A masters és az utánpótlás kategóriák után a felnőtt mezőny is bemutatkozott a hazai rendezésű fekvenyomó Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságot a Magyar Erőemelő Szövetség és a Prémium Média & Sport Management Zrt. közös szervezésében bonyolítják le.
Szabó Ágnes és Rozsnyai Kovács Aletta is Európa-bajnok lett Budapesten. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Szabó Ágnes hozta a tőle elvárt eredményt, és a nők +84 kilogrammos kategóriájában győzött. Rozsnyai Kovács Aletta a 69 kilogrammos mezőnyben nyert.
Rajtuk kívül Nyers Mónika, Palágyi Zsanett és Kubatov Géza is dobogóra állt. Nyers ezüstérmesként zárt az 52 kilósoknál, Palágyi pedig a 63 kilogrammos kategóriában nyert Eb-ezüstöt. Kubatov Géza ugyancsak második lett, ő a férfiak 105 kilogrammosokat felvonultató mezőnyében zárt másodikként.
A folytatásban a speciális támasztóruhát megengedő versenyek következnek az Eb-n, eddig ugyanis a klasszikus kategóriában avattak bajnokokat. Az Európa-bajnokság vasárnapig tart.
Szólj hozzá