Különleges hétvége volt, különleges hangulatban telt, különleges – hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbeli – versenyautók részvételével.
Korábban sohasem tartottak még ilyen jellegû viadalt Közép-Európában, s hogy jó ötlet volt idehozni, arra nem kell jobb bizonyíték a rengeteg lelkes nézõnél (a három nap alatt összesen 24 ezren voltak kíváncsiak a rendezvényre, csak vasárnap pedig 13 ezren fordultak meg a lelátón és a paddockban), a Hungaroring Classicot az év legjobb versenyeként emlegetõ 160 külföldi versenyzõnél, valamint a 600 gyûjtõnél, akik rettentõen boldogok voltak, hogy megmutathatták a nézõknek féltve õrzött kincseiket.
Az Endurance Racing mezőnyt kettéválasztották a rendezők, így kétszer 1 órán keresztül gyönyörködhettünk a hosszútávú verseny egyedi vagy gyári autóiban.
A Le Mans-i 24 órás viadalon ötször gyõzedelmeskedõ Emanuele Pirro, aki egy Alfa Romeo T33 volánja mögött szállt harcba a CER1-es kategóriában így fogalmazott: „Nagyon élveztem a vezetést ezen a pályán. A csúszós aszfalt fekszik az autóinknak, jó lehetett vele driftelni a kanyarokban. A körítés és a környezet pedig egyszerûen fantasztikus. Az utóbbi két alkalommal Formula–1-es sportfelügyelõként jártam a Hungaroringen, örülök, hogy versenyzõként is visszatérhettem.”
S így van ez még akkor is, ha mindkét versenybõl (a CER1-bõl és a CER2-bõl) kénytelen volt kiállni, mert amint fogalmazott az autójával kapcsolatban: „Az ilyen idős hölgyekkel, ha nem tudjuk, mi a gond, jobb megállni, nehogy nagyobb bajt csináljunk.”
A győzelmet egy gyönyörû Chevron volánjánál így Martin O’Conell szerezte meg – ugyanõ nyerte egyébként az Endurance Racing 1 versenyét is vasárnap délelõtt.
Szólj hozzá