Keresés
Close this search box.

Június végéig hosszabbították meg a kényszerszünetet

blank

A Formula E sajtóosztálya hivatalos közleményben jelentette be, hogy legalább június végéig nem fognak futamot rendezni, ennek megfelelően elmarad az eredetileg június 21.-re tervezett Berlini ePrix.

Márciusban jelentették be, hogy a Formula E és az FIA közös döntése alapján két hónapra felfüggesztik a 2019/2020-as bajnokságot. Erre a drasztikus döntésre azért került sor, mert a Formula E futamait rendszerint belvárosokban rendezik meg és úgy ítélték meg, hogy ez extra kockázatot jelent a csapatok és a nézők számára egyaránt. Ennek megfelelően elmarad a Berlini ePrix mellett a PárizsbanSzöulban és Jakartában megrendezendő ePrix

„Ezekben az időkben felelősségteljes döntéseket kell hoznunk” – nyilatkozta még márciusban Alejandro Agag, a Formula E alapítója és elnöke„Ezért jutottunk arra a döntésre, hogy ideiglenesen felfüggesztjük a Formula E aktuális szezonját. A motorsport nagyon fontos szerepet játszik az életünkben, azonban az egészség mindennél fontosabb. A bajnokság folytatódni fog tovább, amint alábbhagyott a COVID-19 által okozott egészségügyi krízishelyzet.”

 

Virtuális versenyszezont indít a Formula E 

Ahogy arról egy pár nappal ezelőtt beszámoltunk, a Formula E bejelentette együttműködését az UNICEF-el. Céljuk, hogy az együttműködésükkel támogassák a koronavírus elleni harcot, illetve segítséget nyújtsanak a kiszolgáltatott családoknak és gyermekeknek a járvány idején.

A partnerség középpontjában a gyerekek egészségének megőrzése, valamint az edukáció áll. A partnerség célja a megfelelő távoktatási programokhoz való hozzájárulás, valamint a kórházi dolgozók számára az alapvető védőeszközök biztosítása.

Az együttműködés részeként a napokban bejelentették, hogy online versenyt indítanak, a virtuális szezon pedig (jelen állás szerint) 9 hétig fog tartani. A futamok a Formula E hivatalos közösségi média csatornáin, a Twitteren, a YouTube-on, Twitchen és Facebookon is elérhető lesz. 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top