Keresés
Close this search box.

Szabó Krisztián felnőtt Európa-bajnok!

Szabó Krisztián megcsinálta! Nem volt könnyű, sőt, elképesztően nehéz volt, de volt egy célja: a top4-ben akart végezni minden Eb-futamon, és ebben a céljában nem gátolhatta meg senki és semmi, Franciaországban, a Buggy 1600 hihetetlenül erős és népes, 44 versenyzőt felvonultató mezőnyében sem! Az időmérő 18. helyéről, a B-döntőből feljutva szerezte meg az Európa-bajnoki címet!

Szabó Krisztián megcsinálta! Nem volt könnyű, sőt, elképesztően nehéz volt, de volt egy célja: a top4-ben akart végezni minden Eb-futamon, és ebben a céljában nem gátolhatta meg senki és semmi, Franciaországban, a Buggy 1600 hihetetlenül erős és népes, 44 versenyzőt felvonultató mezőnyében sem! Az időmérő 18. helyéről, a B-döntőből feljutva szerezte meg az Európa-bajnoki címet!

Szabó Krisztián tényleg minden szempontból felnőtt a feladathoz! Az XLavina Pap Motorsport versenyzője határozott céllal vágott neki az FIA Autocross Európa-bajnokság 2013-as idényének – meg akarta nyerni azt. Ennek megvalósításához pedig konkrét haditervvel is készült: egész évben minden futamon a top4-ben végezni. Ezt egy németországi 5. helyet leszámítva sikerült is tartania, így – többek között emlékezetes nyirádi győzelmének is köszönhetően – a most hétvégi, franciaországi Saint Igny de Vers versenypályáján megrendezett utolsó előtti forduló helyszínére már úgy utazhatott ki, egy kedvező eredmény elérése esetén akár már most Európa-bajnok lehet. Hogy milyen eredmény kellett ehhez, az Krisz év eleji tervének helyességét bizonyította: egy top4. Csak még egy utolsó, és megvan az áhított cél, az Európa-bajnoki cím!

Ez a top4 viszont nehezebben adta magát, mint bármelyik korábbi, és az OXXO Energy Drink által támogatott versenyzőt bizony alaposan megdolgoztatták külföldi riválisai ezért a sikerért. Szombaton Krisz a 18. helyet szerezte meg az időmérőn. Így indult a hétvége – 18. hely a 44-ből. Az első előfutamában így aztán csak a 4. helyről indulhatott, és ugyan egyet sikerült előznie, de a futam 3. helye az abszolútban így is csak a nap végi 12. helyre volt elég.

Vasárnap reggel aztán díszes társaságba került a második előfutamban a magyar pilóta. A tavalyi bajnokság első négy helyezettje közül hármat is megkapott ellenfélül, köztük két Európa-bajnokot, a 2010-ben győztes Ondrej Musilt és a címvédő Thomas Anacletót. Utóbbit sikerült maga mögé gyűrnie valahogy, így egy újabb 3. hellyel gazdagodott.

A keresztbeverések folytán a harmadik előfutamot már a 2. rajtkockából kezdhette, és bravúros versenyzéssel ismét maga mögött tartotta a tavalyi bajnok Anacletót, miközben a tavalyi Eb-3. Florent Tafanit is megelőzte egy ügyes manőverrel, és megnyerte előfutamát. A többi eredmény alakulása és a népes mezőny folytán most viszont még ez sem volt elég az egyenes ági A-döntőbe jutáshoz. Hiába harcolta fel magát szívós munkával Krisz a 18.-ról a 10. helyre az összesítésben, az A-döntőbe egyenes ágon csak 8-an jutnak be, a többiek a C-, illetve a B-döntőben próbálhatják megkaparintani a két még bejutást érő hely valamelyikét.

A magyar pilóta tehát egy kis kerülőútra kényszerült; nagyon nem akarta magát könnyen adni ez az Eb-cím. Krisz viszont ezen a napon is a legjobb választ adta minden elébe kerülő akadályra és kihívásra. Hatalmas, 11 másodperces fölénnyel megnyerte a B-döntőt, és ezzel kivívta magának a jogot az A-döntőben való indulásra. A top4-ért viszont még mindig kellett dolgozni bőven, hiszen Krisz csak a 9. helyet foglalhatta el a rajtrácson.

Ötöt kellett tehát előzni, és Szabó Krisztián ötöt előzött! Nem kevesebbet, nem többet, ötöt! A top4 volt a célja, és a 4. helyen intették le. Az Európa-bajnoki cím volt a célja, a Buggy 1600 felnőtt Európa-bajnoki címe, és a mai naptól Szabó Krisztián a Buggy 1600 felnőtt Európa-bajnoka! „Most ez a feladat, ezzel kell meggyürkőzni” – mondta el még kiutazása előtt, és végig, egész évben ezzel az egyszerű és magabiztos lazasággal vett minden akadályt, ami elébe gördült. Nyirádon a 10. helyről szaladt fel vasárnap az 1.-re, Franciaországban a 18.-ről a 4.-re. Egy nagyon-nagyon erős mezőnyben, elképesztően dörzsölt és kemény ellenfelek ellen sikerült véghezvinnie akaratát, és most a csapattal együtt ünnepelhet. Szabó Krisztián mától fogva az autocross kétszeres junior és egyszeres felnőtt Európa-bajnoka!

És hogy teljes legyen Franciaországban a magyar ünnep, Kárai Tamás is Európa-bajnok lett a mai napon. Ő a Touring Autocross kategóriában tett szert behozhatatlan előnyre a bajnoki tabella élén mostani győzelmével, és innentől fogva immár kétszeres Európa-bajnoknak mondhatja magát. 137 versenyző indult el a francia autocross Eb-n, volt köztük két magyar. Ők ketten távoztak Európa-bajnokként a helyszínről. Nem rossz arány…

Mindez azt jelenti, hogy az egy hét múlva megrendezésre kerülő olasz futamra egy közös céljuk maradt – megszerezni a 2. helyet Magyarországnak a Nemzetek Kupájában! Hatalmas fegyvertény lenne az is, amely ismételten bizonyítaná, van, hogy kevés is győzni tud a túlerő felett. Kicsi ország vagyunk, nagyon nagy tehetségekkel!

„Ez komoly volt! Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt ezen a napon! De a lényeg, hogy a vége nagyon jól sikerült megint, és meglett az Eb-cím, amiért annyit dolgoztunk a csapattal, úgyhogy nagyon boldog vagyok!” – újságolta vidáman Krisz. „A tegnapi nap végén motort cseréltünk, ami így utólag jó döntésnek bizonyult. A második előfutamban kis harccal sikerült előznöm egyet, így ott 3. lettem. Aztán az utolsó előfutamomat egy nagyon jó rajttal sikerült megnyernem, de annyian voltunk a mezőnyben, hogy még így, két 3. és 1. hellyel is csak 10. lettem az előfutamok utáni összesítésben.”

„Szerencsére aztán a B-döntőt elég simán megnyertem. A rajt után 2.-nak fordultam el, utána pedig sikerült viszonylag gyorsan megelőznöm az előttem haladó francia srácot, és onnantól biztos volt az A-döntőbe jutás. Az A-döntőt szakadó esőben rendezték, és mindenki Michelin gumikkal ment, én viszont bütykössel. Tudtam, hogy a rajtnál ez előny lesz, ami be is jött, mert az első kanyarban már 5.-ként fordultam el, aztán voltam 3. is, de a 3. körben sajnos elment a szervo, és onnantól nagyon nehéz volt irányítani az autót. Ráadásul a kormány is csupa sár volt, alig lehetett fogni, úgyhogy tényleg nem volt egyszerű. Ezért a leintésig veszítettem is egy helyet, de szerencsére most ez még pont belefért, hiszen a 4. hely volt az, amire egész hétvégén vágytunk” – sóhajtott fel megkönnyebbülten a 21 éves pilóta, akire a leintés után még egy doppingellenőrzés is várt, mielőtt megkezdődhetett a felhőtlen ünneplés a csapattal.

„Boldog vagyok, hogy a junior Európa-bajnoki címeim után most a felnőttek között is Európa-bajnok lettem, az meg csak hab a tortán, hogy Kárai Tomi is velem egy napon ünnepelhet. Ketten járunk a magyarok közül Eb-re, és most mindketten Európa-bajnokok lettünk, ez egyszerűen hihetetlen! A Nemzetek Kupájában is szinte biztos már a 2. helyünk, úgyhogy ez egy nagyon boldog nap nekünk, magyaroknak idekint Franciaországban. Remélem, odahaza is sokan örülnek a sikerünknek, köszönöm mindenkinek az egész éves biztatást” – mondta el végül a Buggy 1600 új Európa-bajnoka, Szabó Krisztián.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top