Keresés
Close this search box.
Benyó Máté

Összetett Eb-bronzot ért Benyó Máténak a portugáliai második helyezés

A szezonzáró portugál Eb futamon a második helyet szerezte meg Benyó Máté, mely harmadik helyet ért a 2024-es bajnokság RX1 kategóriájában. AZ RX3-ban Eb újoncként Kovács Sámuel a hatodik helyen zárt az év végi értékelésben.

Ahogyan az várható volt, a montalegrei verseny sok portugál versenyzőt vonzott a bajnokság idei utolsó állomására, erős mezőny gyűlt össze mind az EURO RX1, mind az EURO RX3 kategóriában.  Az észak-portugáliai pályának különös aurája van, az 1000 méteres magasság, a ritkább levegő igazi kihívás elé állította a versenyzőket. Montalegre még időjárás szempontjából is tartogatott meglepetéseket, gyors fordulatokat. Volt havas eső, eső 4 fokkal, de napsütés 25 fokkal is.

Benyó Máté talán a szezon legnehezebb kihívásával érkezett Portugáliába, a dobogó harmadik fokáért több pontot kellett gyűjtenie a hétvégén, valamint Mika Liimmatainenre, és Damian Litwinowiczra is oda kellett figyelnie. A szombat nehezen indult, a nap végén az összetett értékelés kilencedik helyén állt, a vasárnapi futamgyőzelemmel és második hellyel már hatodikként jutott be az elődöntőbe, ahol harmadikként végzett. A döntő futamban a második helyen intette le a kockás zászló, amely hozzásegítette a bajnoki bronzéremhez.

Az előjelek alapján nehéz hétvégére kellett készülnie Kovács Sámuelnek, egyrészt enyhe rosszullét közepette várta a bajnokság záró fordulóját, másrészt erős mezőnnyel kellett felvennie a küzdelmet az RX3 kategóriában.  Az állandó résztvevők mellett versenybe szálltak a portugál bajnokság pilótái is. Kovács parázs csatákat vívott, futamgyőzelemmel indította a hétvégét és végig tartotta a lépést versenyzőtársaival. Ötödik helyen kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahol futamában a negyedik helyen zárt, így épphogy lecsúszott a döntőről.

Benyó Máté: Elképesztő érzés amit elértünk, igazából még mindig nem tudom teljesen felfogni! Sorozatban harmadszor is a dobogóra tudtunk állni az Európa-bajnokságon, most ráadásul a dobogóra második fokára, amely az eddigi legjobb nemzetközi eredményünk. Ez a siker pedig azt jelenti, hogy a Rallycross Európa-bajnokság EURO RX1 kategóriájában az év végi összesített 3. helyen végeztünk, ami ebben a kategóriában ezen a szinten eddig csak Kiss Pál Tamásnak sikerült 2017-ben! Ez eddigi pályafutásom abszolút csúcspontja, erre az eredményre egész életemben méltán büszke leszek! Elképesztően hálás vagyok a Korda Racingnek, hogy immáron második éve lehetőséget biztosított számomra, hogy ezen a szinten versenyezhessek! Nagyon büszke vagyok az egész csapatomra, hiszen mindenki erején felül, szívét-lelkét beleadva dolgozott azért, hogy ez a történelmi eredmény létrejöhessen! Nagyon köszönöm továbbá a szurkolóinknak, hogy egész évben jóban-rosszban mellettünk voltak, remélem most ők is annyira örülnek a sikerünknek, mint mi!”   

Kovács Sámuel:A szezonzáró portugál hétvége valódi hullámvasút volt számomra. Egy újabb ismeretlen pályán versenyezni mindig nagy kihívás, ráadásul a sok gyors portugál ellenfél is komolyan megnehezítette a dolgunkat. A szabadedzések leginkább a pálya megismeréséről szóltak, és igyekeztem minél több tapasztalatot gyűjteni. Az első előfutamban egy szoros, izgalmas csatát követően sikerült megszerezni az első helyet, ami nagy lendületet adott a folytatáshoz. Ugyanakkor a második és harmadik előfutam már nem sikerült olyan jól, mindkét alkalommal a 4. helyen zártam. Az utolsó előfutamban viszont újra feljavult a tempónk, így a második helyen értem célba, és összesítésben az 5. helyet sikerült megszerezni. Az elődöntőben többször is hibáztam, aminek következtében a negyedik helyen értem célba, így sajnos lemaradtam a döntőről. Összességében nagyon élveztem a hétvégét, és rengeteget tanultam a verseny során. Szeretném megköszönni a Korda Racing csapatának a tökéletesen felkészített autót, és a rengeteg támogatást, amit a hétvége alatt kaptam.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top