Keresés
Close this search box.

77 000 ember mozdult meg egyszerre a jó ügy érdekében

blank

Május első vasárnapján 104 különböző országból összesen 77 103 ember fogott össze, hogy véghez vigyék azt, ami lehetetlennek tűnt a jelenlegi helyzetben: egyszerre futottak a Wings for Life World Run jótékonysági versenyén. Fizikailag egymástól távol, ám lélekben összetartva a résztvevők 2,8 millió eurót (közel 1 milliárd forint) gyűjtöttek össze, amellyel a gerincsérülések gyógymódjának kutatását támogatják. Az orosz nemzetiségű Nina Zarina 54,23 kilométeres távjával sorozatban másodjára lett a női nemzetközi bajnok, a brit Michael Taylor pedig 69,92 kilométeres eredményével első bajnoki címét szerezte meg a férfiak közt. Magyarországon a kétszeres világ– és háromszoros Európa-bajnok kajakozó, Tótka Sándor is részt vett az eseményen, és 10,5 kilométert futott a nemes ügy érdekében.

„Az elmúlt hetekben mind tapasztalhattunk korlátokat és megszorításokat az életünkben, de a dolgok kezdenek jobbra fordulni. A gerincsérült emberek viszont állandó megkötésekkel élik az életüket. Ők is vágynak arra, hogy visszaszerezzék szabadságukat, és azt tegyék, amit szeretnének” – mondta Anita Gerhardter, a Wings For Life nonprofit egyesület vezérigazgatója, akinek kitűzött célja megtalálni a gyógymódot. „Idén 77 000 ember fogott össze, hogy reményt adjanak a gerincsérültek számára, és segítsenek egy nap véget vetni az állandó kötöttségeiknek.”

Greenwichi idő szerint május 3-án, vasárnap 11:00-kor 104 ország területén összesen 171 nemzetiség versenyzői kezdték meg futásukat, függetlenül attól, hogy nappal vagy éjszaka volt náluk. Ausztriától Ausztráliáig, Tanzániától Tajvanig, mindenki a helyi távolságtartási szabályokat betartva versenyzett, egy applikációnak köszönhetően pedig valamennyien a saját kijelölt útjukon mentek végig. A versenyzők addig futottak, amíg a virtális „Catcher Car” vagyis a „Követő kocsi” egyfajta mozgó célvonalként utol nem érte őket.

Az utolsó percekig szoros volt a verseny a brit újonc, Michael Taylor és a kétszeres világbajnok svéd Aron Anderson között. Egy hajszállal csupán, de Taylornak 69,92 kilométerével sikerült beelőzni svéd társát, aki 68,15 kilométert futott. A női kategóriában a győztes Nina Zarina (54,23 km) lett Oroszországból, aki mindössze 2,98 kilométerrel verte a 2017-es bajnokot, a lengyel Dominika Stelmachot.

„Hihetetlen, hogy ennyien fogtak össze a Wings for Life World Run eseményen. Nincs még egy ehhez hasonló verseny. Annyi rendezvényt kellett lemondani, és íme, itt egy, amin mégis részt vehettünk közösen és ráadásul jó ügyet is támogatunk vele” – fogalmazott Lindsey Vonn, a világ legjobb női sízője.

„Nagyszerű volt a Wings for Life World Run részesének lenni. Az applikációval futás egy teljesen új, de szórakoztató élmény volt számomra. Nagyon különleges belegondolni, hogy 77 000 ember startolt el egyszerre” – mesélte az ausztrál sílegenda, Marcel Hirscher.

„A Wings for Life World Run egy remek lehetőség. Ráadásul egy nemes ügyet szolgál, ugyanis remélem – és egészen biztos vagyok benne –, hogy egy nap képesek leszünk meggyógyítani a gerincsérülteket. Az egy szenzációs nap lesz a történelemben” – mondta Dominic Thiem, világranglista harmadik teniszező.

„Lenyűgöző, ahogy a nemzetközi közösség felkarolta ezt a lehetőséget. Látszik, hogy az emberek mennyire vágynak kapcsolatba kerülni egymással – valamint kimozdulni és sportolni! Emellett pedig erős a késztetés arra is, hogy valami jót tehessenek” – fogalmazott Colin Jackson, a Wings for Life World Run nemzetközi sportigazgatója. „A sport szempontjából is lenyűgöző volt látni, ahogy Michael és Nina mindent beleadnak, hogy lekörözzék a Catcher Cart. Különleges volt ez a vasárnap” – tette hozzá az olimpiai érmes és háromszoros világbajnok gátfutó.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top