Keresés
Close this search box.
Fotó: MTI

„Újból fel kell építenem magam”

Fotó: MTI

A riói olimpián bronzérmes férfi párbajtőrcsapat tagja, Rédli András műtétje után a január végén sorra kerülő heidenheimi világkupán szeretne visszatérni.

A 33 éves világ-és Európa-bajnok vívó az M4 Sportreggeli keddi adásában beszélt az októberi első válogatóversenyen olimpiai bronzérmes csapattársa, Somfai Péter elleni asszóban elszenvedett sérüléséről, s az azt követő műtétről.

„Úgy érzem, az olimpia után nem sikerült kipihennem magam, sok rendezvényen vettem részt, iskolákba jártunk élménybeszámolóra, ennek tulajdonítom a sérülést. A műtét utáni háromhetes ágyban fekvés, pihenés nagyon jólesett, ez is mutatja, hogy a szervezetem nem pihente ki az olimpia előtti hosszú menetelést, és a sérüléssel jelzett. Ha van jókor jött sérülés, akkor az enyém az” – vélekedett Rédli András, aki az olimpiai bronzérmet pályafutása csúcsának nevezte, mert kezdetben egy olimpiai érem megszerzése volt az álma.

Beszélt arról is, hogy a vívás jelenlegi generációja jó közösséget alkot, szurkolnak egymásnak, az olimpiai bajnok Szász Emese esküvőjén is együtt voltak.

„A következő nagy cél a tokiói olimpia, addig újból fel kell építenem magam. Addig valószínűleg megváltozik a csapat, Imre Géza és Boczkó Gábor helyére fiatalokat kell beépíteni. Úgy tervezem, hogy meghatározó tagja leszek a párbajtőrcsapatnak” – mondta.

Rédli András a fiatalokat tehetségesnek tartja, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott: keményebben kellene harcolniuk, emellett a sportág iránti tisztelet és az alázat sem olyan bennük, mint a saját korosztályában.

Saját állapotáról elmesélte, mindennap gyógytornára jár, erősítő gyakorlatokat végez, már teljes mértékben terhelheti a lábát, és majdnem 90 fokig hajlik a térde. Bízik benne, hogy a jövő héten leveszik a lábáról a rögzítést.

„Újból fel kell építenem az izomzatomat, mert például a bal lábamról egy kiló izom jött le. Lelki törést nem okozott a sérülés, mert pihenést igényelt a szervezetem. A vívás eddig nem hiányzott, de most, hogy elkezdődött a világkupaidény, már ott ülök a számítógép előtt, és nézem a többiek szereplését, versenyzését” – mondta.

A rutinos vívó arról is beszélt, hogy az edzői arra intik, ne siettesse, ne kapkodja el a visszatérést, és megnyugtatták, számítanak rá a jövő évi Európa-és világbajnokságon.

„A januári heidenheimi világkupán szeretnék újból pástra lépni, és megvédeni a tavaly ott szerzett pontjaimat” – tette hozzá Rédli András.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top