Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Liesette Braams)

„Komolyan azért sírsz, mert nem nyertétek meg a bajnokságot? Én azt se tudom, hogy megélem-e a holnapot”

Fotó: Facebook (Liesette Braams)

Habár itthon csak az igazi autósport fanatikusok ismerik Liesette Braams nevét, a holland autóversenyzőnő hazájában rendkívüli népszerűségnek örvend. Liesette komoly sikereket tudhat magáénak, hiszen a WTCC-ben szereplő Tom Coronel feleségével, Paulien Zwarttal együtt alapította a Racing Divas elnevezésű, hölgyekből álló versenycsapatot, illetve férje, és két gyermeke is sikeres autóversenyző. Az idillt azonban két évvel ezelőtt egy megrázó hír árnyékolta be: kiderült, hogy Liesette rákos. Habár a hír hidegzuhanyként érte, elhatározta, hogy nem adja fel és példát fog mutatni sorstársainak. Betegségéről és a jövőjéről mesélt a Sportime Magazinnak.

„Nem éreztem magam betegnek, hanem inkább mindig fáradt voltam. Először azt hittem, hogy ez azért van, mert sokat utazunk, hiszen szinte minden hétvégén volt valamelyik családtagnak versenye, és ahogy hazaértünk, gyorsan kicsomagoltunk és kimostunk mindent, aztán újra útra keltünk. Szóval azt gondoltam, hogy emiatt vagyok mindig annyira álmos, azonban az meg sem fordult a fejemben, hogy beteg lennék.

Két évvel ezelőtt, novemberben azonban éreztem a hátamnál valamit, ezért elmentem orvoshoz. Mivel voltak korábban is problémáim a hátammal, ezért a doki azt hitte, hogy megint ugyanaz a baj, felírt egy krémet és azt mondta, hogy egy hét múlva menjek vissza, ha nem válik be. Így is tettem, és mivel nem használt, visszamentem hozzá egy héttel később, hogy kiderítsük végre, hogy mi is zajlik most a testemben. A vizsgálatok ezután kimutatták, hogy rákos vagyok. Hirtelen összeállt a kirakós minden darabja. Rákos vagyok. Ez volt a kezdet.”

Liesette elárulta: amikor az orvos közölte vele a hírt, úgy érezte, mintha valaki teljes erőből arcon csapta volna – hirtelen pedig az egész világ megváltozott számára, és minden új értelmet nyert. Azonban tudta, hogy nem szabad elhagynia magát. „Ez a hír nem tántorított vissza attól, hogy legközelebbi adandó alkalommal versenyautóba üljek. Most is versenyzem, és úgy érzem, hogy ez segít a gyógyulásomban, feltölt energiával és felér egy kiadós edzéssel. Edzőterembe is járok egészen a következő műtétig.

Amikor bent ülök az autóban, akkor egyáltalán nem érzem magam betegnek, hiszen ilyenkor egyedül a pályára és a versenyzésre koncentrálok, ez pedig segít nekem abban, hogy túllépjek ezen a tragédián. Jelenleg még nem tudom, hogy végleg megszabadultam-e a betegségtől, de remekül érzem magam” – válaszolt az autóversenyzőnő azon kérdésünkre, hogyan sikerült megbirkóznia a félelmeivel, majd hozzátette: nem tudja biztosan, hogy mit tenne akkor, ha az derülne ki, hogy kiújult a rák, azonban úgy érzi, hogy akkor is minden erejével azon lenne, hogy továbbra is pozitív maradjon, és újra felvenné a kesztyűt a betegséggel szemben.

Aki követi Liesette Facebook-oldalát az láthatta, hogy a műtétek után megrázó őszinteséggel kommunikált az operációkról és az azzal járó kellemetlenségekről, sőt, fotókkal is dokumentálta testének változásait – ezekkel pedig konkrét célja volt. „Sokaknak nincs bátorságuk beszélgetni, vagy éppen kapcsolatba lépni beteg embertársaikkal. Mivel a közösségi médiában rengetegen követnek, így úgy gondoltam, hogy ha beszélek róla, akkor egy olyan dologról kezdek el az emberekkel kommunikálni, amiről sokan nem mernek, hiszen tabuként kezelik.

Például kevesen tudják, hogy egy sztóma hogyan is néz ki – nem csak a vlogomban mutattam meg, hanem az egyik legnépszerűbb holland lapban is. Egyre több kérdés érkezett hozzám ezzel kapcsolatban, és ami talán a legfontosabb: sokak számára világossá vált, hogy a sztómától senki sem lesz kevesebb, hiszen ez teszi lehetővé azt, hogy mindenre képes legyek, mint bármelyik más, egészséges ember. (A sztóma egy mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, amelyen keresztül tud távozni a széklet a szervezetből egy cserélhető zsákba. Liesette egyébként a hungaroringi DTM egyik betétfutamában, a GT4 European Series-ben is rajthoz állt, s még a futam előtt megígérte nekünk: a sztóma nem fogja a versenyben hátráltatni – a szerk.)

Igazából senki nem érti, hogy mi is pontosan a rák egészen addig, amíg ő maga, vagy a családjából valaki nem szenved ettől a betegségtől. Éppen ezért akartam nyílt kártyákkal játszani. Sokan bátorítottak és rengeteg pozitív üzenetet kaptam, ami segített nekem a rákkal folytatott harcomban. Erősebbé tett.”

Liesette előtt azonban további kihívások is állnak, hiszen nincs még túl az összes műtéten. Elmondta: a közeljövőben megint heti ötször fog lejárni az edzőterembe, mert így gyűjti az energiát az újabb megpróbáltatásokra. És hogy mi mindenre tanította meg a betegség? „Néha az emberek képesek túlreagálni dolgokat. Legutóbb az egyik csapat egy ponttal vesztette el a bajnoki címért folytatott küzdelmet. Az egyik szerelőjük elkezdte emiatt itatni az egereket, mire odamentem hozzá és azt kérdeztem tőle: komolyan azért sírsz, mert nem nyertétek meg a bajnokságot? Én azt se tudom, hogy megélem-e a holnapot.

A betegség óta minden új értelmet nyert, és képes vagyok az élet minden pillanatát élvezni. Ha megvágom magam, azon se dühöngök, már szinte a fájdalmat se érzem, hiszen egy semmiség a kemoterápiához képest.”

Az interjú zárásaként Liesette hozzátette: nem szabad senkinek elkeserednie, ha valamilyen betegséget diagnosztizálnak nála. Sőt! Azt tanácsolja, hogy ennek hatására a beteg kezdjen el még többet edzőterembe járni és figyeljen az egészséges életmódra, hiszen a harchoz minden energiájára szüksége lesz. „Engem is ezek segítettek át a nehézségeken. Idén összesen hét műtétem volt – előfordult, hogy kilenc és fél órán át operáltak. Biztos vagyok abban, hogy ha nem lettem volna topformában, ha nem lett volna meg a kellő fizikumom, akkor nem éltem volna túl.”

DON’T text my family please. They don’t want messages after I post something. I post this to avoid questions, to keep…

Közzétette: Liesette Braams – 2016. május 25.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top