Keresés
Close this search box.

Az álmok útján – interjú Hannah Logannal

blank

Régen az autósport kizárólag a férfiak sportja volt. Habár Bernie Ecclestone a Formula–1 élén töltött utolsó éveiben kijelentette, hogy szeretne női versenyzőt is a rajtrácson látni, sajnos ez a kívánsága mind ez idáig nem teljesült. Azonban az utóbbi években elkezdődött egy pozitív irányú változás, például a Ferrari az utóbbi hetekben bejelentette, hogy női versenyzőt szeretne szerződtetni az utánpótláscsapatába. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2020/1-es számában került publikálásra.)

A 18 éves Hannah Logan is reményekkel telve tekint a jövőbe, a fiatal versenyzőnővel kollégánk Abu-Dzabiban beszélgetett. Igen érdekes hétvége volt, ugyanis Hannah az F4 UAE „trófeaversenyen” vett részt (ezek a futamok nem az F4-es bajnokság részét képezik, hanem egy-két különálló futamot alkotnak). „Nincs lehetőségünk túl sok időt a pályán tölteni, de ez van, ha valaki az F1 egyik betétfutamában versenyez” – kezdte magazinunknak adott interjúját a Nagy-Britanniában született, de egyébként Dubajban felcseperedő versenyző. Ez a megméretés volt az eddigi legnagyobb kihívás számára, egyfajta teszt, hogy mit tud magából kihozni a hétvége alatt, és mennyi érdeklődést mutat felé a média (az utóbbi elsősorban a szponzorok miatt fontos). „Azzal a büdzsével, amellyel jelenleg rendelkezünk, sajnos számunkra a teljes F4 szezon nem opció, azonban ha lehetőség adódna, akkor nagyon szívesen kipróbálnám magam a bajnokságban. Elégedett vagyok az eddigi lehetőségeimmel. A formulaautók jelentik a szívem csücskét, azonban úgy vagyok vele, mint a legtöbb autóversenyző: az a lényeg, hogy legyen mit vezetnem.”

Habár az Egyesült Arab Emírségekről a legtöbb ember számára nem a feminizmus és a nők egyenjogúsága ugrik be, Hannah mégis itt kezdett el gokartozni, még kislányként. A család később, egész pontosan 2016-ban Skóciába költözött, ahol Hannah lehetőséget kapott annál a Young’s Driver Academynél, amellyel az Arden Motorsport szorosan együttműködik. „2018-ban sajnos nem tudtam versenyezni, de azért havonta egyszer beültem a szimulátorba, hogy formában tartsam magam. Abban a pillanatban, amikor az ember abbahagyja a gyakorlást, akkor kezdi elveszíteni az álmaiért vívott csatát is.”

Hannah 9 éves volt, amikor édesapja elkezdett versenyezni, nem sokkal később pedig őt is megbabonázta a benzingőz – valószínűleg ekkor kezdődött minden. „Akkor még csak futkároztam fel-alá a paddockban, de semmihez nem érhettem hozzá. Volt, hogy szerettem volna segíteni feltakarítani vagy rendet rakni, de azt sem engedték meg nekem. Ennek ellenére egyetlen versenyhétvégét sem hagytam ki, mindig ott voltam, imádtam egyszerűen az autóversennyel együtt járó zajokat, illatokat – egyszerűen mindent! Aztán elkezdtem apukámat nyaggatni a gokartozással, aztán végül szerepet cseréltünk: én voltam a pályán, míg ő a pálya széléről szurkolt nekem, vagy éppen segített, ahol tudott. Szerintem ő most boldogabb ezzel a felállással, mint amikor ő maga versenyzett. Összességében a családom hihetetlenül támogatott engem az elmúlt években. Nem tudom eléggé megköszönni nekik, elsősorban édesapámnak, aki itt él az Egyesült Arab Emírségekben, míg én az Egyesült Királyságban versenyeztem. Tudom, hogy mennyire nehéz volt neki ez az év.”

Itthon nem sokan hallottak még a W Seriesről, ami kifejezetten egy olyan formulaautós kategória, ahol kizárólag nők indulhatnak. A sorozat mögött olyan nevek is állnak, mint az ex-Formula–1-versenyző David Coulthard, vagy a tervezőzseni Adrian Newey. Hannah is úgy véli, hogy jó ötlet volt egy ilyen versenyszéria életre hívása, főleg azt tekintve, hogy a női versenyzők általában sokkal kevesebb büdzsével rendelkeznek, mint az ellenkező nem képviselői. „Ez a széria tökéletes az olyan női versenyzőknek, mint amilyen én is vagyok, hogy például nincs elég anyagi hátterem ahhoz, hogy nagyobb kategóriába menjek át. Tudom, hogy ez a kategória nem élvez százszázalékos támogatottságot még a nők körében sem, sokan pedig úgy vélik, hogy ez inkább egy visszalépés. Azonban ez a kategória újból lehetőséget adott számos női versenyzőnek a visszatérésre, mert amúgy nem lett volna meg az anyagi hátterük ahhoz, hogy folytassák az autóversenyzést. Ráadásul 2019-ben több figyelmet kapott például Jamie Chadwicknek köszönhetően. Úgy gondolom, hogy ez a szezon egy pár embert meggyőzött arról, hogy érdemes a kategóriát figyelemmel kísérni.”

Habár Hannah nagyon eltökélt, és mindent megtesz azért az édesapjával együtt, hogy álmait valóra váltsa, interjúnk készítésekor azonban még nem tudta, hogy hol fogja folytatni karrierjét 2020-ban. „Remélhetőleg összejön arra a büdzsé, hogy újra szerepelhessek az Egyesült Arab Emírségek Formula–4-es szériájában. Ha ez mégsem válik valóra, akkor szerintem visszatérek az Egyesült Arab Emírségekbe, és a Formula Ford 1600 kategóriában próbálok ismét szerencsét. Szeretnék továbbra is haladni, előrelépni, és remélem, hogy egyszer bajnoki címet szerezhetek, vagy ha azt nem, akkor legalább egy pár győzelem kerüljön majd a nevem mellé!”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top