Harmadik alkalommal került megrendezésre a Volán Rallye Historic, idén már az MNASZ és az FIA védnöksége alatt, a magyar átlagtartó historic bajnokság első futamaként. Igen, ez az autóverseny az, ahol nem az győz, aki a leggyorsabb! Az idő azért az egyik legfontosabb, hiszen így mérhető össze a különböző teljesítményű és évjáratú old-vagy youngtimer autó. Nem untatnék senkit a szabályokkal hosszasan, lényeg, hogy a klasszikus rali eszme szerint, jelek és méterek alapján egy útvonalat kell követni, ahol vannak speciál szakaszok, ahol az előre meghatározott km/h-s átlagsebességet kell tartani.
Az idei rajt is Martonvásár hangulatos terén a Beethoven-Brunszvik múzeum előtt volt, már 8-tól gyülekezett a nemzetközi mezőny, a 11 órai rajtig az előkészületekkel foglalkoztak a párosok – gépátvétel, matricázás, műszaki ellenőrzés, vagy a közelben található „referencia km” lepróbálása. A mezőny igen változatos képet mutatott, sajnos a hazai rali OB, és több nemzetközi autós találkozó miatt többen nem jöttek el, a keleti blokk járműveitől kezdve, klasszikus sportkocsikon át egészen a kultikus életstílus autókig. Az első hatvan km-en a Vértes közepéig jutva, túlélve egy kerékpárverseny nem túl készséges kísérőit-versenyzőit, megcsináltunk „bemelegítésként” három mért szakaszt, majd Fehérvárcsurgó-Kincsesbánya környékén gyors egymásutánban már erdei, és kanyargós szakaszok jöttek, tempóváltással, elsőbbségadásos derékszögekkel, raliból is ismert részekkel. A Bakonyba jutva már 12 szakaszon, és 200 km-en voltunk túl, így a döbröntei pihenő alatt jól estek a finom falatok estebéd gyanánt, megfűszerezve csinos navigátorhölgy társaságával, hallgatva két olyan legenda sztorijait mint Sándor Pista bácsi és idősebb Oláh Gyárfás. És még hátra volt a várva várt éjszakai blokk! A 7 órás indulás még világosban (reggel a hármas rajtszámot választottuk), két gyors szakasszal visszarázódás a megszokott mederbe – a navigátor mondja a kezdőpontot, célt, átlagot, és a közbenső jeleket, míg a sofőr igyekszik a legközelebb tartani a km –órát az előírt sebességhez. A várva várt erdei szakaszok már egyenkénti percenkénti indítással zajlottak, Farkasgyepün (van aki rali kedvelő ezt ne hallotta volna?) 18 km-ert botorkáltunk a félhomályban, majd a Kőrishegyre fel és levezető szerpentint is megmásztuk 26 km alatt. A hely sajátossága miatt itt bevártuk egymást a csúcson, az erdőből visszhangzó motorhang és lámpák sugárkévéje különleges atmoszférát nyújtott. Az viszont egyáltalán nem volt különleges, hiszen ez a szakág erről (is) szól, hogy a látható-hallható technikai hibákra a szaktársak rögtön ugrottak, és teljes tudásuk szerint keresték a megoldást. Hazafelé még levezettünk a Pápa környéki falvakban pár rövidebb szakaszt, így 19-el zárva a napot, jöhetett a „bandázás”. Én a wellness részleget választottam, ahol a Zsiguli klubbos kollégákkal beszélgettünk az élet nagy dolgairól, míg a pilótám a bárban üdítőzött (de tényleg!) hajnalig. Az éjszakai vihar és az izgalom miatt – „tudom, hogy ez nem jó így elalvás előtt, de azt hiszem másodikak vagyunk” nem sokat aludtunk, kiadós-újabb sztorizós reggeli után várt még a második nap. Mivel nem tudtuk pontosan, mi miatt állunk a kedvező helyen, és azt sem Sándor Pista szavait idézve „és a többiek mi a fenét” csináltak, így nem változtattunk semmit, figyeltünk és mentünk. Vasárnapra is jutottak „nyalánkságok” Olaszfalu-Tés vagy Bakonycsernye-Nagyveleg sárral, és szembejövőkkel – arra kellett figyelnem hogy ne kalandozzak el a múltban – itt sétáltunk fel, itt fagyiztunk, esett el éjszaka ifjabb Tóth Janika – szerencsére a sofőr nem tudta beazonosítani a klasszikus helyeket, csak ment amerre mondtam. A Mór-Pusztavám-Oroszlány szakaszon dúsítottunk az adrenalinon, az előttünk induló két cimbora jóvoltából, akik a rajt után 60-ra nem kanyarodtak be a ipari parkba, hanem továbbmenve-megfordulva megérkeztek szemből! Rutinos rókák, így senki nem vette el, senki nem akarta a másik játékát elrontani, így szerintem 10 km-t mentünk (tempóváltással együtt!) egymástól pár centire. Ha már erre jártunk, nem hagytuk ki a rugógyári gyorsot sem, majdTatbányát délnek elhagyva még három speciál után visszaérkeztünk Martonvásárra. Pfuh, kb. 500 km, 31 szakasz, zárófogás a borsós-babos csipetkés nemtudommi, a napon sütkérezve várjuk az eredményeket
„A vasárnapi eredményhirdetésnél még néhány díj is kiosztásra került. A Hasik Hotel a nyertest párost hívta meg egy kellemes hétvégére. A Magyar Autóklub különdíját, mint a szocialista gyártású autóval a legjobb helyezést elérők, Frank és Sonja Richter kapta. A VOLÁNshop.hu által felajánlott kűlöndíjakat, mint a legjobb női versenyző Sonja Richter, a legfiatalabb résztvevőként pedig Boldog Dominik érdemelte ki.
A Volán Egyesülés vígasz különdíjáért, a Hotel Vitisben eltölthető búfelejtő hétvégéért, amit a két főszervező tökéletesen szubjektív módon ítélt oda, komoly harc folyt. Megérdemelte volna akár az a Skodás csapat, ahol a verseny reggelén elkészült autóból az első nap végére szépen elfogytak a fokozatok, hogy éjfél körülre már csak a 4. működjön, de ők hősiesen hazaautóztak vele, de hogy ne maradjanak ki a vasárnapi izgalmakból, hoztak helyette egy Ford Focus RS-t, és nem kímélték benne a gázpedált. Megkaphatta volna az a Mercedeses páros, akik a rajttól hűtés problémával küzdöttek, akiknek a motorja felett fél tucatnyi neves veterános szakember tartott konzíliumot minden pihenőnél, és akiktől egy Skodás páros, igen, egy Skodás kérdezte meg, hogy hozzon-e nekik hűtővizet. (Mellesleg erről a segítőkész vezetővel megáldott Skodáról leesett a kisebb kémény méretű kipufogó, de ez, ebben a szoros versenyben kevés lett volna a sikerhez.) Aztán ott volt az az alakulat, ahol a korábban még sose navigáli navigátor előtt, amikor már éppen kezdett igazán belejönni a navigálásba, hirtelen meghalt a távolságmérő, viszont magához tért az üzemanyagszint-jelző és azt mutatta, sürgősen tankolni kell menni – mindezt egy etap közepén. A győztes végül is egy apa-fia páros lett, Boldog Zolán és Dominik, akik éppen hogy elkészült Lada Samarájukkal hajnali kelés után Pécsről érkeztek életük első átlagsebességtartó versenyükre. A sors úgy hozta, hogy a 13-as rajtszámmal próbálták felvenni a ralis módra puritán autójukkal a verseny ritmusát, amit mindössze hat, mért szakaszon történt motorleállás tett nekik még nehezebbé.”
forrás: volanrali.hu
Szólj hozzá