Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Rákóczi Ferenc)

A leukémiás gyermekekért fut Rákóczi Ferenc

Fotó: Facebook (Rákóczi Ferenc)

A 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál – V4 Futóhétvége Flora Maratonstaféta versenyébe három társával együtt benevezett a népszerű műsorvezető, Rákóczi Ferenc.

Négy éve kapott rá a futás ízére úgy, hogy előtte soha semmit nem sportolt. Fejlődéséről sokat elárul, hogy azóta triatlon versenyek rendszeres résztvevője. A rádiós csapat a „Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány”-t támogatva áll majd rajthoz.

Rákóczi lakhelyénél, a Velencei-tónál kiválóbb környezetet el sem tudna képzelni a futáshoz, a felkészülési ideje nagy részét itt tölti. Edzésének része a futás, biciklizés és az úszás is, mivel jelenleg leginkább a triatlon a legizgalmasabb a számára. Heti ötször tart edzést, egy személyi edző is segíti, aki figyelemmel kíséri a munkáját, és ha kell, számon is kéri az edzéstervtől való eltérést. „A világ legjobb helyén, a Velencei-tó partján élek, az itt zajló tóparti futásaim hangulatát, a látványt semmilyen más helyszínnel el nem cserélném” – mondja lelkesen Rákóczi.

„Én mindig azt szoktam kérdezni ilyenkor, hogy egy nap mennyit szoktál TV-t nézni, amire általában azt a választ kapom, hogy úgy négy órát. Nos ha ezt megfelezzük, akkor még mindig tudsz két órát Tv-zni és két órát sportolni. Tehát az embernek arra van ideje, amire szakít” – válaszolt őszintén a műsorvezető arra a kérdésre, hogyan lehet a rendszeres mozgást a munkával összeegyeztetni.

Persze az esetében is mindez komoly akaraterő próba is, hisz gyakran a gyerekei lefektetése után, éjszakába nyúlóan indult neki egy-egy futóedzésnek. A 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál Flora Maratonstaféta számába a Rádió 1-en futó műsoruk címe után, a „Balázsék” néven neveztek. A váltó többi tagja, Vadon János, műsorvezető, aki több a Budapest Sportiroda által szervezett futóversenyen is indult már, illetve Gévai Júlia, aki szintén a műsor készítője. A negyedik tag Sebestyén Balázs lett volna , de sérülése miatt visszalépett, persze a „partvonal” mellől bíztatni fogja kollégáit. A helyettesítését a Barátok közt színésze, Csórics Balázs vállalta el.

Rákóczi Ferencnek nincsenek komoly elvárásai a versennyel kapcsolatban, a futó közeg utánozhatatlan hangulata miatt és persze a jótékonyság érdekében fut. A Rádió 1 váltója teljesítményével a „Tegyünk a leukémiás gyerekekért és betegekért közhasznú alapítvány”-t támogatja, és a szervezet munkájára szeretné felhívni a figyelmet az október 15-i futásuk alkalmával is. Az alapítvány leukémiás, illetve rosszindulatú vérképzőszervi, és csontvelő-transzplantált betegeknek nyújt anyagi, és tárgyi támogatást, valamint a kezelésből hazatérő sérülékeny immunrendszerrel rendelkező gyerekek számára alakít ki speciális steril szobákat.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top