Keresés
Close this search box.
Fotó: Landek Norbert

Ilyen volt a 2019-es goodwoodi sebességfesztivál

Fotó: Landek Norbert

2019-ben sem maradhatott el a motorsport-fanatikusok naptárának egyik fénypontja, a Goodwood Festival of Speed. Július első hétvégéjén a hagyományos program és a milliónyi autócsoda mellett az idén 50 éves, hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher első vb-címének 25. évfordulójáról emlékeztek meg.

Lord Charles Gordon-Lennox 1993-ban rendezte meg először dél-angliai birtokán a Festival of Speedet, ami eleinte csupán egynapos programnak indult, mára viszont négynapossá nőtte ki magát. Ez annak a több százezer látogatónak köszönhető, akik évről évre a világ minden tájáról idesereglenek, hogy részesei lehessenek ennek a felejthetetlen élménynek. A rendezvény minden évben szinte kivétel nélkül valamilyen évfordulónak állít emléket. Ebben az esztendőben Michael Schumacher és Sir Jackie Stewart első világbajnoki címének 25., illetve 50. évfordulója mellett az Aston Martin versenyhagyománya és a Mercedes-Benz 125 éves történelmi sikerei előtt is tisztelegtek.

A fesztivál jelképeként szolgáló szoborkölteményt a hagyományokhoz híven idén is az angol művész, Gerry Judah tervezte, akit 1999 óta minden évben felkér Lord March, hogy a fesztivál aktuális témájához illő, monumentális installációt elkészítse. Az idei alkotás az Aston Martinnak szólt, hiszen a brit márka első versenyét pont a West Sussex-i pályán teljesítette 70 évvel ezelőtt, majd rá tíz évvel ott nyerte meg először a sportautó-világbajnokságot Sir Stirling Moss vezetésével. Judah a megnyitóünnepségen elárulta, hogy minden remekmű megszületését (amihez körülbelül 150 tonna acélt használnak fel) 4-9 hónapnyi tervezés előzi meg. „Ez a kreáció a dinamikát, a sebességet, a mérnöki találékonyságot és az ünnepet kell hogy képviselje – egyszóval mindazt, amit a fesztivál jelent” – mondta. Az Aston Martin hosszú motorsportos múltját tükröző, számos ikonikus verda mellett a gyártó legfigyelemreméltóbb közúti autói is felvonultak a goodwoodi ház előtti gyepen emelt, 30 méter magas acélív árnyékában. A szobor tetején az ikonikus DBR1 modell száguldott az ég felé, látványos tűzijátékkal egybekötve.

A kivétel nélkül minden látogató számára nyitott paddockban az 1920-as és 30-as évekből származó gépszörnyek késztették nosztalgiára az autóimádók jelentős részét. A német ezüstnyilak mellett a brit és francia autógyártás remekei is megjelentek. Bár a fesztivál nem kifejezetten a Forma–1-ről szól, azért minden évben nagy arzenállal vonulnak fel a királykategória istállói is. A jelenlegi F1-es csapatok közül a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Renault, a Williams és az Alfa Romeo is képviseltette magát e jeles eseményen néhány korábbi autójával. A Mercedes 2018-as F1-es autójával a jelenlegi tesztpilóta, Esteban Ocon szemmel láthatóan nagyon élvezte első goodwoodi látogatását, rongyosra szaggatta a Pirelliket a közönség nagy örömére. De kollégája, Valtteri Bottas a vasárnapi eső ellenére is mindent megtett azért, hogy látványos gumifüstölésből aznap se legyen hiány. A jelenlegi F1-es pilóták közül még Daniel Ricciardo (Renault), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), Alex Albon, (Toro Rosso), George Russell (Williams), valamint Carlos Sainz és Lando Norris (McLaren) voltak jelen. Utóbbi két pilóta ezúttal nem a csapata egyik Forma–1-es masináját, hanem az 1970-es Can-Am bajnokságban szereplő M8D-t hajtotta meg. Marc Gené a Ferrari F10-essel (amellyel Michael Schumacher az első ferraris vb-címét szerezte), Patrick Friesacher pedig a Red Bull jól ismert RB8-as idei színekre fújt változatával készült. A 2018-as fesztivál után Ross Brawn 2019-ben is kivitte Button 2009-es világbajnok autóját, a Brawn BGP001-et, ezúttal viszont Rubens Barrichello ült a volán mögé.

Természetesen a Forma–1 korábbi nagy legendái sem maradtak távol: Mika Häkkinen, Karl Wendlinger és Jochen Mass a Mercedes berkeiben, a bohém René Arnoux a Renault színeiben, Riccardo Patrese a Benettonnal, és az 1996-os F1-es világbajnok, Damon Hill az édesapja, Graham Hill 1968-as Lotus-Fordjában tette tiszteletét. A háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart 1970-es March-Fordja kiválóan beillett a skót pilóta vb-győztes Matra és Tyrrell modelljei közé. Emerson Fittipaldi a legendás Lotus 72-essel nosztalgiázott (amellyel először hódította el a vb-trófeát, majd a rá következő szezonban diadalmaskodott a Brazil Nagydíjon is). A 72 éves legenda el is érzékenyült, hogy újra egyik kedvenc járgányával körözhetett. A bemutató egyik furcsa pillanata volt, amikor Schumacher korábbi ellenfele, az 1996-os világbajnok, Damon Hill bemutatózott annak a Benetton B194-esnek a volánja mögött, amely ellen 1994-ben ádáz küzdelmet folytatott a világbajnoki címért. Végül az utolsó futamon, Adelaidében Hill vitatott körülmények mellett maradt alul, a német pilóta pedig megszerezte első vb-címét. Hill ezt az esetet nem emlegette fel, helyette mondott pár szép szót Schumacherről: „Lewis zárkózik fel a statisztikákban, de még hosszú az út, mire bárki be tudja állítani Michael rekordjait, az pedig nem kérdés, hogy neki voltak a legkiemelkedőbb képességei versenyzőként. Megvolt benne minden, ami a sikerhez kell: könyörtelenség, tehetség, koncentráltság és elkötelezettség.”

Jelen volt az eseményen Schumacher felesége, Corinna, korábbi csapatfőnöke, a jelenlegi FIAelnök Jean Todt, a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo, valamint Schumacher teljes pályafutását végigkísérő Ross Brawn is, aki így nyilatkozott barátjáról: „Bárkinek, aki az elitkategóriában versenyez, veleszületett tehetséggel is kell rendelkeznie. Az ember dolgozhat akármilyen keményen, ha nincs veleszületett tehetsége, akkor nem lesz sikeres. Ez a természet adta ajándék megfelelő megközelítéssel, elhivatottsággal és az ő személyiségével párosult. Egyszerűen mindennel rendelkezett, szintet lépett abban, hogy milyennek kell lennie egy profi autóversenyzőnek, új sztenderdeket állított fel.”

A Benetton B194 és B195 mellett a Ferrari F2001-es, F2002-es és F2004-es motorjai is felbőgtek a Chichester melletti parkban, de Schumi Forma–1-es karrierjét megelőző időszakról is akadtak versenyautók. Az érdeklődők megcsodálhatták azt a Van Diemen Formula Ford RF88-ast, amellyel a hatodik helyen végzett az 1988-as német Forma Fordbajnokságban, azt a Mercedes 190E-t, amellyel négy futamon indult az 1991-es német túraautó-bajnokságban, valamint azt a C11-es, C-csoportos Mercedest, amellyel ugyanabban az évben megnyerte a sportautó-világbajnokság mexikói szezonzáróját Jochen Mass oldalán. A nemrég elhunyt Niki Laudáról sem feledkeztek meg a szervezők: a legendás osztrák versenyző emlékét őrizve a kilátogatók szemügyre vehették az 1984-es világbajnoki McLaren MP4/2-est, de megtekinthető volt az 1975-ös Ferrari 312T is, míg March a háromszoros világbajnok első F1-es gépét vitte el 1972-ből.

A hétvége programja nem lett volna teljes az erdei ralikupa megrendezése nélkül, természetesen itt sem hiányozhattak a szakma legnagyobb képviselői: Juha Kankkunen, Hannu Mikkola, Miki Biasion, Petter Solberg és a WRC-ben Sébastien Loeb uralmát átvevő honfitárs, Ogier mérték össze tudásukat. A show-t Ken Block koronázta meg, a Gymkhana videóiból ismert „Hoonigan” magával hozta a hírhedt „Hoonitruck” 1977-es biturbó Ford F150-est, amely nemhogy a gyepet, de még az aszfaltcsíkot is felszaggatta. Immár goodwoodi hagyomány, hogy a legendás Le Mans-i vagy a nürburgringi 24 órás verseny győztesei tiszteletüket teszik a Sebességfesztiválon. Ennek a hagyománynak eleget téve ezúttal az Audi mutatta meg a „zöld pokolban” diadalmaskodó R8 LMS-t, ráadásul eredeti állapotában, így valamennyi harci sérülését szemügyre vehették a rajongók.

A goodwoodi Sebességfesztivál kedvéért története során csupán harmadjára hagyta el az Egyesült Államokat az Indianapolis 500 nyerteseinek arcmásával díszített, legendás Borg Warner-trófea. A trófea mellett több legendás pilóta is képviselte az IndyCart: a háromszoros Indy 500győztesek Johnny Rutherford és Dario Franchitti, valamint Gil de Ferran és Szató Takuma személyében, utóbbi hatalmas megtiszteltetésben részesült, hiszen Ayrton Senna 1988-as McLaren-Hondáját kormányozhatta. A motorkerékpárok szerelmesei sem csalódtak, hiszen a kétkerekűek világának királyai is végigroboghattak a híres felfutón, többek között a legendás Giacomo Agostini, Mick Doohan, Casey Stoner és John McGuinness.

A megannyi legendás pilóta és veterán autó mellett azonban néhány újabb modell is megtalálható itt, ugyanis a parti szervezői a jövő új technológiáit is tiszteletben tartják. Szerintem pár évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy elektromos autó felveszi a versenyt a benzines vetélytársakkal szemben, pedig idén erre is sor került. A kétszeres Le Mans-nyertes, Romain Dumas a 680 lóerős Volkswagen ID.R Pikes Peakkel már pénteken megdöntötte az abszolút pályacsúcsot, amelyet Nick Heidfeld 20 éven keresztül tartott a McLaren 1998-as világbajnok Forma–1-es autójával. De az igazi meglepetést szombatra tartogatták, amikor 39,9 mp-es idővel teljesítették az 1,82 km-es távot. Az immár teljes joggal villanyszörnynek nevezett Volkswagen ID.R nem ismer akadályt, egymás után rombolja a megdönthetetlennek tartott pályarekordokat a világ leghíresebb versenypályáin. Az elképesztő sikersorozat a tavalyi Pikes Peaken kezdődött 7 perc 57 másodperces új abszolút csúccsal, majd idén a Nürburgring Nordschleifén folytatódott egy szédületes 6 perc 5 másodperces körrel. A német gyártó nem árult el részleteket az autóról, de az tudható, hogy a szénszál erősítésű karosszéria alatt tengelyenként egy-egy villanymotor hajtja az autót, ami a 100 km/h-s tempót 2,23 mp alatt éri el, a csúcssebessége pedig 270 km/h.

„A Goodwood Festival of Speeden minden idők legjobb eredményének számító idejével a Volkswagen ID.R  ismét megmutatta, hogy a Volkswagen elektromos motorral futó versenyautója még a legerősebb hagyományos hajtásokat is felül tudja múlni. Nagyon büszkék vagyunk erre – mondta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója, majd hozzátette: – Romain Dumas kihasználta az ID.R teljes potenciálját ezen a rövid, de trükkös pályán. Egész csapatunk kiváló teljesítményt nyújtott, amelynek egyébként csak kis ideje volt arra, hogy az ID.R könnyített változatát megismerje, és részt vegyen az eseményen.”

Emellett az önjáró versenyautókat is hatalmas érdeklődés övezte. A Robocar már tavaly gond nélkül teljesítette a goodwoodi pályát, viszont most egy újabb verziót is láthatott a nagyérdemű. A Roborace gondolata 2015 novemberében fogant meg, a terv az volt, hogy létrehozzák a világ első olyan versenysorozatát, amelyben pilóta nélküli okosautók a környezetüket érzékelve képesek nagy sebességgel körözni a pályákon, és csatázni egymással. A nagy lendülettel indult projekt élére közben a Formula–Ebajnok Lucas di Grassi állt, aki kicsit átgondolta a koncepciót, és egy olyan bajnokság alapjait fektette le, amelyben az ember és a gép megosztják egymás között a versenyzési feladatokat. A versenyzésre a DevBot 2.0 modelleket használják a lapos és futurisztikus Robocarok helyett. Ezeknek ugyanis van pilótafülkéjük, a futamokat a versenyzők kezdik az autókat manuális vezérlésre kapcsolva, majd a táv felénél kiszállnak, hogy a gép vegye át az irányítást, hasznosítva az emberi kormánymozdulatok során megtanultakat is az ívek és a sebesség megválasztásánál. Az ötlet olyannyira működik, hogy ha minden jól megy, jövőre akár már Magyarországon is látható lesz a Roborace.

Számos autógyártó pedig egy-egy koncepciójának vagy új modelljének bemutatására is megragadta a lehetőséget Goodwoodban. Pontosan így járt el a Formula–E-ből kinövő, első szezonját 2021-ben útnak indító Extreme–E is, amely világújdonságként a Himaláján és a sarkvidék jegén fog versenyezni, és ezt majd környezettudatos módon teszi. Az Odyssey 21 névre keresztelt autó most mutatta meg magát először a nyilvánosságnak. A Ford is kapott az alkalmon, hogy valami újat mutasson, ezúttal a Ford GT Mk II modellt leplezték le. Ez egy kizárólag versenypálya-használatra tervezett GT, amely új szintre emeli a Ford GT teljesítményét. Emellett számos gyártó új utcai modelljét is bárki feltérképezhette a hétvége során.

Az a 180 ezer néző, aki kilátogatott a fesztiválra, egészen biztosan nem bánta meg még a szeszélyes angol időjárás ellenére sem. Bizton állíthatom, hogy ma már a Goodwood Festival of Speed a világ legnagyszabásúbb és legsokoldalúbb motorsportprogramja, ahol nem csupán a versenyautóké a főszerep. Minden autósport-rajongónak csak ajánlani tudom!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top