Lezárult a nevezés, és a számok alapján történelmet ír március 21–22-én a 41. Telekom Vivicittá. A tavasz legnagyobb, egyben Magyarország második legnagyobb szabadidősport-eseményének távjaira a tavalyi rekordnál 20 százalékkal több, összesen több mint 38 000 nevezés érkezett, ezzel az esemény minden eddigi részvételi csúcsot megdönt.
Soha korábban nem látott ennyi embert a Margitsziget a pontosan 40 éve, 1986-ban útjára indult Vivicitták történetében. A tavalyi 31 500 fős álomrekord után még magasabbra helyezik a mércét a futók, idén a hétvégén a két nap alatt 11 távon több mint 38 ezer futó áll rajthoz. A legnépszerűbb versenyszám, a vasárnapi félmaraton (21,1 km) 11 750 nevezővel teljesen megtelt, a szervezők teltházat jelentettek.
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel helyszíni nevezésre már nincs lehetőség, de a lemaradók idén sem maradnak ki: az eseményt virtuálisan is teljesíthetik, és így ők is megkapják a jól megérdemelt befutóérmet.
– A sport páratlan abban, ahogy összekapcsolja és összehozza az embereket. Nemcsak hatalmas motivációt teremt a mindennapokra, hanem olyan felejthetetlen pillanatokat is ad mindannyiunknak, amelyekre hosszú ideig emlékezni fogunk – különösen akkor, ha ezeket a csodákat nem egyedül, hanem több tízezren, egy óriási közösségként éljük át együtt. Ezt az élményt adja a tavasz legnagyobb sportünnepe, a Telekom Vivicittá, amely idén 41. alkalommal, a nagyon korai időpont ellenére is minden eddiginél hatalmasabb, több mint 38 ezres közösséget köt össze – fogalmazott Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója.
Megmozdult az ország: BSI-rekord és női többség
1310 hazai településről érkeztek nevezések, ami nemcsak a Vivicittá, hanem a BSI teljes történetében is abszolút rekord. A magyar nevezők 40%-a vidékről érkezik a fővárosba.
- Kiemelkedő adat, hogy az esemény négy évtizedes történetében idén a legmagasabb a hölgyek aránya: a mezőny 54%-át ők teszik ki.
- Rengetegen választották az eseményt a debütálásra is: 4600 honfitársunk élete első félmaratonjára, 10 vagy 7 kilométeres távjára készül (az „elsőbálozó” magyarok 59%-a ráadásul nő).
- A jövő generációja is tömegesen képviselteti magát: 10 000 iskolás áll rajthoz a rövidebb távokon, ebből 6100-an a Telekom Sulicittán futnak.
Csúcson a nemzetközi futóturizmus
A Telekom Vivicittá nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is új dimenzióba lépett: öt földrész 111 országából több mint 4000 futó érkezik Budapestre. A legaktívabb küldő országok között Szlovákia (400+ nevező) és Németország (400+ nevező) vezet, de Franciaországból (380+), Nagy-Britanniából (260+) és Spanyolországból (200+) is több százan érkeznek. A félmaratoni mezőny nemzetköziségét jól mutatja, hogy a nevezők 24%-a külföldi – a legidősebb köztük egy 79 éves brit futó.
Gigantikus logisztika, megújult terek és AI-élmény a célban
Az óriási, kísérőkkel együtt 50-60 ezer fősre becsült tömeg gördülékeny kiszolgálása érdekében az esemény idén térbeli elrendezésében is megújul: a szervezők a Margitszigeten belül még tágasabb, önálló rajt- és célterületet alakítottak ki. A logisztikai háttér monumentális: 1600 fős személyzet dolgozik az előkészítésen és a lebonyolításon. A frissítőállomásokon többek között 2500 banán, 5000 liter sportital és több tízezer liter ásványvíz várja a célba érkezőket, míg a fergeteges hangulatról 20 zenei pont gondoskodik az útvonalon.
Az esemény névadó támogatója, a Telekom jóvoltából a hatalmas mezőnyt idén is egyedülálló digitális meglepetés várja. A mesterséges intelligencia (AI) segítségével minden célba érkező futó egy személyre szabott videóinterjút készíthet, amelyben Gundel Takács Gábor gratulál a teljesítményéhez. Akik pedig nem tudnak a helyszínen szurkolni, idén először a Telekom Live YouTube-csatornáján követhetik online az eseményeket, a stabil közvetítést a Telekom 5G hálózatán futó Campus Network szolgáltatása biztosítja.
Nyitókép és forrás: Budapest Sportiroda


Szólj hozzá