Keresés
Close this search box.

A Mokka „új ruhája”

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül.

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül.

Az Opel Mokka nem csupán „új ruhát” kapott – színeiben már a gyári Opeleket idézi –, hanem jelentõs technikai változtatásokat is végrehajtottak rajta.
A legszembeötlõbb, hogy 25 centivel rövidebb lett, ami valamelyest megváltoztatta a versenygép karakterét. Az átalakításkor a fõ szempont nyilván nem a szépség, hanem a praktikum volt – hogy az autó eleje és hátulja ne akadjon fenn a homokdûnéken.

„Évrõl évre próbálunk minél ütõképesebb autót építeni – erõsítette meg a nyilvánvalót Szalay Balázs, aki 12 alkalommal állt rajthoz Dakar-ralin. – A rövidítésre azért volt szükség, mert a dûnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hûtõ helyzete, és mindettõl teljesen függetlenül új kormánymûvet kapott a Mokka, amitõl azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymû miatt buktunk órákat.”

A fehér, a sárga, az ezüst, a szürke és a piros dominál a versenyautó dizájnjában – szóval a külsejét újra meg kell majd szokni.

„Azért volt nagyon fontos számunkra a dizájn-váltás, mert szerettünk volna a lehetõ legközelebb kerülni az Opel-gyárhoz, amellyel egyre szorosabb a kapcsolatunk. A gyári színeket viselve azt reméljük, jobban a sajátjuknak érzik majd a projektet, hiszen a nagy áttörést számunkra az hozhatná meg, ha az Opel gyári csapatának tekintene bennünket. S hogy mit jelentenek nekem a színek? Alapvetõen korszakokat. Az elsõ, a nagyon színes a szárnypróbálgatások idõszaka volt. Aztán jött a zöld korszak, amely során kezdett profivá válni a csapat, majd következett a piros-sárga, az ezüst-sárga és a mostani, amiket magamban a versenyzõs éveknek nevezek, hiszen elkezdtünk a jók közé tartozni. S hogy mit jelképez majd ez az új festés? Remélem a gyári évek kezdetét” – mosolygott Szalay Balázs.

S ugyanígy mosolygott navigátora, Bunkoczi László is, aki az elsõk között láthatta a Mokka új festését.
„Nagyon tetszik az új dizájn, jól állnak az autónak az Opel Sport pasztell-színei, olyan elegáns lett tõlük. Szép, visszafogott, nagyon tetszik – mondta Bunkoczi, aki afféle „idegenvezetést” tartott a csapat mûhelyében, hiszen Andy Dunstannek, az Opel kereskedelmi igazgatójának mutatta be a frissen matricázott Mokkát. – Andy Dunstan már a zöld-korszakunk, vagyis a fronterás idõszak óta figyelemmel kíséri a pályafutásunkat – mondta is, hogy jó választás volt, mert senkinek sem volt olyan színû autója a mezõnyben… –, s az új külsejû Mokka is elnyerte a tetszését.”

A keddi sajtótájékoztatón az autó leleplezésében segédkeztek a Tankcsapda zenekar tagjai – ami közös bennük és a csapatban, hogy mindketten az év végén készülnek a nagy dobásra. Az Opel Dakar Team december 29-én rajtol az Africa Race-en, a Tankcsapda december 28-án tartja évzáró nagy koncertjét a Debreceni Fõnix-csarnokban.

„Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében – mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere. – Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtõernyõzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is gyõzik õket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis idõt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”

Ami egyébként a technikai paramétereket illeti, a hosszát leszámítva a Mokka ugyanazokat a jegyeket viseli magán, mint eddig: 6200 köbcentis, 380 lóerõs motor dorombol benne, és 7.4 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre.

Az Opel Mokka

GM gyári versenymotor
Típus: LS3
Hengerûrtartalom: 6200 cm3, V8-as
Teljesítmény: 380 lóerõ (szûkítõvel)
Nyomaték: 660 Nm (szûkítõvel)
Vezérlés: Motec M800
Befecskendezõk: Bosch
Speciális szûkítõ: 36.0 mm
Végsebesség: 180 km/óra
Gyorsulás: 7.4 másodperc alatt 0-100 km/órára

Az autó mérete
Súlya: 2150 kg (pótkerekekkel és 50 liter üzemanyaggal)
Szélessége: 2000 mm
Magassága: 1770 mm
Hosszúsága: 4150 mm
Futómû: elõl-hátul független felfüggesztés, kerekenként 2 db 4.42, lengéscsillapító, Einbach spirálrugók
Rugóút: elöl 250 mm, hátul 250 mm
Váltó: X-track szekvenciális, hatsebességes (speciálisan az Opel Antara RR-be gyártva)
Kuplung: Tilton 3 tárcsás, 7 1/4 inch átmérõjû
Osztómû: X-track egybeépítve a sebességváltóval
Benzintank: ATL 550 literes biztonsági gumitank (1 literes napi tankkal)
Differenciál
elõl-hátul: X-Track 247 (elõl-hátul)
Gumi: Toyo Race Tyre, átmérõ: 805 mm
Felni: Evo Corse 16 colos
Felépítmény: Karbon – kevlár összesen 62 kg

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top