Keresés
Close this search box.

Győzelemmel melegített az EB-re Szabó Krisztián

blank

Fölényes győzelmet aratott Szabó Krisztián Máriapócson a Rallycross Közép-Európai és Országos Bajnokság II. futamán a super 1.6-os kategóriában.

A német Volland Racing versenyzője, aki tavaly újoncként az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, most először indult Magyarországon az Mk II-es Skoda Fabia-val.

 „Nagyon élveztem a versenyt, bár vasárnap nehezen melegedtem be, ráadásul erre a pályára még nem voltak beállításaink, hiszen soha nem versenyzett még itt a csapat. Örülök, hogy már az előfutamok során voltak kemény ellenfeleim, mert a célom az volt, hogy az Eb szezon kezdete előtt legyen lehetőségem visszarázódni a versenyzésbe.” – mondta a 23 éves versenyző.

 blank

„Április 15-én indul az Európa-bajnokság Portugáliában. Addig terveink szerint egy futamon rajthoz állok a holland rallycross bajnokságban, hogy még felkészültebben érkezzek majd a szezonnyitóra Montalegre-be.” – tette hozzá Szabó Krisztián, aki idén nagyon komoly célt tűzött ki maga elé.

 „Ez az autó két évvel ezelőtt már nyert bajnokságot, én tavaly újoncként harmadik lettem vele, remélem idén ismét ez lesz a bajnok autó.” – fejezte be nevetve a magyar pilóta, aki korábban már kétszer nyert Európa-bajnokságot autocrossban.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top