta része az életemnek. Még általános iskolában kipróbáltam a kézilabdát is, de inkább az úszás mellett maradtam. A későbbiekben elkezdtem uszonyos-úszni, ezt kb. 3 évig csináltam. Sajnos nagyon megerőltető volt a bokámnak, pedig itt is szép eredményeket értünk el: országos csúcs, Világkupa 4. hely. Ezek után egy kis újdonságra vágytam: 2018-ban abbahagytam az úszást és röplabdázni kezdtem. Anyukám régen NB1-ben játszott, így ez nagy motivációt adott. 2022 decemberéig a Salgótarjáni Bányász Torna Club (SBTC) színeiben játszottam NB2 játékosként. Imádtam/imádom a röplabdát, de sajnos egy keresztszalagszakadás miatt abba kellett hagynom. Ezek után, vagyis inkább közben, betöltöttem a 25. évem. Visszatértem a medencébe, mint szenior úszó. Azóta is úszom és a nyíltvízi úszással is barátkozom, hiszen régebben nagyon sokat versenyeztem nyílt vízen is.
-Hogy néz ki egy átlagos edzésheted?
-A munkám miatt sajnos nem sok időm van edzeni. Igyekszem heti 3-4x 1-1,5 órás úszást és ugyanennyi kondis edzést beiktatni.
-Az úszás milyen válfajaiban vagy érintett?
-Én alapvetően sprinter vagyok. Az 50 méteres távokat szeretem pillangó, hát, gyorsúszásban. De mostanában kacsintgatok a hosszabb távok és a nyíltvízi felé is.
-Milyen típusú versenyeken indulsz? Melyik számodra a legkedvesebb és melyikben vagy a legjobb?
-Szenior versenyeken indulok általában, országos, nemzetközi és világversenyeken. Illetve az Oceanman sorozat versenyein. A legkedvesebb az Oceanman és a tavalyi Rövidpályás Európa-bajnokság. Hogy melyikben vagyok a legjobb? Ez a versenyfelkészüléstől is függ. Plusz nálam a hangulatomtól is, hogy épp melyik táv és úszásnem megy jól.
-Kik a támogatóid?
-A családom. Illetve táplálékkiegészítő terén a Hammer Nutrition. Sajnos ezen kívül más támogatóm nincs, így minden versenyem, felszerelésem saját magamnak kell fizetni.
-Mi kellett ahhoz, hogy elérj erre a szintre?
-Nagy szerepe van a mostani eredmenyeimnél annak a rengeteg edzésnek, amit éveken keresztül végeztem. Ez napi 3 edzést, hétvégi versenyeket és rengeteg leúszott kilométert jelent. Vannak dolgok, amiket ezért fel kellett áldozni, leginkább a szabadidőm. Kevesebb időm van a családomra és a barátaimra. De cserébe rengeteg élménnyel és csodás új barátokkal gazdagodom.
-Egyedül tetted meg ezt az utat vagy edző segített végig?
-Amíg nem szenior úszóként versenyeztem, addig edzők voltak mellettem, de mióta szenior versenyző lettem és oktató is, azóta magamnak írom az edzéstervet és egyedül edzem.
Eddigi elért legnagyobb eredményei
Úszás: magyar válogatott, többszörös korosztályos magyar bajnoki érmes, vidékbajnok, magyar korosztályos ranglistavezető és dobogós helyezett.
Uszonyosúszás: világkupa 4., országos csúcstartó, országos bajnok és dobogós.
Szenior úszás: sokszoros magyar bajnok és dobogós, többszörös országos csúcstartó, nemzetközi vesenyeken többszörös 1-3. helyezett. Magyar ranglista 1-3. helyezett.
Róma, 2022, Szenior Európa-bajnokság 50 hát 6.hely, Madeira 2023 Rövidpályás Európa-bajnokság 200 pillangó 4. hely, 50 hát 7. hely váltóban, 4×50 gyors új országos csúcs, Európa-bajnoki csúcs, 1. hely, 4×50 vegyes váltóban szintén 1. hely, Európa-bajnoki csúcs.
Nyíltvíz: 2023 Oceanman Orta-tó 1,5 km abszolút 3. hely, kategória 1. hely,
Madeira 2023 Rövidpályás EB 3km 7. hely
-Melyik a legkedvesebb élményed?
-Ebből van kettő is. Az egyik az Oceanman, amit az Orta-tónál rendeztek tavaly. Ez volt az a verseny, ahol végre hosszú idő után újra tudtam élvezni az úszást és szívvel lélekkel versenyeztem. Előtte nem sokkal veszítettem el az anyukámat, így érte is úsztam. Ahogy ezt azóta mindig teszem.
A másik pedig a Madeirai Rövidpályás Európa-bajnokság, ahol egy nagyon szuper csapat tagja lehettem és a csajokkal kihoztuk a váltónkból a maximumot. A csapat mindenkinek fontosabb volt, mint a saját érdek, mindemellett pedig nagyon sok élménnyel gazdagodtunk.
-Melyik volt a legnehezebb kihívásod?
-Madeira Európa-Bajnokság, 3 kilométer az óceánban. Előtte még sohasem versenyeztem óceánban. Nagyon nagy hullámok voltak, össze-vissza dobáltak és nagyon sok vizet ittam…Szörnyű volt. Még nem éreztem ilyet sohasem, mint ott. Az lebegett előttem, hogy csak érjek végre célba. De ez nem vette el a kedvem, legközelebb erősebben, tapasztaltabban vágok neki a nagy hullámoknak.
-Hogy készülsz fel egy versenyre az utolsó napokban?
-Ilyenkor már lazább edzést követek, fejben próbálom összeszedni magam és sokat pihenek.
-Van valamilyen egyéb hobbid, szenvedélyed?
-A síelés, de mivel sajnos síelés közben szakadt el a keresztszalagom, így egyelőre ezt a szenvedélyt pihentetem. A másik pedig a röplabda.
-Hogy látod az úszás jelenlegi helyzetét?
-A szenior úszás nem igazán tartozik a támogatott és ismert sportok közé. Nagyon sokan már csak hobbiból űzik, hogy mozogjanak, de sokan vagyunk olyanok is, akik világversenyekre járnak. Remélem idővel többen megismernek minket és az eredményeinket, hiszen nagyon sok világ- és európabajnok szenior úszó van Magyarországon.
-Mik a terveid a jövőre nézve, mik vannak a bakancslistádon?
-Rengeteg tervem van. Február végén lesz Dohában a világbajnokság, oda mindenképp megyünk, aztán májusban lesz az Oceanman Cattolicában, júniusban pedig az Orta-tónál. Onnan hazaérkezünk, pár napra rá pedig már kezdődik Belgrádban az Európa-bajnokság. Év közben lesz több kisebb verseny, országos bajnokság, nemzetközi verseny, amik tervben vannak. Nagyon reméljük, hogy lesz szenior rövidpályás világbajnokság is, amit Budapest rendez, de ez sajnos kérdéses még.
Szerző: Farkas Éva
Szólj hozzá