Elindult a 2026-os Forma–1-es hétvége Barcelonában, és ezzel együtt a fiatal tehetségek, a Forma–2 és a Forma–3 versenyzői is megérkeztek a Spanyol Nagydíjra. A szokásokhoz híven a pénteki nap a szaadedzésekkel indult, majd az időmérőkkel záródott.
Reggel 9 óra 55 perckor gördültek ki a pályára a legfiatalabbak. Jól indult a hétvégéje a hazai csapatnak, a Campos Racingnek, ugyanis három versenyzőjük az első három helyen végzett a szabadedzésen. Az edzést a francia versenyző, Théophile Nael nyerte meg 1:28.422-es köridővel. A második és harmadik pedig a két csapattárs, Ugo Ugochukwu és Ernesto Rivera lett. A pályán először az AIX Racing csapata jelent meg megtenni a gyorsköreiket. “Egyértelműen érezhető volt, hogy a pálya állapota még nem volt ideális, mert mi voltunk az első autók a pályán, így ennél jobb is lehetett volna. De összességében szerintem jó alapunk van, amire építhetünk az időmérőn és természetesen a versenyeken is,” nyilatkozta Yevan David, az AIX Racing versenyzője. A Srí Lankai pilóta hozzátette, “Az elvárásaim nem az eredményhez kötődnek. Természetesen nyerni akarok, az élmezőnyben szeretnék lenni. De az én elvárásom az, hogy minden kulcspontot megfelelően végrehajtsak, kövessem a folyamatot, és a maximumot hozzam ki magamból. Aztán majd meglátjuk, hova jutunk.” Brando Badoer, aki a hatodik helyen végzett, a következőképp értékelte az edzést: “Az autó elég jónak érződött a szabadedzésen. Nem gondolom, hogy mi lennénk az időmérő favoritjai, de ettől még jól szerepelhetünk. Barcelonában nagyon fontos a jó rajtpozíció, ezért megpróbáljuk kihozni a maximumot a helyzetből.”
A Forma–2-es mezőny délelőtt 11 óra 5 perckor vette birtokába a pályát. Az edzést Laurens van Hoepen nyerte 1:26.776-os köridővel. A második helyet a DAMS Lucas Oil-os Roman Bilinksi, míg a harmadikat a Rodin Motorsport versenyzője, Alexander Dunne bérelte ki. Az első erős köridőt a hazai csapat pilótája, Nikola Tsolov futotta meg; 1:27.136-tal állt az élre. 1:27 alá először Laurens van Hoepennek sikerült mennie, akinek sikerült megtartania a pozícióját. Az edzés vége előtt 12 perccel viszont meg kellett szakítani az edzést, ugyanis a Campos Racing-es Noel León megpördült, és autója a kavicságyban ragadt. Az edzést mindössze 3 percre nyitották újra, de változás nem történt eredmények tekintetében.
A délután folyamán először a Forma–3-as időmérő került megrendezésre, ami Théophile Nael győzelmével zárult — zsinórban harmadjára. A szabadedzéshez hasonlóan, az AIX Racing csapata indította a fél órás kvalifikációt. Az edzés elején Yamakoshit és Delignyt is vizsgálták nem biztonságos kiengedés miatt, de a vizsgálat után egyik versenyzőt sem büntették. Ugo Ugochukwu három lila szektorral az élre állt, így ugyan úgy Campos dominancia alakult ki az első három helyen. Az amerikai pilóta több, mint az edzés felén tartotta első helyét. Maciej Gladysz, az ART pilótája lesodródott a pályáról, de a kerülő úton sikerült visszatérnie. Az első etap után a versenyzők visszatértek a bokszba, ahol új kemény keverékű gumikat kaptak. Több pilóta is elhagyta a pályát: McLaughlinnak, Giustinak, Yamakoshinak, és Delignynek is törölték a körét. A “hazai hős,” Bruno del Pino kevesebb, mint 11 perccel a vége előtt feljött az első helyre, de nem tudta sokáig megtartani a pozíciót, ugyanis még abban a körben, a francia pilóta, Théophile Nael 1:28.263-as idővel átvette a vezetést. Az edzés végén Shin és Nakamura is levágták a kanyarokat, de nem lett belőle vizsgálat. A Forma–3-as időmérő így Théophile Nael győzelmével zárult, őt követte csapattársa, Ugo Ugochukwu, harmadik helyen pedig Hiyu Yamakoshi végzett; őket követte Brando Badoer és Taito Kato. “Őszintén szólva eléggé hátul végeztünk, ezért úgy érzem, kötelességünk kideríteni, hogy miért történt így. Nem zavar, ha vannak dolgok, amiken javítani kell, és keményen kell dolgozni a fejlődésért. De egy bizonyos ponton nyerni akarok, szóval most eléggé éhes vagyok a sikerre. Amint rájövünk az okára, tudni fogjuk, merre kell tovább mennünk. Jelenleg még nem néztem bele elég mélyen az adatokba, de szerintem a sprintverseny előtt már tudni fogjuk a választ,” reflektált az időmérőre David. A Srí Lankai pilótát az elvárásokról is kérdeztük, melyre így felelt: “Sok előzést fogok bemutatni, szóval szerintem egy izgalmas összefoglaló készül majd rólam holnap. Az elvárásom az, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, ahogy mindig. De szeretnék tényleg fejlődni is. Nem csak ugyan ott maradni, ahol most vagyok, hanem javítani a pozíciómon és a gumikezelésemen is. Ez lesz a kulcs.” Az AIX versenyzőjét megkérdeztük arról is, hogy hatással lehetett-e a korai kiengedés a kvalifikáción nyújtott teljesítményükön. “Szerintem valamennyire biztosan hatással volt. Hogy ez előnyt vagy inkább hátrányt jelentett, azt még nem tudom pontosan. De ha őszinte akarok lenni, úgy érzem, vannak ennél sokkal fontosabb tényezők is, amelyek miatt nem végeztünk előrébb. Ezért először ezekre a nagyobb problémákra és területekre koncentrálnék, mielőtt erre a kérdésre fókuszálnánk. Persze elképzelhető, hogy ez is közrejátszott, abszolút lehetséges. Meg fogjuk vizsgálni,” magyarázta David. Mivel a Forma–3 sprintversenyén az első 12 helyezett rajtsorrendjét megfordítják, Gerrard Xie indulhat az élről a szombati sprintversenyen.
Nem sokkal a Forma–3-as időmérő után a Forma–2-es mezőny is megkezdte a kvalifikációt. A 30 perces etap, amely elhúzódott Ritomo Miyata balesete miatt, Rafael Câmara győzelmével zárult. A kvalifikációt Nico Varrone kezdte az élen, őt követte a bajnokság jelenlegi első helyezettje, Gabriele Minì. Nem sokkal később a délelőtt balesetet szenvedő Campos pilóta, Noel León ugrott az élre, majd őt is megelőzte Colton Herta, a Cadillac pártfogásában álló pilóta. Colton Herta és Dino Beganovic nap közben mindketten Forma–1-es szabadedzést teljesítettek – előbbi a Cadillac, utóbbi a Ferrari csapatával. A másik Campos versenyzőt, Nikola Tsolovot vizsgálták, amiért megsértette a boxutcai szabályokat. Az AIX pilóta Cian Shields lecsúszott a pályáról, valamint Beganovic is szélesen fordult, de mindkét pilóta vissza tudta hozni. Nem járt ilyen szerencsésen Alexander Dunne, akinek törölték a körét pályaelhagyás miatt. Hasonlóan, Oliver Goethe és Mari Boya köridejei is törlésre kerültek ugyancsak pályaelhagyás miatt. Az időmérő edzés felénél Tsolov ugrott az élre, de kevesebb, mint egy percen belül Câmara megelőzte a bolgár versenyzőt. Körülbelül három perccel az edzés vége előtt Ritomo Miyata a falba tette Hitech autóját ahogy megpördült, átvágott a kavicságyon, majd a pálya utolsó kanyarjának kijáratánál a gumifalnak ütközött. A japán pilóta sértetlenül szállt ki autójából. Az esetet azonnal piros zászlós szakasz követte, valamint lezárták a boxkijáratot is. Az újraindítás 16:30-kor történt, de senki nem tudta legyőzni Rafael Câmara 1:24.810-es köridejét. Az Invicta Racing pilótái voltak az egyetlenek, akik be tudtak menni 1:25-ös idő alá, habár Dürksent vizsgálni fogják a sárga zászlós szabályok megsértése miatt. A pénteki nap Invicta 1-2-vel zárult, a harmadik és negyedik helyen pedig két Alpine akadémista, Dunne és Minì végzett, Villagómez előtt.
A betétfutamok szombaton sprintfutammal, vasárnap pedig főfutammal térnek vissza Barcelona-Catalunyában.
Nyitókép: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool


Szólj hozzá