Egy bécsi tanulmány szerint minden igazoltan koronavírusos gyerekre és fiatalra jut egy további, a tudtán kívül fertőzött vagy a fertőzésen már átesett 6-20 éves. Vagyis az osztrák fővárosban körülbelül kétszer annyi gyerek esett már át koronavírus-fertőzésen, mint eddig gondolták. Ez az eredmény is alátámasztja, mennyire fontos a gyerekek tesztelése és oltása a járvány megállításához.
Dr. habil. Marie-Kathrin Breyer, a Penzingi Klinika Tüdőosztályának munkatársa és a Ludwig Boltzmann-Institut Tüdőrészlegének helyettes vezetője és csapata a Bécsi Lead-Covid-19 Tanulmányban azt vizsgálta, milyen magas azoknak a 6 és 20 év közötti gyerekeknek és fiataloknak az aránya, akik már megfertőződtek a SARS-CoV-2 vírussal. Ebben a korcsoportban az elsősorban az iskolákban alkalmazott antigén– és PCR-tesztekkel a gyerekek és fiatalok 10 százalékánál állapítottak meg fertőzöttséget. A tanulmányhoz olyan gyerekeket és fiatalokat is vizsgáltak, akik igazoltan még nem estek át a fertőzésen. Kiderült, hogy közöttük éppen olyan magas a koronavírus-fertőzésen átesettek aránya, mint a tesztelteknél. Vagyis a korcsoport tagjainak 10 százaléka úgy esett át a fertőzésen, hogy mit sem tudott róla.
A tanulmányhoz 2021 októberi adatokat használtak fel. Kiderült, hogy a 6-12 évesek körében 8,8 százalék az aránya azoknak, akik tudtukon kívül estek át a fertőzésen, míg a teszteltek közül 9,3 százalék bizonyult pozitívnak. Hasonlóan alakultak az arányok az oltatlan 12-20 évesek körében. Míg a tesztelések során 12,4 százalék volt a fertőzöttek aránya, addig további 13,7 százalékuk úgy esett át a fertőzésen, hogy nem tudott róla. Ez azt jelenti, hogy minden második fertőzött felderítetlen maradt.
„Mivel a tünetmentes covidos gyerekek és fiatalok – tudtuk nélkül ugyan -, de szintén fertőznek, nagyon fontos, hogy ők is megkapják a Covid19 elleni oltást, ha meg akarjuk állítani a járványt és megvédeni őket és másokat a betegségtől. Ugyanis a gyerekeknél és fiataloknál sem mindig komplikáció- és hosszútávú hatásoktól mentes a koronavírus-fertőzés lefolyása” – vonta le a következtetéseket Breyer.
(Nyitókép: PID / Nagel Rohrmoser)
Szólj hozzá