
Habár még nagyon a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatának az elején járunk, hiszen pénteken még csak a második csoportmérkőzését vívja a magyar labdarúgó-válogatott, azonban ez a mérkőzés akár döntő jelentőségű is lehet, hiszen az első fordulós, feröeri döntetlen miatt rendkívül fontos lenne begyűjtenie a három pontot az éllovas Svájc ellen.
Ez ugyanakkor nagy bravúrnak is számítana Bernd Storck szövetségi kapitány csapatától, mivel a nyári Európa-bajnokságon szintén nyolcaddöntős svájci csapat a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte az Eb-győztes és a hatos favoritjának tartott Portugáliát.
Amennyiben a magyarok hazai pályán felülmúlják a svájciakat, akkor megelőzik aktuális riválisukat és jó pozícióból várhatják a jövő hétfői, rigai folytatást, amelyen egy újabb győzelemmel a csoport élére ugorhatnának.
Az esetleges pénteki vereség viszont jelentős hátrányt eredményezne, mivel ez esetben a svájciak két fordulót követően máris ötpontos előnnyel rendelkeznének a magyarokkal szemben. A döntetlennel megmaradna a kétpontos különbség, azaz legalább „látótávolságon” belül lenne Svájc, s így Storck számításai szerint a magyar csapat harcolhatna a második, pótselejtezőt érő helyért.
A B csoport másik két pénteki mérkőzésén Portugália Andorra ellen javíthatja ki elsőkörös fiaskóját, míg a miniállamban győzelemmel rajtoló Lettország azt a Feröer-szigeteket látja vendégül, amely szeptemberben gól nélküli döntetlent játszott a magyarokkal.
A kilenc csoportból az első helyezettek jutnak ki a vb-re, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezőt játszik a részvételért. Magyarország legutóbb 1986-ban, Mexikóban szerepelt világbajnokságon, azóta hét selejtezősorozaton bukott el. A legközelebb az 1998-as vb-hez járt, akkor a Csank János irányította gárda csoportmásodikként pótselejtezőt játszott, de 12-1-es összesítéssel alulmaradt Jugoszláviával szemben.
Forrás: MTI
#csakegyutt #hunsui #hungary #
A szerzőről
Simon Zsófia Viktória
Kapcsolódó bejegyzések

Szénhidrát, folyadék, só: ezért érdemes külön megtervezni a frissítést a hosszú futásokon
A szénhidrát-, folyadék- és elektrolitigény máshogy változik hosszú futás közben, ezért a Runner’s Mag szerint érdemes külön kezelni őket – és megmérni a saját izzadásodat.

Hidegben is fogy az elektrolit: ennyi folyadékot és sót pótolj a téli edzéseken
Télen kevesebbet izzadunk, de a test a hidegben is elhasználja a folyadékot és az elektrolitokat. Steve Born útmutatója a téli és beltéri edzések frissítéséhez.

Miért vásárolj szaküzletben kerékpárt?
Egy minőségi kerékpár komoly befektetés, ezért nem mindegy, honnan vásárolod

Mallorca by UTMB: sérülés után nyert Maite Maiora a 138 km-es Serra de Tramuntanán, Lambert Santelli francia hármas élén
A spanyol hegyifutó-legenda súlyos sérülés után tért vissza a csúcsra Mallorcán, a férfiaknál teljes francia dobogó született a szigeti ultrán.

Kullamannen by UTMB: Juuso Simpanen négy perccel nyerte a 100 mérföldet, Anna Carlsson hazai győzelmet aratott
Éjszakai rajt, tengerparti sziklák, 58 százalékos célba érési arány: a svéd ultraverseny 100 mérföldes távján a finn Simpanen és a hazai Carlsson diadalmaskodott.

Moór Ádám bronzérmes az ifjúsági olimpián: kevesebb mint egy másodperccel verte az egyiptomit a tengeri evezős sprintben
Első magyar érem Dakarban: a szegedi Moór Ádám az elődöntőbeli vereség után a bronzfutamot 2:23.57-tel nyerte meg az egyiptomi Juszuf Murszi ellen.

Szólj hozzá