Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke elégedetten nyilatkozott a magyar csapat teljesítményéről a kínai Csengtuban vasárnap zárult Világjátékokon.
A sportvezető az utolsó magyar érdekeltségű esemény, a strandkorfballosok elveszített bronzmérkőzése után az M1 aktuális csatornának kijelentette: a 24 érem, 11 arany-, nyolc ezüst- és öt bronz medál megszerzésével elégedett, ráadásul a két legfényesebb színű érem összesen 19 döntőt jelentett, azaz lehetett volna még több az aranyból.
„Aki itt volt, az mindenki elégedett lehet, sok olyan sportág szerepelt jól, ahol korábban nem voltak sikerek” – mondta Mészáros, külön kiemelve a biliárdos Szolnoki Olivér első, valamint a fallabdázó Farkas Balázs második helyét.
Utóbbi kapcsán megjegyezte, már a mostani edzője, Krajcsák Márk pályafutását is végig kísérte, ennek fényében is „fantasztikus meglepetés”, hogy a sportoló a dobogó második fokára állhatott fel.
„A 2005-ös, duisburgi Világjátékok óta mindegyiken ott voltam, ez a mostani minden idők legmagasabb színvonalon megrendezett eseménye volt, a kínaiak fantasztikus, olimpiai rendezésre is megfelelő körülményeket teremtettek” – dicsérte a csengtui szervezőket az NVESZ elnöke.
Mészáros szerint a házigazdák barátságosak voltak és mindent megtettek azért, hogy mindenki jól érezze magát, a szállás és az ellátás is megfelelő volt.
„Erős két hét volt ez nekünk is, úgyhogy bár még vár ránk otthon is némi munka, de azt hiszem, elküldöm majd a kollégákat néhány nap szabadságra, hogy ki tudják pihenni magukat” – zárta Mészáros János.
Forrás: MTI, nyitókép: A kínai Csengtuban 2025. augusztus 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar csapat tagjai fogadalomtételük után július 17-én. Balra Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke és Gong Tao, Kína budapesti nagykövete (b-j). MTI/Lakatos Péter
Szólj hozzá