Keresés
Close this search box.

Szeretném izgalmassá tenni a versenyt!

Célom most is, mint mindig, hogy a dobogó legtetejére állhassak.

Lehoczki Péter
Suzuki Swift Gti
Kecel, Autocross.
2014.07.13
Péter Július 13-án, Kecelen Autocross versenyen indul. A verseny előtt kérdezem.
A Dömsödi találkozásunk óta, ahol szépen reptetted a Suzukidat merre jártál milyen versenyen?
– A következő versenyen, három hetes pihenő után, június 29. én szintén a Dömsödi Autocross pályán álltam rajthoz. Mivel ez a verseny két napos volt és én csak a második napon tudtam részt venni, így az utolsó helyről kellett indulnom. Ennek oka, hogy az első napon lezajlott az időmérő. A második futam utolsó körére felzárkóztam a második helyre, de sajnos a cél előtti kanyarban felborultam.
Az autón olyan sérülések keletkeztek, amit a helyszínen nem tudtunk megjavítani, ezért fel kellett adnom a versenyt.

A Keceli pálya mennyiben hasonlít a Dömsödi vagy Szeghalmira?
– A Szeghalmi pályával sajnos nincs összehasonlítási alapom, mert ott még nem volt szerencsém versenyezni! A Dömsödi pálya sokkal gyorsabb, hosszabb, kötöttebb talajú, mint a Kecelié. Kecelen inkább a rövid egyenesek, és a sok kanyar teszi technikásabbá a vezetést!
Miképp tudsz rákészülni erre a versenyre?
– Csak fejben tudok készülni, mivel az autót még javítjuk, illetve készítjük fel a versenyre.
Ez a pálya milyen versenyzési stílust kíván?
– A Keceli pályára nem lehet igazán felkészülni, mert minden versenyre megváltoztatják a pálya útvonalát. Ez jelenthet plusz kihívást a versenyzőknek.
Milyen céllal indulsz a Keceli versenyen?
– Célom most is, mint mindig, hogy a dobogó legtetejére állhassak.
Támogatóim:
LECSÓ AUTÓSZERVIZ, LAVATI KER ZRT, PINTÉR MŰVEK, BADACSONYI PARTYSERVICE, ROBÁG GUMI, LEHOCZKI FERENC.

Szurkoljunk közösen Lehoczki Petinek Kecelen, az Autocross Arénában 2014. július 13.-án!

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top