Keresés
Close this search box.

Hamiltoné a pole

blank

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

A 32 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 66. pole pozíciója, Bakuban először nyert időmérőt. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-es világbajnoka foglalja el. A vb-pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője negyedik lett az időmérőn. Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája nem tudott részt venni az időmérő edzésen, mert a harmadik szabadedzés során kigyulladt az autójában a motor, az erőforrást pedig a csapat már nem tudta időben kicserélni. Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top