Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Robert Kubica)

A WEC-ben folytatja Kubica

Fotó: Facebook (Robert Kubica)

Az exForma-1-es versenyző, Robert Kubica idén egy egész szezont fog teljesíteni a World Endurance Championship-ben, teszi majd mindezt a ByKolles csapat színeiben. A lengyel természetesen ott lesz a legendás 24 órás Le Mans-i viadalon is.

Kubica már korábban kipróbálhatta a ByKolles LMP1-es masináját, ugyanis tavaly év végén részt vett a WEC újonctesztjén Bahreinben, majd a dubai 24 órás futamon is kipróbálhatta magát egy Porsche GT3-as volánja mögött.

A 2016-os évben egyébként a lengyel pilóta igencsak aktív volt, hiszen számos megmérettetésen vett részt – ott volt a 12 órás mugellói versenyen, de versenyzett a Renault Sport Trophy Spa-Francorchamps-i fordulójában és a 6 órás vallelungai megmérettetésen is.

A 2017-es szezonban a ByKollesnél a csapattársa Oliver Webb lesz majd. „Miután annyi időt öltem a rallyba, úgy döntöttem, hogy olyan közel kerülök a Forma-1-hez, amennyire csak lehetséges – az LMP1 pedig pontosan az, amit én kerestem” – nyilatkozta Kubica, aki a királykategóriában pályafutása során egy győzelmet szerzett. „A tavalyi WEC szezon végén volt arra lehetőségem, hogy az első köreimet megtehessem egy CLM P1/01 volánja mögött. Hamar magaménak éreztem az autót, és képes voltam gyorsulni.”

„Biztos vagyok abban, hogy ha több tapasztalatom lesz, akkor még jobb teljesítményre leszek képes.”

„Nagyon várom a monzai bevezetőt, illetve a Silverstone-i szezonkezdést.”

„A WEC versenyei olyan pályákon zajlanak, amelyeket én már nagyrészt ismerek a Forma-1-es múltamból adódóan. A kivétel Le Mans. Viszont rengeteg jót hallottam a Sarthe-i futamról. Nagyon izgatott vagyok az első rajtom miatt.”

Kubica Forma-1-es karrierje 2011 elején tört ketté, amikor az akkor Renault-nál versenyző pilóta már hódolt az egyik legnagyobb hobbijának, a rallyzásnak, s egy év eleji versenyen szenvedett súlyos balesetet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top