A Formula E ma hivatalos sajtóközlemény formájában jelentette be együttműködését az UNICEF-el. Céljuk, hogy az együttműködésükkel támogassák a koronavírus elleni harcot, illetve segítséget nyújtsanak a kiszolgáltatott családoknak és gyermekeknek a járvány idején.
A partnerség középpontjában a gyerekek egészségének megőrzése, valamint az edukáció áll. A partnerség célja a megfelelő távoktatási programokhoz való hozzájárulás, valamint a kórházi dolgozók számára az alapvető védőeszközök biztosítása.
„Az UNICEF-nek és a Formula E-nek közös jövőképe van” – áll a hivatalos közleményben. „Ebben a jövőképben pedig az szerepel, hogy a gyermekek egy tisztább és biztonságosabb bolygón nőjenek fel. Mint globális sportnak, amelynek célja az éghajlatváltozás elleni küzdelem az elektromos járművek bevezetésének felgyorsításával, a Formula E kezében van az a lehetőség, hogy platformjait kihasználja és tudatosítsa az emberekben az UNICEF munkáját, amelynek célja, hogy védelmet nyújtson a gyermekeknek a koronavírus hatásaival szemben.
Az UNICEF-el való együttműködés keretében a Formula E kezdeményezést indít a globális, koronavírus elleni küzdelemet szolgáló források gyűjtésére. Első lépésként a Formula E adománnyal támogatja az UNICEF munkáját annak érdekében, hogy azonnali hatást gyakorolhasson az UNICEF munkájára.”
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a koronavírus a gyermekekre is rendkívüli hatással volt: jelenleg körülbelül 1.5 milliárd gyermek nem jár iskolába az oktatási intézmények bezárása miatt.
Amennyiben szeretnél te is adományozni, ide kattintva megteheted.
Szólj hozzá