A modern élet tele van kihívásokkal és fordulatokkal, melyek között egyre fontosabb szerepet játszik az egészségünk és a testi-lelki kiegyensúlyozottságunk megőrzése. Ebben az izgalmas utazásban mindenki saját útját keresi, miközben szembenéz a hétköznapok stresszével és az egészségügyi problémákkal. Az alábbiakban Vajda Mónikával beszélgettünk, aki a sportban és az egészséges életmódban talált erőt ahhoz, hogy megbirkózzon a vele szemben álló kihívásokkal. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2024/2. számában került publikálásra.)
#KERETES#
Budapesten születtem, 47 éves vagyok. Egy nagy biztonsági cég irodavezetőjeként dolgozom immáron 23 éve. A párommal 23 éve ismerjük egymást, egy helyen dolgozunk, de csak 15 éve vagyunk együtt. A futással és a fitnesszel körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdtem el barátkozni, inkább nagyobb megszakításokkal, akkor még nem vált rendszeressé nálam. Nagyjából 10 évvel ezelőtt, jó példákat látva magam előtt, mint például a sógornőm, újra kezdtem a futást, és innentől kezdve rendszeressé vált. Rájöttem, hogy a stresszes munkámból adódó feszültséget kiválóan le tudom vezetni, és imádom azt az érzést, amit egy-egy edzés ad. A bajai FuTeam SE tagja vagyok 8 éve.
#KERETES VÉGE#
-Mikor kezdtél el versenyezni?
-2015-ben elkezdtem versenyekre járni, és elég hamar ráéreztem ennek az ízére, és viszonylag gyorsan már félmaratoni távokat teljesítettem (BSI, MaratonMan, Futni Szép). Miután már kipróbáltam a hazai versenyeket, elkezdtem külföldi versenyekre is járni, persze összekötve a kellemest a hasznossal: olyan helyeken néztem ki versenyt, ahol korábban nem jártam, így növelhettem az új országok számát, és nem csak az érmeket. Azóta már az autentikus Athén Maratont is lefutottam.
-Ha már maraton: mikor és hogyan készültél az első táv teljesítésére?
-Az első maratonomra (2018 MaratonFüred) Dinnyés Örs barátom készített fel, aki a mai napig futóedzőm, és szintén a FuTeam SE tagja, többszörös IronMan és ExtrémMan teljesítő. Nagyon sokat tanultam tőle, és rendkívül hálás vagyok neki a türelméért, a támogatásáért!
-Egy-egy versenyre hogyan készülsz? Edzői segítséggel, vagy önállóan edzel?
-2020 óta szintén többszörös IronMan, dupla IronMan teljesítő erőnléti edzőm van, Bíró Balázs személyében, aki a Life1 Flórián (Gilda Max Fitness) személyi edzője. Az ő hatására kezdtem el a futás mellett úszni, megtanulni rendesen gyorsúszni, és kerékpározni. Nem titkolt szándékkal, hogy egyszer majd teljesítem az IronMant.
-Az IronMan köztudottan egy rendkívül nehéz állóképességi verseny. A felkészülés is sok lemondással járhat. Mi az, ami a leginkább nehezíti az edzést erre a típusú versenyre?
-2022 márciusában diagnosztizáltak nálam egy fránya autoimmun-betegséget, a Reumatoid Artritiszt, és mint tudjuk, ez a betegség nem arról híres, hogy a benne szenvedők triatlonoznak, ezért is lenne óriási dolog az IronMan teljesítése számomra.
-A Reumatoid Artritisz egy tartós megbetegedés, amely ízületi gyulladást és fájdalmakat okoz, ezáltal a sportolás is kétségessé válhatott volna számodra. Hogyan élted meg a diagnózist éppen akkor, amikor a sportolói karriered kibontakozni kezdett?
-Amikor megkaptam a diagnózist, éppen három Major maratoni nevezésem volt (Berlin, Chicago és New York) és készültem a római maratonra. A 2022. március 27-i római maraton után úgy döntöttem, lemondom az összes major maratont, mert úgy gondoltam, hogy többet nem tudok ilyen távot futni. Már nagyon bánom, mert azóta bebizonyosodott, hogy simán tudom teljesíteni, és 2023-ban eddigi legjobb Spar Maratonomat futottam le, ezzel meglepve nagyon sok embert, legfőképp a két edzőmet, akik nem tudtak róla, hogy indulok… Így ismét megfogalmazódott bennem, hogy nekifutok a Major versenyeknek, hátha sikerül újra bekerülnöm.
-Jelenleg milyen állapotban vagy a betegséged által?
-A betegségem jelenleg nem befolyásol, nincs betegségtudatom. Gyógyszert is szedek, ami mellett szintén sok mindent nem lehet enni, inni. Folyamatosan javulnak az értékeim, mely többek között a kiváló minőségű tápálékkiegészítőknek, főként a Hammer Nutritionnek köszönhetek. Mióta használom, minden téren jobb a teljesítményem, az erő- és állóképességem, valamint a hosszútávú edzésmunkám sokkal hatékonyabb. Úgy érzem, ha abbahagynám a sportot, akkor lennék beteg. Az orvosom minden alaklommal megállapítja, egyre jobbak az értékeim, és ha fele olyan jól érzem magam, mint ahogy festek, ne hagyjam abba. Nekem lényegében ez lett felírva gyógymódnak.
-Volt mélypont az életedben, amit nehezen vészeltél át? Hogyan tudtál átlendülni ezeken?
-Mint minden embernek, nekem is voltak hullámvölgyek az életemben, nem is egy. Viszonylag fiatalon veszítettem el a szüleimet így elég hamar a saját lábamra kellett állnom, magamra voltam utalva. Harcos és makacs típus vagyok, nem az a feladós fajta, és amit a fejembe veszek, azt általában végig is viszem. Ezért a mélypontokon sem hagytam magam, és mindig kerestem egy kapaszkodót. Ez általában a sport volt. 2015-ben lombik programban vettem részt, de sajnos a második után sem sikerült, és olyan mértékű hormonterhelést kaptam, hogy azt a döntést hoztam, ilyen áron nem kell, így elengedtem a babaprojektet. A kezeléseknek a mai napig vannak utóhatásai, több műtétem is volt, köztük komolyabb is. Elengedni nagyon nehéz volt, de nem kockáztathattam, hogy a baba esetleg nem lesz egészséges, és minimális esélyem volt rá, hogy egyáltalán megfogan. A futásban kerestem vigaszt és meg is találtam. A második mélypontom 2022. március 4-én volt, amikor közölték velem, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegségem van, mely az ízületeket támadja meg. A Reumatoid Artritisz egy alattomos betegség, és mindenkinél más tüneteket produkál. A diagnóziskor fordult velem a világ, és nem találtam a helyem. Aztán mint ahogy minden megoldandó probléma felmerülésekor, szőnyegbombázó üzemmódban kerestem a lehetőségeimet, az esetleges hatékony gyógymódokat, a megoldást. Azonnali életmód váltás, vegetáriánus étkezés, szoros reumatológiai kontroll, minőségi táplálékkiegészítők bevezetése és a meglévők (Hammer Nutrition) tovább alkalmazása, káros dolgok elhagyása (kávé, cukor, fehérliszt, tejtermékek, minden, ami gyulladásnövelő), és a mozgás. A legnagyobb hiba ennél a betegségnél, ha leállunk. Tilos leállni! Igaz, szednem kell egy elég komoly gyógyszert, szerencsére kis dózisban, de jelenleg a diagnózis óta panasz- és tünetmentes vagyok, hála a mozgásnak és az életmódváltásnak. És hála az edzőmnek is, ilyen formában soha nem voltam, mint most.
-Milyen tervekkel vágsz neki a szezonnak?
-Az idei év tartogat egy-két, esetleg több meglepetés versenyt, versenyszámot is, de ezt még nem szeretném babonából ellőni, de ha az érem ott lesz a nyakamban, akkor irtó büszke és hálás leszek! Alapból még nem állt teljesen össze a versenynaptáram, vannak lukak benne, de azért lesznek sűrű időszakaim.
-Hogy sikerült az első szezonindító versenyed?
-Túl vagyok egy számomra sikeres Bodri Trail L-táv terepversenyen, mely számomra meglepetés volt. Sokkal jobb eredménnyel értem be, mint ahogy terveztem, hála a mostani kemény edzésmunkának, és persze az elszántságomnak.
-Melyek erre az évre a legnagyobb kihívásaid?
-Március 10-én egy edzőversenyt tervezek a Pécs-Harkány futóversenyen, felkészülésként New York-ra. Március 17-én Szent Patrik napján New York-ban a United Airlines Manhattan Half rajtjában fogok állni, és Brooklyn-ból Manhattan-be a Central Parkba fogok befutni. Többszöri nekifutás ez (Covid, nem elfogadott oltás, nem engedtek be turistákat, stb), virtuálban sokszor teljesítettem, így is nyertem el a lehetőséget az indulásra. Nagyon várom már. Itt jegyzem meg, hogy neveztem az idei NYC Maratonra is, és remélem kisorsolnak (bár 2022-ben volt nevezésem New Yorkba, Berlinbe és Chicagóba, de a betegségem miatt lemondtam róluk, akkor). Ha nem sorsolnak ki, akkor Mallorca UTMB a B verzió novemberben.
Természetesen a szokásos BSI (Maratonfüred, Vivicitta félmaraton, Wizzair félmaraton, SPAR maraton, Jysk félmaraton) és Maratonman versenyeken (Nigthrun) ott leszek, kivétel az UB, mert a meglepetés versenyem felkészülésébe sajnos nem fért bele a 4 fős váltó idén. De valamit valamiért.
Májusban lesz életem eddigi legnagyobb kihívása, ami még titok, azt követően egy UTH Twin Peaks, majd egy Tour de Balaton teljes táv.
A nyaram általában a fesztiválokról szól, mármint a munkáról (Sziget, Balatonsound stb), ezért gyéren, de lesznek kisebb-nagyobb megmozdulásaim. Terveimben szerepel a Balatonátúszás is.
Mivel idén a Sziget előbb lesz, és Márkus Öcsi későbbre tette a Korinthosz időpontját, ezért idén megyek. Eddig a Sziget miatt egyszer sem tudtam elmenni erre az ikonikus versenyre. De idén bepótlom.
Az ősz sűrű lesz, legalábbis így tervezem. Lesz külföldi versenyem, Antwerpenben egy félmaratont tervezek októberben. Előtte Bonyhád-Bátaszék 24k, és utána egy szintén meglepetés verseny. A felsorolás még nem teljes.
-Ki támogat leginkább a sportolói karrieredben?
-Elsősorban a legfontosabb és legnagyobb támogatom a férjem. Kezdetben nehezen tudta értelmezni, mi az az én idő, amikor elmentem futni. Aztán sikerült bevonnom a sportba, és 2016 óta edzéseimben részt vesz, kísérni szokott. És persze minden versenyemen ott van velem, a legismertebb nem futó arc. Ahol van lehetőség kerékpáros kísérőre, ott természetesen velem teljesíti a távot. És időközben arra is rászánta magát, hogy néha fusson, de kizárólag külföldön hajlandó, legutóbb például Miamiban futott velem az Ocean Driveon.
Meg kell említenem másik két nagy támogatómat, a két edzőmet is, Dinnyés Örsöt és Bíró Balázst, akik mindig is próbálták kihozni a maximumot belőlem, természetesen figyelembe véve az „állapotomat”. Persze úgy könnyű, ha nincs betegségtudatom. Szóval nekik nagyon sokat köszönhetek és hálás vagyok!
-Volt olyan versenyed, amit nem tudtál befejezni, vagy elindulni rajta?
-Olyan versenyem nem volt, amit fel kellett volna adnom. Ahogy a korábbiakban is említettem, nem vagyok feladós fajta. Ahol eddig elindultam, mindegyiken végig mentem. Természetesen olyan versenyem volt, ahol egészségügyi okok miatt (műtét) nem indultam, vagy az élet (COVID-járvány), esetleg a munkám (mint tavaly a Korinthosz esetében) keresztbe szervezett. A COVID miatt rengeteg külföldi versenyem elmaradt, és a célom ezeknek a pótlása.
-Hosszabb távú versenyeken mikor vagy holtponton? Mi ösztönöz ilyenkor, hogy tovább menj a cél felé és ne add fel?
-Fura lesz, amit mondok erre, de eddigi maratonjaim alatt egyszer sem volt holtpontom. Olyan volt, hogy feltettem a kérdést magamnak viccesen, hogy mit keresek itt, aztán megráztam magam és mentem tovább. Hogy mi ösztönöz? Alapból az, hogy elszánt vagyok, mindig mindent végig csinálok, és nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy kevesebb legyek. Mindenben maximalista vagyok, legyen az munka, sport, utazás. De az ösztönzésnél sokszor elég egy apró kis dologra gondolni, mint például milyen jó lesz a célban a nyakamban lévő éremmel pózolni, vagy hogy milyen finom ételt fogok enni utána, esetleg egy jó wellness. Sokszor az apró dolgok a leghatalmasabb ösztönzők.
-Mi a legnagyobb célod sport terén a későbbiekben?
-Amíg csak lehet, és az egészségem engedi, a meglepetés versenyszámban szeretnék majd fejlődni, szintet lépni. Jövőre a kedvenc szigetemen, Mallorcán szeretném a Mallorca 312 kerékpáros verseny valamelyik távját teljesíteni. Az álom a 312k lenne, de a babatávval is megelégedek, ami 167k. És nem utolsó sorban legalább egyszer szeretnék egy ultratávú versenyen is részt venni, megérezni az ultrázás ízét, feelingjét.
-Ezúton gratulálok a 2024-es évi Hammer Nutrition Nagyköveti státuszodhoz! Mit jelent számodra ez a titulus?
-Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy profik között képviselhetem a márkát, mint amatőr. És igyekszem méltó nagykövet lenni, minden fórumon népszerűsíteni, hogy a Hammer Nutrition maximálisan támogatja az edzéseimet és versenyeimet.
-Milyen terveid vannak, mint nagykövet, hogyan és miért népszerűsíted ezeket a termékeket?
-Életem eddigi legjobb félmaratonját is a Hammer frissítésnek köszönhetem és ezért hálás is vagyok. Még nem nagykövetként is igyekeztem népszerűsíteni a márkát, mert maximálisan megbízom benne. Mivel a tejet, cukrot, a glutént kerülnöm kell, így biztonsággal tudom használni a termékeket. Szerencsére a webshopban külön ki van emelve, ha valamelyik termék nem vegán, vagyis tartalmaz állati eredetű összetevőt, vagy éppen koffein van benne, ami szintén gyulladásnövelő, és kerülnöm kell. Magas minőségű táplálékkiegészítők, melyek támogatják az edzésmunkámat, a versenyekre való felkészülést, és a versenyek utáni regenerációmat.
-Melyek a kedvenc Hammer Nutrition termékeid és miért?
-Szeretem a versenycsomagokat, mert egy laikus számára is érthető módon ad tanácsot a legoptimálisabb frissítésre. Persze maga a frissítés maximálisan egyénre szabott, ki kell tapasztalni, be kell gyakorolni. De, aki mondjuk még életében nem használt ilyen terméket, szuper támpont egy ilyen csomag. De természetesen vannak kedvencek, mint például az Endurolytes Extreme és a FIZZ mangó, az Anti-Fatigue, Heed epres ital, és a Recoverite Vegan. Lényegében ezeket használom a versenyeken. Ezen kívül az AO Booster-t és a Xobaline-t napi szinten, és a Tissue Rejuvenator-t, ha kemény edzési időszakon megyek keresztül. Erőnléti edzések után Hammer proteint eszem-iszom, hogy épüljön az izom.
-Mit tanácsolnál azoknak, akik nehézségekkel, esetleg hasonló egészségügyi problémákkal küzdenek?
-A legfontosabb, hogy nem szabad megállni, nem szabad feladni a mozgást, mert abban a pillanatban feladjuk magát a minőségi életet is. Tapasztalatból mondom, ha nem mozognék, akkor lennék beteg, nem lenne energiám, nem tudnám a nem kis stresszel járó munkámat végezni, a fesztivál szezonokat szó szerint túlélni. Nem egyszer a napi 15-16 órás munkában a Balatonsoundon a főnököm azt mondja, hogy akkor most futás… És ilyenkor Zamárdiból elindulok a Sió-csatornához és vissza, laza félmaratont teljesítve, és újult erővel vágok neki a feladatoknak. A sport kell és mindenkinek meg kell találnia a számára legideálisabb mozgásformát, ahol tudja kicsit feszegetni a határait, el tudja hagyni a komfortzónáját, mert ez kell – szerintem – a gyógyuláshoz, a minőségi, tünetmentes élethez. És persze ezt támogató minőségi táplálékkiegészítők is szükségesek, amelyre a Hammer a legjobb választás.
Szerző: Szalóki Tímea
Szólj hozzá