Keresés
Close this search box.

Hamilton pole pozícióval örvendeztette meg a brit közönséget

blank

A helyi közönség nagy örömére a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.

A 32 éves versenyzőnek idén ez a hatodik, pályafutása során pedig már a 67. pole pozíciója. Silverstone-ban ötödször nyert időmérőt, ezzel beérte az örökranglistán honfitársát, az 1968-ban elhunyt, legendás Jim Clarkot, 1963 és 1965 vb-győztesét.

    Hamilton mellől Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája, a harmadik pozícióból pedig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője startolhat – tudósít az MTI. A negyedik rajtkockát Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas foglalhatná el, ő azonban a sebességváltójának cseréje miatt öthelyes rajtbüntetést kapott, így csak a kilencedik pozícióból vághat neki a futamnak. Bottas helyére a holland Max Verstappen (Red Bull) lépett előre, míg utóbbi csapattársa, a szabálytalan váltócsere miatt szintén öthelyes hátrasorolással büntetett ausztrál Daniel Ricciardo a 19. rajtkockából indulhat.
    Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top