Keresés
Close this search box.
Fotó: PID / Martin Votava

Hetvenezer négyzetméteres parkot adtak át Bécsben

Fotó: PID / Martin Votava

Negyven éve nem létesítettek ekkora parkot az osztrák főváros belső kerületeiben, mint a napokban átadott Helmut-Zilk-Park. A 70 ezer négyzetméteres zöldterületen van virágos rét, több mint ötszáz fa, kutyafuttató, közösségi kert valamint játszótér kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.

Bécs új pályaudvara, a Budapestről érkező és oda közlekedő RailJeteket is fogadó Hauptbahnhof tőszomszédságában található az osztrák főváros legújabb parkja, a Helmut-Zilk-Park. Így akár az is beugorhat egy kis ejtőzésre, akinek van egy kis ideje a vonatindulásig, és boltok helyett inkább egy kis zöldre vágyik.

A park szíve egy hatalmas füves terület, ahol éppúgy lehet piknikezni vagy heverészni, mint labdázni vagy futkározni. A füves részt egy díszfákkal végigültetett sétány öleli körbe, a fafajtákat úgy válogatták össze, hogy ne csak tavasszal, de nyáron is virágözön fogadja a látogatókat.

„A hatalmas, a természetközeliséget szem előtt tartó és ökológiai szempontok szerint létesített parkban 520 facsemetét ültettek el, és először vetettek ilyen nagy területre – a park mintegy felére – virágos rét fűmagkeveréket” – mondta Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok az átadó alkalmából. A természetközeliség miatt egyébként nemcsak kevesebb időbe kerül, de kisebb anyagi ráfordítással is jár a terület fenntartása. A füves részeket, a gyermek– és felnőtt játszóteret tágas sétányok kötik össze a környező lakónegyed, a Sonnwendviertel épületeivel és a pályaudvarral.

Nemrég készült el a parknak az a 17 ezer négyzetméteres része, ahol a kutyafuttató is helyet kapott. A több mint 540 négyzetméteres területen a kétlábúakra is gondoltak: ivókút, padok és asztalok állnak a rendelkezésükre, a blökiket pedig itatók és külön kialakított pisilőhelyek várják.

Szintén ebben a parkrészben található a Sonnwendgarten nevű 870 négyzetméteres közösségi kert, ahol a helyiek 70 ágyásban termelhetnek paprikát, paradicsomot – vagy amit szeretnének.

A 70 ezer négyzetméteres zöldterület a névadója, Bécs egykori polgármesterének, Helmut Zilknek a 90. születésnapjára készült el teljesen, a 2017. június 9-i átadón részt vett az özvegye, Dagmar Koller is. Zilk 1984 és 1994 között volt az osztrák főváros első embere. A róla elnevezett park negyven év óta a legnagyobb zöldterületi projektje Bécsnek, amelyet a város egyik belső kerületében valósítottak meg.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top