Keresés
Close this search box.
image2

Vagány vegán – interjú Fernanda Lirával

Egy pár hónappal ezelőtt felkavarta a zeneipari állóvizét, hogy Fernanda Lira otthagyja azt az együttest, amellyel komoly nemzetközi sikereket ért el az utóbbi években, és megalapítja új együttesét, a Cryptát. A 30 éves zenésszel veganizmusról, a kristályok gyógyító erejéről, jógáról és a holisztikus gyógyításról is beszélgettünk. (A cikk eredtileg a Sportime Magazin 2020/4. számában került publikálásra.)

Turnézó zenészként mi a legnagyobb kihívás számodra?

Talán az, hogy megfelelő minőségű vegán ételeket találjak, valamint az, hogy tudjak pihenni, és egy kicsit magamban lenni. Amikor otthon vagyok, akkor nagyon kiegyensúlyozott az étkezésem, ügyelek a testemre és a mentális egészségemre is, például 8 órát alszom, jógázom, meditálok, és holisztikus gyógyítással is foglalkozom, ezekre viszont nagyon nehéz időt szakítanom, amikor turnén vagyok.

Hogyan készíted fel magad a turnékra, és hogyan melegítesz be egy-egy fellépés előtt?

A legfontosabb számomra az, hogy szakítsak időt az alvásra. Alapvetően sokat alszom a turnék alatt (a hotelben, a kamionban, a repülőn), néha még a mikrofonpróbát is inkább kihagyom, mivel a megfelelő alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy minden este énekelni tudjak. Minden alkalmat megragadok, hogy pihentessem a hangomat. Ha nem tudok eleget aludni, akkor próbálom a testemet kondiban tartani, például sétálok a városban vagy jógázok. Show előtt pedig természetesen bemelegítem a hangom.

Hogyan küzdesz meg a jet laggel?

Igazából nem nagyon szokott kiütni, annak ellenére, hogy sok időzóna között utazom. (nevet) A testem és az elmém általában elég gyorsan alkalmazkodik, néha kell hozzá egy pár nap, viszont néha nem is érzem. Volt egy alkalom viszont, amikor nem tudtam vele megküzdeni, amikor Japánból visszautaztam Brazíliába és egyszerűen nem tudtam aludni. Éjfélkor lefeküdtem, de hajnali kettőkor már fent voltam, majd reggel 6-7 óráig szenvedtem azon, hogy tudjak aludni. Persze nem ment, de reggel felkeltem és csináltam ugyanúgy a dolgomat, de nagyon álmos voltam, viszont a testem nem tudott kikapcsolni. Ekkor volt olyan, amikor egyszerűen ebéd közben elaludtam, és ott szundikáltam két órán át. Egyszerűen eljutottam arra a pontra, amikor már nem tudtam nyitva tartani a szememet. Szörnyű volt, azt hittem, hogy soha nem fogok túljutni ezen, már mindenféle teát kipróbáltam, hallgattam nyugtató hatású videókat a YouTube-on, még a binaurális ütemeket, a reikit és a kristályterápiát is segítségül hívtam, de semmi sem működött. Amikor már ott tartottam, hogy gyógyszereket fogok szedni, akkor pedig egyszerűen visszaállt minden a normális kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. (nevet)

A világot körbeutaztad már. Mit gondolsz, melyik országnak van a legjobb konyhája?

Imádom az ételeket, és amikor utazom, akkor az egyik kedvenc tevékenységem az, hogy kipróbálom a helyi vegán ételeket. Szerencsés vagyok, mivel rengeteg elképesztő és isteni opcióval találkoztam már. Azonban azt el kell mondanom, hogy egyik ország se tudja überelni a brazil konyhát. Egyszerű, de mégis kreatív, az ízek és a variációk is elképesztőek. Szeretem körbeenni a földet, de végül úgyis ott lyukadok ki, hogy alig várom, hogy hazaérjek Brazíliába, és egyek egy jót. (nevet)

A táplálkozásod mennyiben más akkor, amikor otthon vagy, és nem turnézol?

Teljesen más. Néha jól megy, de az esetek többségében kihívást jelent számomra. A jó dolog az, hogy nagyon sok különböző helyi, vegán ételt és gyorskaját eszek, amit amúgy otthon nem tennék. Otthon leginkább sok friss zöldséget eszek, rengeteg gabonafélét, és ügyelek arra, hogy kiegyensúlyozott legyen a táplálkozásom megfelelő mennyiségű vitamin-, szénhidrát- és fehérjebevitellel. Azonban a turnén nem nagyon tudom kontrollálni, hogy mit egyek. Néha elképesztően jó ételek vannak a cateringben, de van, hogy csak salátát és tésztát eszem. Vagy van, hogy minden este pizzát, falafelt vagy sült krumplit eszünk – jól hangzik, és szeretem is, de turnén általában ott lukadunk ki, hogy nagyon sok feldolgozott élelmiszert és cukrot eszek, amit nem lenne szabad. Nagyon érzékeny a gyomrom, és refluxom is van, amit otthon nagyon jól kordában tudok tartani, viszont amikor turnén vagyok, akkor ezek az ételek eléggé felkavarják a gyomrom.

Mióta vagy vegán, és miért döntöttél mellette?

Kicsit több, mint négy éve. Először szeretném leszögezni, hogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha vegán leszek. A brazil ételek általában húsalapúak, például egy gyerek sok családi barbecue-sütögetésen vesz részt, ami szívás. Akkor gondolkodtam el először azon, hogy vegán leszek, amikor az egyik európai barátom meglátogatott engem Brazíliában, és itt volt velem egy pár hétig. Ő vegán, szóval úgy voltam vele, hogy oké, én is vegán leszek addig, amíg itt van, mivel nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát akkor, amikor éppen egy szelet húst tolok be. Aztán ahogy ettem ezeket a vegán ételeket, úgy tűntek el a gyomorproblémáim. Úgy éreztem, hogy megint „élek”. Ez elgondolkodtatott, és soha nem tértem vissza arra az életformára, amit korábban követtem. Utánanéztem ennek az egész veganizmusnak, és úgy láttam, hogy ez egy sokkal szociálisabb, etikusabb és egészségesebb megoldás. Nagyon boldog vagyok, hogy megtapasztalhattam ennek a lehetőségnek az előnyeit akkor. Sok ember úgy gondolja, hogy az egészség miatt nem előnyös vegánnak lenni, azonban úgy gondolom, hogy mindenkinek látnia kéne a teljes képet.

Habár a környezetvédelem egyre nagyobb teret kap mindenki életében, azért, gondolom, vegánként neked különösen szívügyed ez a téma.

Természetesen! Próbálok minél több energiát, vizet és ételt spórolni. Az eldobható betéteket moshatóakra cseréltem már vagy két éve, szóval nem termelek feleslegesen szemetet. Most pedig azon gondolkodom, hogy a következő turnéra viszek magammal bögréket, kulacsokat, hogy ne kelljen eldobható műanyag poharakat használnom.

Említetted, hogy hiszel a kristályok erejében és a holisztikus gyógyításban. Mesélnél nekünk erről kicsit bővebben?

Egy pár évvel ezelőtt kezdtek el érdekelni ezek a spirituális és holisztikus dolgok, számos kurzust elvégeztem már, de még rengeteget kell tanulnom. Megváltoztatta amúgy az egész életemet. Az utóbbi időben egyre jobban megismertem önmagamat, felébredtem, és a személyiségem is fejlődött, ebben pedig a holisztika segített nekem nagyon sokat. De foglalkozom még kristályterápiával, reikivel, gyógynövényekkel, asztrológiával és tarot-t is olvasok.

A sport is része az életednek?

Mostanában nagyon szeretek jógázni, megmozgatja a testemet, és jót tesz a mentális egészségemnek is. Szeretek biciklizni is, de nem sok időm jut rá, illetve szeretem a röplabdát, amire szintén nem tudok már annyi időt szakítani, amennyit szeretnék. A jóga viszont csodákat művelt az egészségemmel.

Úgy tudom, hogy van egy lánytestvéred, aki futballozik. Professzionálisan űzi a sportot?

Igen! Hamarosan betölti a 20. életévét, és jelenleg Brazília egyik legnagyobb focicsapatában játszik, remekül helytáll, kiváló kapus, a teljesítményét már most több díjjal is jutalmazták. Anna Beatriz a neve és, az Esporte Clube Bahia csapatban játszik.

Szoktál vele edzeni?

Nem, most már ő másik államban él a csapata miatt. Én São Paulóban lakom, ő pedig Salvadorban, Bahiában. Négy óra távolság repülővel! Az érdeklődésünk amúgy elég különböző, ő inkább az edzőtermeket és a focit szereti, és gyűlöl jógázni. (nevet)

Interjú és fotók: Maryline Stein

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top