Az autósportban is egyre inkább rivaldafénybe kerülnek a fiatal tehetségek. Mivel mi is szívünkön viseljük az utánpótlást, így szeretnénk egy fiatal tehetséget bemutatni, méghozzá a 9 éves Varga Martint.
Szülei elmondása szerint Martin egészen kicsi kora óta imád mindent, aminek négy kereke van – ennek megfelelően nem is kellett sokáig várni a debütálására, ugyanis 6 évesen ült először gokartban, nem sokkal később pedig sikeresen el is végzett egy gokartiskolát, majd 2017-ben elkezdett szimulátorozni is. Nem sokkal később egy profi is segíteni kezdte, ugyanis Pödör Balázs segítségével Martin elkezdett edzeni a Kart Farmon – ennek meg is lett az eredménye, ugyanis nyár végén Martin lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálhasson egy CRG versenygokartot. Innentől kezdve persze nem volt megállás, ugyanis Martin egyre nagyobb pályákon bizonyíthatott, és teljesítménye alapján a CRG Hungary és Pödör Balázs csapattulajdonos úgy ítélte meg, hogy Martin eredményei alapján rászolgált arra, hogy a csapatukban versenyezzen.
Persze az ifjú titán a holtszezonban sem pihent, ugyanis télen szimulátorozással tartotta magát formában, februárban pedig meg is kezdte a felkészülést az első Gokart Talent Cup fordulóra, ahol a MicroMax amatőr kategóriában bizonyíthatott – szó szerint bizonyított, ugyanis annak ellenére, hogy az elsődleges cél a célbaérés volt, azonban ezt sikerült túlteljesítenie, mivel a versenyhétvége mind a két futamán a harmadik helyen intette le a kockás zászló.
A 2018-as szezonra Martin tervei között szerepel a 7 fordulós Gokart Talent Cup teljesítése, valamint az Országos Bajnokság Calivita Kupa mind az öt fordulóján szeretne részt venni – utóbbi azonban attól függ, hogy sikerül-e hozzá támogatókat találni.
Szólj hozzá