A Hankook Racer Cup következő versenyhétvégéjének állomása a csehországi Brno lesz. Az izgalmas helyszínre először érkezik a fiatal tehetségeket felvonultató sorozat, így a mezőnynek egy vadonatúj pályával kell megismerkednie. A brno-i aszfaltcsík jellegzetessége az óriási szintkülönbség, a pálya hátsó része ugyanis egy nagy emelkedő, amelynél kifejezetten számít a kanyarokból való kigyorsítás, ha a versenyző egy-két kanyart elront, akkor azt a hátrányt az egész körben kell cipelnie. Emellett egy nagyon gyors pályáról van szó, hibázásra nincs sok helyen lehetőség.
Különösen jó, hogy a mezőny számára ismeretlen körülmények között kell teljesíteniük, csütörtökön egy hivatalos szabadedzésen tudnak először ismerkedni a pályával, pénteken már éles körülmények között dől el a rajthelyezések sorsa, majd két futamon gyűjthetik tovább a pontokat a versenyzők. A szezon utolsó megmérettetésére – három újabb futam – pedig október közepén a Hungaroringen kerül sor.
A bajnokság továbbra is nyitott, bár az élen álló Csuti László és Somogyi Márk kis űrt hagyott maga mögött, már ami a pontokat illeti. A „másodvonalban” Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor várja a kínálkozó lehetőségeket. Ennek fényében a taktikázás kap óriási szerepet, hiszen az utóbbi két pilótának csak úgy van esélye felkapaszkodni a dobogó legtetejére, ha komolyabb kockázatot vállal, hogy minél több pontot gyűjtsön. Az élen álló Csuti és Somogyi „kettősnek” pedig arra kell figyelnie, hogy ezeket a támadásokat visszaverjék, és ne kerüljenek bele felesleges konfliktusokba. Ez a pszichikai hadviselés -üldözni illetve üldözöttnek lenni- kettősség biztosan jellemezni fogja a hétvégét. Mivel nagyobb számú mezőnnyel áll rajthoz a Hankook Racer Cup mezőnye, így nagyobb tömörülés is elképzelhető. Ráadásul az időjárás is borsot törhet a versenyzők orra alá, mert az előrejelzések alapján eső várható.
A bajnoki cím sorsa még az utolsó állomásra marad, hiszen ott 75 pont gyűjthető, vagyis a Hungaroringig nyitott marad a tabella végső sorrendje. Csehországban viszont eldől, hogy milyen különbségekkel érkeznek a 2017-es bajnokság októberi hétvégéjére. Az MNASZ gyorsasági szakágának díjátadóján ráadásul az első hat helyezettet értékelik, amelynek posztjai még mindig kiadók!
Szólj hozzá