Keresés
Close this search box.

Kihívás Napja – Debrecen is aktív

blank

Debrecenben összesen négy helyszínen lesz lehetősége a mozgásra vágyóknak arra, hogy a Kihívás Napján sportoljanak egy kicsit – írja a dehir.hu.

Május 31-én világszerte ismét megrendezik a Magyarországon 1991-ben meghonosodott rendezvényt. Hazánkban eddig összesen 1596 település csatlakozott az eseményhez. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több mint hárommillió negyedórás testmozgást végeztek. A Kihívás Napjának célja, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz – írja a dehir.hu. A cívisvárosi helyszínek közül a Gyulai István Atlétikai Stadion, a Debreceni Jégcsarnok, a Csapó utcai bevásárlóközpont és a Debreceni Egyetem Egyetem téri sporttelepe is várja a szervezett körülmények között érkező mozogni vágyókat. Előzetesen már több mint kétezren jelezték részvételüket, az Atlétikai Stadionban a belvárosi áruháznál egy-egy tapasztalt fitnesz-edző lesz majd a mozogni vágyók segítségére. A foglalkozás kora délután, 12 óra 30-kor kezdődik, és várhatóan negyed órán át fog majd tartani. A Kihívás Napja debreceni programjait idén is az MSE Klaszter Kft. és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top