Röviden és tömören: nem, azonban ez mégsem ilyen egyszerű.
A koleszterin egy szerves vegyület, aminek kulcsfontosságú szerepe van a sejtek felépítésében, sőt a szteroid hormonoknak, az epesavaknak és a D-vitaminnak is az előanyaga.
Ez mit jelent? Azt, hogy koleszterin szükséges ahhoz, hogy például progeszteron, DHEA, tesztoszteron, kortizol tudjon termelődni, vagyis elengedhetetlen a szervezet számára! (Természetesen nem mindegy, hogy mennyi a vér koleszterinszintje, mert a túl sok problémákat fog okozni.)
A koleszterin 80%-át a máj állítja elő, 20%-a pedig táplálkozás útján kerül a szervezetünkbe. Az étrendi koleszterin bevitel kevéssé meghatározó, mert gátolja az endogén koleszterin szintézist és limitált a felszívódása.
Igen, jogosan gondolkozol el azon, hogy miért hallod, hogy ne egyél tojást magas koleszterinszint esetén. Azonban az úgynevezett jó zsírok igenis támogatják a szervezetet, ide tartozik például a lazac, avokádó, tojás, magvak, ellenben a rántott hús továbbra sem ezt a mezőnyt erősíti.
Azonban térjünk egy kicsit vissza a tudományos érvelésre… A plazmamembránon kívül a koleszterint lipoproteinek, úgynevezett szállítófehérjék szállítják, mivel a vér víz bázisú, a koleszterin meg zsíralapú, ezért meg kell oldani a vízben nem oldódó zsírok szállítását. Ilyen szállítófehérje a HDL és az LDL koleszterin, amiket te biztos „jó” és „rossz” koleszterinként ismersz.
A HDL koleszterin a perifériáról szállítja a koleszterint a májba, míg az LDL koleszterin a májból szállít koleszterint a sejtekbe. A keringő koleszterin 75%-a LDL koleszterin, míg 25%-a HDL koleszterin.
Ha túl sok az LDL koleszterin és sok koleszterint szállít a sejtekbe, akkor ezzel hozzájárul az olyan szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, mint például az érelmeszesedés és az érszűkület, mert az általa szállított zsír lerakódik az artériákon (plakk képződik) és hosszú távon az artéria elzáródását okozhatja.
A HDL koleszterin viszont megakadályozza a zsír artériákban való lerakódását.
Új kutatások azt is vizsgálják, hogy a vér koleszterinszintje függ az adott évszaktól is, mert télen magasabb, míg nyáron alacsonyabb.
Természetesen nem mindegy, hogy mennyi a vér totál koleszterinszintje, de nem lehet önmagában vizsgálni, mert szükséges a HDL koleszterin, LDL koleszterin és a triglicerid vizsgálata is! Így ad teljes képet a lipid profil.
Érdemes odafigyelni, mert bizonyos gyógyszerek emelik a vér koleszterinszintjét. Ilyenek például a béta blokkolók, fogamzásgátlók, vízhajtók, vagy az anabolikus szteroidok.
Mi okozhat emelkedett koleszterinszintet az említett gyógyszereken kívül?
- -pajzsmirigy alulműködés
- -krónikus stressz
- -mozgásszegény életmód
- -genetika (familiáris koleszterinémia)
- -gyulladások
- -cukorbetegség
A cél az LDL koleszterin és az összkoleszterin csökkentése, a HDL koleszterin növelése!
Hogyan csökkentsük a magas koleszterinszintet?
- -mozgással
- -stresszcsökkentéssel
- -pajzsmirigy problémák rendezésével
- -ultrafeldolgozott ételek kerülésével
- -minimalizáljuk a bő olajban sütést
- -egészséges táplálkozással (zöldségek, gyümölcsök, magvak, halak, tojás)
- -máj támogatásával, gyógynövényekkel (pl: articsóka, máriatövis)
- -alkoholfogyasztás kerülésével
- -Q10 koenzimmel
- -vörös élesztőrizs kivonattal
- -amennyiben szükséges, orvosi javaslatra sztatinnal
Szerző: Strompf Andi
Szólj hozzá