Hazai Spartan-os körökben már ismertté vált Kun Róbert neve, újabban pedig a triatlonban tör babérokra. A háromgyermekes családapa példamutató szorgalommal és kitartással mutatja meg, hogyan lehet kétfajta, komoly elszántságot igénylő sportot összeegyeztetni a magánélettel. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2023/3. számában került publikálásra.)
-Mivel foglalkozol a civil életben?
-Szegeden élek, és kamionalkatrész-kereskedelemmel keresem meg a kenyérrevalót, ebből jut egy kis pénz a sportokra is. Van három gyermekem, akiknek annak ellenére igyekszem jó példát mutatni, hogy elég keveset látnak a munka és a sport miatt. De nem panaszkodhatunk, mert azért össze lehet egyeztetni mindent, csak jó logisztika, na meg tolerancia kell szinte mindenki részéről körülöttem. Amit meg is kapok!
-Mikor és miért döntöttél úgy, hogy sportolni kezdesz?
-18 éves korom óta valamilyen szinten mindig is az életem része volt a sport, de ez elég sokáig csak konditermi súlyzós edzésekből állt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Majd az addigi leghosszabb megszakítás, valamint a sok ülő tevékenység következtében, szinte „törvényszerűen” kialakultak gerincproblémáim. Ez volt az a pont, amikor változásért kiáltott a testem, így elszántam magam egy komoly életmódváltásra. A sport más formában vált az életem részévé, mint korábban: kötelezővé tettem magamnak, hogy elkerüljem vele a műtéti beavatkozást.
-Melyik a fő sportágad és hogy jutottál el ehhez?
-Kettő sport között „őrlődőm”, ha úgy tetszik. Egyiket sem mondanám egy hétköznapi hobbi sportnak, de a sok éves konditermi edzés olyan alapot adott, hogy bátran belevághattam a terepakadály futásba, amit ma már OCR-ként ismernek. 2016-ban, amikor kezdtem, még leginkább a SpartanRace brand alatt futott. Ebben találtam meg azt, ami folyamatos motivációt ad ahhoz, hogy „kötelezően sportoljak”. Majd a Covid idején jött egy másik sport, amit űzhettem tovább itthon is: a triatlon. Ez viszont még nagyobb állóképességet kíván, így fel van adva a lecke. Számomra mindkettő szerelem, de muszáj sorrendet felállítani, mert a felkészülés nem engedi, hogy egyszerre legyen jó valaki kettő ilyen összetett sportban.
-Hogyan váltál kezdőből sikeres sportolóvá?
-A triatlonban messze állok a legjobbaktól, és a jelenlegi korosztályom is elég népes, tele jobbnál jobb, nálam sokkal több tapasztalattal rendelkező versenytárssal. Itt a siker még várat magára, de teszek érte, hogy ne sokat. Negyedik éve már, hogy ebben a sportban versenyzek és kitartó vagyok, hiszen a spartanos fejlődésem sem volt rövid. Első teljes évemben már annak is örültem, hogy teljesítettem a három különböző távból álló versenysorozatot. Az ezt követő évben már megsokszoroztam a versenyek számát. Mindamellett, hogy beszippantott ez a világ, egyre inkább arra koncentráltam, hogy minél kevesebb hibával, minél jobb eredménnyel végezzek. Mivel ez egy javarészt futó versenyszám, így az erősítő edzések mellé elég sok futóedzés is bekerült. Elég sokszor mesélem a frissen belevágó sporttársaknak, hogy én is a nulláról kezdtem: a futógépen a levegőbe csaptam, mikor közel 8 perc alatt egyben lefutottam az első kilométerem.
Erről a szintről jutottam el oda, hogy 2018-ban a sport minden egyes akkor palettán lévő versenyszámában elindultam. Ekkor már volt köztük a katonai kiképzés jellegű állóképességi megmérettetés és ultratávú terepakadály verseny is. Ezt a szép évet követően 2019-ben a közép-európai régió korosztályos bajnokságán 9. helyen végeztem. Ehhez viszont már az kellett, hogy minden nap legyen valamilyen edzésem, akár kettő is.
-Mindezt saját kútfőből érted el vagy edző segítségével készültél fel?
-A spartanos fejlődésem nagy részét önállóan, önálló akarattól vezérelve értem el, saját edzéstervekkel, étrenddel. Mindig az éppen soron következő cél lebegett a szemem előtt, arra készültem. Amiben viszont segítségre volt szükségem, azok az akadálycentrikus edzések voltak. Szerencsés voltam, mert a baráti körömből kialakult egy összetartó kis csapat, ami ma az OCR-Strom SE néven ismert. Ebben a csapatban megvolt a gyakorláshoz minden feltétel.
A triatlonra való „átállásom” viszont már edző segítségével történt. A jószerencse ebben sem került el, mert elvállalta a felkészítésem Dr. Vizi András, Szeged talán legismertebb futóközösségi tagja, mindemellett remek és tapasztalt triatlonos. Hatalmas segítség volt ő különösen a futóedzések terén, ami akkor a leggyengébb számom volt a három sportból, de elkelt a segítsége a sportok közötti átállások elsajátításához is. A történethez tartozik, hogy mikor megismerkedtem vele és elvállalta a felkészítésem, akkor csak futásra készített volna fel, de a kialakult járványhelyzet miatt, és hogy nem lehetett olyan könnyen külföldi versenyekre eljutni, kitaláltam, hogy készüljünk fel a 8 héttel későbbi első, középtávú triatlon versenyemre.
-Mely versenyek teljesítésére vagy a legbüszkébb?
-Spartanban minden verseny más élmény. Az első versenyekhez szoros emlékek fűznek, például az első Beast medálomon azóta is ott a sár, hogy tudjam milyen kemény verseny volt. De talán az előbb említett „katonai kiképzések”, egy 6 órás és egy 12 órás, valamint az ezeket követő 53 kilométeres Ultra volt, amire a legbüszkébb vagyok. Abban az évben az előbb említett három versenyszám teljesítéséért járó Endurance Trifecta elismerést összesen hárman értük el az országban, de a régióban sem voltunk többen 7-nél, akiknek ez kijárt. Azóta már nem adnak ilyen elismerést, változott a feltételrendszer, így még becsesebb helyen van az érmek között és a szívemben.
Triatlonban a tavalyi évben teljesített első eredeti IronMan 70.3, amire a legbüszkébb vagyok. Mondjuk itt nem a sportteljesítmény számított, mert abban alulmaradtam az elvárásaimhoz képest, hanem egy általam viszontagságossá tett versenyen sikerült helyt állnom az egyik kedvenc országomban: Olaszországban.
-Mivel telik a verseny előtti utolsó pár nap?
-Az utolsó pár nap, vagyis az utolsó hét már csak arról szól, hogy formábantartó edzéseket végzek, egy-egy pillanatnyi max. erőkifejtéssel, csak hogy ne felejtsen a testem. Mindkét sportágban ez az, ami beválik nekem. Nem erőlködünk a verseny előtti héten, az már nem fog hozzáadni, de annál többet tud elvenni, ha túledzem magam. Étkezésben ekkor viszont oda kell figyelni: nem szabad változtatni a korábbi étrenden, legalábbis nekem nem jó, ha „feltöltök” minden olyannal verseny előtt, amit nem is ettem a felkészülés alatt. De figyelni kell természetesen az elektrolitháztartásra, és a szénhidrátszintre is, hogy ezek ne a versenyre ürüljenek ki.
-Adtál fel valaha versenyt?
-Sajnos kellett, de eddig csak egyszer. Ez kettő évvel ezelőtt egy kényszerű feladás volt a keszthelyi triatlon ob-n, kapásból az úszás első 300 méterén. Egy ismeretlennel történt szerencsétlen találkozás következtében egy lélegzetvétel helyett vizet sikerült bevenni, ami után nem tudtam helyre hozni a légzésem. Ki kellett, hogy ússzak egy mentőhajóhoz, ami sajnos kizárással jár ilyenesetben. Nem volt kellemes, sem az ok, sem a feladás utáni pár perc.
-Amikor holtponton vagy, mi segít, hogy túljuss rajta?
-Először ilyenkor a maradék táv jó színben való feltüntetésével verem át magam. Még ennyi, vagy már csak ennek a fele, vagy már csak egy óra… és hasonlók. Ha tovább tart a „gödör”, akkor egy-egy, a felkészülés alatt jól sikerült edzéshez nyúlok vissza fejben. Azzal meg tudom magam győzni, hogy van bennem több is annál, minthogy megálljak. Végül jön a büszkeség a szurkoló család miatt, hogy nehogy már itt előttük valljak kudarcot.
-Milyen sérüléseid voltak és hogyan jutottál túl rajtuk?
Tarkítottam már kisebb-nagyobb esésekkel a triatlonos felkészülésem, és részleges bokaszalag-szakadással a spartanos életem. De ezek olyan sérülések, amiket egy gerincsérv legyőzése, vagy jobban mondva uralása után már csak kis, múló problémának veszek. Elrontják a felkészülést, akár képesek heteket kivenni egy jól felépített edzéstervből, de felül lehet és kell is rajtuk kerekedni. Nem szabad leállni, vissza kell húzni a cipőt, az úszószemüveget, vagy vissza kell ülni a bringára, mert az a legjobb terápia – leglábbis számomra. Valamivel nehezebb volt a keszthelyi merülésés fiaskón átlépni fejben, de ott az volt a hatásos gyógyír, hogy formamentéssel azonnal neveztünk az egy hónappal későbbi tatai versenyre. Ott már szerencsére nem volt gondom az úszással.
-Van valamilyen babonád?
-Babonám az nincs. Még! De az biztos, hogy lassan a bőröm alá kell ültetnem egy időmérő chipet, mert már kettő fontos versenyem ment el, ha nem is teljesen, de időveszteséggel, amiatt, hogy nem volt a bokámon az időmérő! Azon az ominózus olasz IronMan-en például letekertem a bringatávot chip nélkül, kétségek között, hogy lesz-e hivatalos eredményem. De képes voltam ezek után egy duatlon versenyen is beállni a rajtba, és elindulni chip nélkül.
–Van valamilyen különleges étrended?
-Semmiféleképpen nem mondható általánosnak az étrendem. Sajnos hízásra alkalmas vagyok, szinte azonnal, ha leállok az aktív életmóddal. Akár egy-egy ünnep is képes felborítani a rendet. Emiatt igyekszem egy adott étrendhez tartani magam, ami mentén tartósan formában tudok maradni. Reggel és a délelőtt folyamán szénhidrátban, délután már inkább fehérjében dús ételeket fogyasztok. Igyekszem betartani a napi minimum 5 étkezést, de ha egy hosszabb napon elnyúló edzések miatt este 10-re jön ki egy étkezés, akkor is eszem. Nálam nem működik a „ne együnk 6 után”, és „ne együnk szénhidrátot” tévhiten alapuló diéta. Változatos, egészséges étrend a kulcs. Ha nagyon drasztikus súlycsökkenést akarok elérni, az nálam is csak úgy megy, hogy előre elkészítem a következő nap, vagy napok ételeit.
-A frissítésben is megvannak a jól bevált termékeid?
-Amíg nem hozott össze a sors az edzőmmel, Andrissal, addig hánykolódtam a különféle kiegészítők között, amik kisebb-nagyobb mértékben készítették ki a belsőm egy-egy versenyen, vagy akár a felkészülés alatt. Majd Andris ajánlotta nekem a Hammer Nutrition termekéit. Minden korábbi panaszom megszűnt. Fix társammá vált a Heed, a Recoverite, és a Hammer Gél. Ezek minden edzésen alap kiegészítők. Bringán nagyon jó útitárs a Perpetuem és a Fizz. De már sok egyéb regenerációt segítő termék van a polcomon, hogy mindig tartsam a jó formát. Tissue Rejuvenator, AO Booster, Endurolytes, Race Day Boost. De most tesztelem mikre vagyok képes egy Fully Chargeddal, amivel kapcsolatban eddig annyit vettem észre, hogy szárnyalok az edzésen.
-Mik a terveid a jövőre nézve, mik vannak a bakancslistádon?
-Az idei évem az utolsó abban a hosszabb szakaszban, amit arra szántam, hogy a következő, 45-50-es korosztályba lépésre felkészüljek. Mindkét sportban, Spartanban és Triatlonban is szeretnék jövőre korosztályos dobogón állni. Azon a bakancslistán csak ezek szerepelnek fő célnak, és a többi kisebb-nagyobb cél is csak mind ezt szolgálja. Szeretnék még IronMan versenyen részt venni, és mindenféleképpen szeretnék legalább egy teljes távost is megcsinálni belőle. De jelenleg ebben a távban érzem jól magam, ebben tudom élvezni, amit csinálok.
-Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik el ezt az utat?
-Bármelyik sportba is vágja valaki a fejszét, egyiktől sem tartanám vissza! Ne tartson senki attól, hogy nem lesz ideje másra, vagy hogy magára a sportra nem lesz ideje. Legtöbbször azt kérdezik tőlem, hogy van nekem minderre időm? Ha valaki megtalálja benne azt az érzést, amit kap, mikor a felkészülésekkel töltött hajnalok, esték, vasárnap délutánok után egy versenyen ismerős és ismeretlen szurkol neki elismerően, akkor meglesz mindene ahhoz, hogy űzze ezeket a sportokat. Ehhez az kell, hogy csinálni kell, el kell menni legalább egy versenyre, és átélni ezt. Felemelő érzés egy-egy, a sportág kiemelkedő versenyzője mellett állni a rajtban. Én nem célul tűztem ki magamnak, hanem egyszer csak megéltem, hogy beért a sok éves munka abban, hogy felértem oda, ahol azok vannak, akiket addig csodáltam a teljesítményük miatt. Ahogy a mondás tartja:
„Küzdj addig, míg a példaképeidből versenytársaid lesznek!”
Szerző: Farkas Éva
Szólj hozzá