Jochen Mass 1973 és 1982 között versenyzett a Forma-1-ben. Abban a korszakban, amikor számos tragikus végkimenetelű baleset sújtotta a sportágat, mégis, talán ez volt az F1 történetének legizgalmasabb érája. A nyári Goodwood Festival of Speeden volt lehetőségünk hosszasan beszélgetni a legendás német autóversenyzővel, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre, mind a múltat és a jelent illetően. A legizgalmasabb gondolatait olvashatjátok most. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2022/4. számában került publikálásra.)
Évről évre állandó vendége goodwoodi sebességfesztiválnak. Mit jelent az ön számára, hogy minden évben meghívást kap erre a rendkívüli eseményre?
-Az összes Goodwood-eseményen részt vettem a kezdetektől fogva, talán egy maradt ki a legelején. A sok év alatt láttam a fesztivál fejlődését, amely minőségét és nagyságát tekintve is egyre jobb lett. Figyelemre méltó, hogy mára már olyan népszerű lett, hogy immár ez a világ legjobb autósport-rendezvénye. Kiváló a hangulat, fantasztikus a közönség, hiszen itt igazi rajongók vesznek körül, akik ismernek minket, versenyzőket. A nézők minden évben kétszer-háromszor találkoznak velem: a Members Meetingen, a Festival of Speeden és a Revivalon. Imádják, hogy újra és újra látnak minket. Természetesen ez kölcsönös, számomra is fantasztikus látni őket. Az évek alatt láttam azokat a gyerekeket felnőni, akik minden évben itt vannak. Még te is az emlékeimben vagy, te is ilyen kicsi voltál (mutatja és nevet).
-Ön a Forma-1 hőskorában versenyzett, amikor is számtalan tragikus kimenetelű baleset történt. Mi adta a motivációt, hogy újra és újra versenyautóba üljön?
-Tulajdonképpen nem jó ötlet egy bizonyos korszak veszélyeiről beszélni. Azzal a tudattal versenyeztünk, hogy ez a sport veszélyes. Ennek ellenére szívesen tettük ezt, élveztük az egészet. Egyszerűen bele kellett vonni az életünkbe azt a tényt, hogy az autósport veszélyes. Ezért is kérdezem: Miért kell a veszélyről beszélni? Rengeteg emlékezetes pillanatot idézhetünk fel abból az időszakból, amik sokkal izgalmasabbak, mint a veszély. A veszélyről tudtunk, a versenyzést szabad akaratunkból tettük. Számomra sosem volt kérdés, hogy rajthoz állok-e.
-Az 1975-ös Spanyol Nagydíjon futamgyőztesként ünnepelhetett. Meséljen nekünk arról a hétvégéről, mely sajnos egy szomorú baleset miatt idő előtt ért véget!
-A szalagkorlátok hanyag rögzítése miatt felmerült az a gondolat, hogy egyáltalán nem állunk rajthoz, ami szerintem semmi jóra nem vezetett volna. Azt gondoltam, hogy demonstratív jelleggel versenyezzünk alacsony sebességgel, csinálhatnánk egy show-futamot. Jó ötletnek tűnt. Eljött a rajt pillanata, és már a verseny elején sok baleset történt. Rögtön a rajt után a két Ferrari összeért, melynek következtében Niki Lauda feladta a versenyt. Én mögöttük jöttem, és látván a baleseteket, gondoltam magamban: miről beszéltünk a verseny előtt? Miért kell ennek így lennie? Őrület! Aztán ironikus módon megnyertem a versenyt, de számomra ez nem ért fel egy győzelemmel. Kár, hogy egy ilyen futamon sikerült nyernem, ami egyben az egyetlen futamgyőzelmem a Forma-1-ben.
-Hány éves korában kezdődött az autósport iránti rajongása? Mit tudhatunk a Forma-1-be vezető útjáról?
-Két szemszögből közelíteném meg ezt a témát, elsősorban a vezetés szempontjából. 14 éves koromban sokat vezettem anyukám Volkswagenjét, nagyon élvezetes volt. Észrevettem, hogy elég jól bánok az autóval, ugyanakkor az autóversenyzésre akkoriban még egyáltalán nem gondoltam, az még nagyon messze volt, valahol a fellegekben, semmi közöm nem volt hozzá (nevet). Csak később, épp egy tengeri utazás során – mivel én is tengerész voltam – megnéztem egy futamot, ami számomra annyira érdekes volt, hogy gondoltam, ezt én is csinálhatnám mostantól! Már aránylag idősnek számítottam, 21-22 éves lehettem, ennek ellenére meglepően jól alakultak a dolgok. Tehetséges voltam, viszont kevés időt tudtam az autósportra fordítani, ezzel tisztában is voltam. Ezután a Ford gyári versenyzőjeként dolgozhattam, ami egy csodálatos időszak volt. Gyakorlatilag így kezdődött az autósport-karrierem.
-Három évig a McLaren csapat tagja volt, ahol két csapattársa világbajnok lett. Hogyan jellemezné a McLarennél töltött időt? Milyen volt a légkör a csapatban?
-Amikor a McLarenhez kerültem, a csapatnál uralkodó légkört olyan emberek alakították, mint Teddy Mayer, illetve akik a csapatvezetésben részt vettek. Nagyszerű volt! Az első csapattársammal, Emerson Fittipaldival jó volt az együttműködés, habár abban az évben már csak kettő verseny volt hátra a szezonból. Előtte John Surtees csapatánál versenyeztem. A McLaren fantasztikus istálló volt, kiváló mérnökök voltak a csapatnál. Fittipaldival jól kijöttem, a sebességet illetően ugyanolyan gyors voltam, mint ő, ám ő jobban politizált csapaton belül. Én még akkor… (nevet) a politizálásból teljesen kimaradtam, nagyon távol állt tőlem. James Hunttal, aki az angol Hesketh csapattól jött, nehezebben bírtam; egy angol csapat angol versenyzővel az oldalán elég erős kombinációt alkotott. Tudtam, hol tudom legyőzni őt, viszont, ha van egy első számú versenyző a csapatnál, aki erősebb motorral versenyzik, semmi esélyed nincs ellene… Egyértelműen előnyben volt velem szemben, ezzel együtt kellett élnem.
-Milyen volt James Hunt és Niki Lauda csatájának részese lenni?
-Ez egy olyan csata volt, aminek elsősorban a sajtóban lett túl nagy visszhangja, a versenypályán valójában nem volt akkora összecsapás. Természetesen kemény versengés folyt közöttük, néha Lauda és a Ferrari volt előnyben, néha Hunt a McLarennel. Eljöttek azok az idők is, amikor a motorgyártók a versenyzés meghatározó szereplőivé váltak. A Cosworth három különböző csapatnak gyártott motorokat. Amiről azonban senki sem tudott, hogy ezek 70 lóerővel erősebbek voltak. Nem volt élvezetes ilyen körülmények között versenyezni, mert ezek az autók mindig előttünk voltak; Mario Andretti a Lotusszal, Jody Scheckter a Tyrrell csapattal és James Hunt a McLarennel. Ezek olyan dolgok, amik nagyon dühítőek, ugyanis nem tudtam, honnan származik az előnyük. Hunt és Lauda csatája meglehetősen szoros volt, mindketten a végsőkig esélyesek voltak a világbajnoki címre. Niki Lauda nürburgringi balesete több szempontból negatívan érintett. Egyrészt, mert simán megnyerhettem volna azt a versenyt, hatalmas előnyöm volt, aztán végül Hunt lett a győztes. Másrészt, a bajnokságot végül szintén Hunt nyerte, mivel Lauda a balesetét követően pár futamot kihagyni kényszerült. Hunt épphogy bajnok lett, nem feltétlenül megérdemelten, de hát mégiscsak a csapattársam volt. Ami a két riválist illeti, James Hunt mindig a lányokat kereste, Lauda is szívesen tette, de neki nem mindig alakultak úgy a dolgok… (nevet). Ez egy teljesen más történet. Összességében egy izgalmas évet tudhattunk magunk mögött, ugyanakkor voltak frusztráló pillanatok is. Fujiban, azon a bizonyos esős versenyen Hunt mögött haladtam, ám, ha én vezettem volna, biztosan kihívtak volna a boxba, hogy James több pontot zsebelhessen be. Túlságosan lojális csapattárs voltam.
-Személyesen is szerepelt a Rush (magyarul: Hajsza a győzelemért) című filmben, mely Lauda és Hunt csatájáról szól. Milyen élményekkel gazdagodott a forgatás során?
-Mivel én a valóságban is részt vettem azon a bizonyos versenyen, pontosan tudtam, mi hogyan történt. A filmben mindent a valóságban megtörtént eseményekre szabtak. A forgatáson megkérdezték, mi a nevem. Miután mondtam, hogy Jochen Massnak hívnak, rákérdeztek, hogy mi a valódi nevem. Meglepődtek, hogy én játszom a saját szerepemet.
-Amikor megnézte a filmet, hitelesnek ítélte a jeleneteket?
-Nagyon jó lett, igen. Daniel Brühl, aki a filmben Niki Laudát alakította, jól játszotta a szerepét. A felesége, Marlene – itt most a színésznőre gondolok – pedig teljesen úgy nézett ki, mint Niki felesége. James Hunt alakítója, Chris Hemsworth a forgatás előtt pár hónappal felhívott Ausztráliából, egy órát beszélt velem telefonon. El kellett mesélnem neki, milyen ember volt James. Nem dramatizáltam túl, nyugodtan elmondtam neki mindent.
-A Német Nagydíj évek óta nem szerepel a versenynaptárban. Ön szerint miért?
-Fogalmam sincs. A sok ostobaság, a rossz tervezés, sok ember túl nagy egoizmusa miatt történhet ez meg, tehát politikai okokból ered ez a probléma. Érthetetlen az egész. Egy jóléti ország, mint Németország, mely kiváló autóiparral rendelkezik, nem rendezhet Forma-1-es futamot? Érthetetlen!
-Az elmúlt pár évben nincs kiemelkedő német tehetség a Forma-1-ben. Talán Mick Schumacher lehet a következő bajnok? Mit gondol a teljesítményéről és a jövőjéről?
-Mick Schumachernek viszonylag nehéz helyzete van a Forma-1-ben, mert a teljesítményét mindig az édesapja szintjéhez mérik. Mick jól versenyzik, kellő magabiztossággal rendelkezik, néha persze hibázik is, viszont az autója sem igazán versenyképes. Ugyanakkor kiválóan kezeli a rajta lévő nyomást. Úgy gondolom, hogy egy kis időre van szüksége. Teljes mértékben a versenyzésre koncentrál, és számomra meglepően jól teljesít. Azt hittem, hogy ez egy hosszabb út lesz számára, illetve a bemutatkozását illetően is rosszabbra számítottam. Ügyes srác, gratulálok neki!
-Hogyan tölti mostanában a mindennapjait?
-Csak próbálok éldegélni (nevet), egészséges maradni. A hetvenes éveim közepén járok (most töltötte be a 76. életévét – a szerk.). Nem esik nehezemre a mindennapi tevékenységek elvégzése, elfoglalom magam kisebb-nagyobb dolgokkal, és ez jó dolog. Kevés esetben, vagy talán egyáltalán nem teszek tönkre dolgokat. Még mindig szívesen vezetek, és mondhatom, jól is megy. Ezek olyan dolgok, amikről azt gondoltam, hogy egyik napról a másikra megszűnnek, és az ember hirtelen elkezd hibákat véteni. Amint ez bekövetkezik, kellően kritikusnak kell lennünk magunkkal szemben, és be kell látnunk, hogy bizonyos dolgokat már nem vagyunk képesek elvégezni.
Interjú: Landek Norbert és Palercsik Dávid
Fotók: Landek Norbert
Szólj hozzá