Keresés
Close this search box.

„A sakk imázsának is jót tesz a fiatalítás”

blank

Egy teljesen új arcát mutatja meg Polgár Judit New Yorkban, hiszen felkérték a Magnus CarlsenSzergej Karjakin sakkvilágbajnoki döntő hivatalos szakkommentátorának. Érdekesség, hogy a november 30.-ig tartó finálé az első alkalom, amikor Polgár Judit szakkommentátorként is bizonyíthat.

„Korábban erre még nem volt példa, hogy világbajnoki döntőt kommentáltam volna, így ez teljesen új helyzet számomra” – mondja minden idők legjobb női játékosaPolgár Judit szerint ez a vb-döntő lesz az első, amelyet már az új generáció tagjai játszanak.

„Ezek a játékosok nem csupán szakkönyveket vettek igénybe a felkészülés során, hanem számítógépekkel tréningeztek. A sakk imázsának is jót tesz a fiatalítás, hiszen azáltal, hogy huszonévesek játsszák a vb-finálét, jobban bekerül a fiatalok látókörébe” – tette hozzá Polgár Judit.

Magnus Carlsen még 2013-ban Csennajban hódította el a világbajnoki címet. Akkor az indiai Viswanathan Anand ellen nyert 6,5-3,5-re. Az indiai azt megelőzően hat évig volt veretlen.

A döntőn egyébként a második mérkőzés is döntetlennel zárult. A 26 éves Karjakin játszott világossal és a felek 33 lépés után adták remire a mérkőzést. A harmadik partit hétfőn rendezik. Az 1,1 millió euró összedíjazású 12 játszmás döntőn.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top