Keresés
Close this search box.

Casentino Rally-n a Juhász testvérek

34° RALLY INTERNAZIONALE CASENTINO 2014.07.11-12. 

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
Casentino Rallye (I)
2014.07.11-12.

Olaszország rallypályáin indulsz testvéreddel, Zsoltival a hétvégén. Pénteken egy, szombaton nyolc gyors fog rátok várni.
2013-ban már Zsoltival indultál ezen a versenyen. Akkor hogy éreztétek magatokat? Előny lesz-e a pályaismeretetek?
– 2013-ban már a Megane-nal indultunk itt Zsoltival. Egy nagyon jó verseny volt, de akkor még ez az autó nem volt olyan jó, mint most. Sok gondunk volt a fékkel, ami most már sokkal jobban működik. A pályák ugyanazok, csak két gyorsasági az ellenkező irányban van. Tavaly problémánk volt a turbó melegedésével is, amivel a szakaszok végén már rengeteg teljesítményt vesztettünk. Remélem, ez mostanra megoldódik.

A pénteki Bibbiena-ban este 204.49-kor egy 1,45 kilométeres szakasz vár rátok. Mit is kell tudni erről a rövidke gyorsról?
– Ezen a rövid szakaszon én még sosem mentem, de láttam a verseny honlapján a pályarajzot. Ez alapján inkább egy közönségcsalogató prológnak látszik, azzal a különbséggel, hogy beleszámít a verseny értékelésébe. Érdemes padlón menni, mert másnap az abszolút eredmény alapján rajtolunk. A szombati, éjszakai szakaszon pedig sokat számít a rajtsorrend.

Szombaton már ismert gyorsok várnak rátok 140 km hosszon, nyolc szakaszra bontva, ahol a Talla 36.88km lesz és ráadásul éjjel 21.43-kor rajtol az első éles autó. Miképp készültök fel ezekre? Lesznek-e esetleg új szakaszok?
– A Rebenland-on és a Miskolc Rallye-n is versenyeztünk idén éjszaka. Ezek a tapasztalatok most jól jöhetnek nekünk, de mindig nehéz felvenni a versenyt a helyi versenyzőkkel, mert sötétben jobban kijön a pályaismeret előnye. Az biztos, hogy ilyenkor más itinert írunk, de ez már Zsolti gondja lesz.

Köszönjük Partnereink segítségét!
www.infovaros.hu, Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen – Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car – Tools Kft. Mahiti Kft. Észak – Trend – Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex – D, T-Rental. Profi – Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft. Öko Transz. Maldon Kft. Unify Plus Kft. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft. Product T-Pride Kft. Oldpit Kft. R-Pex2000 kft. Andrezol-net Kft. www.madeinmiskolc.hu. H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Digit-Center Kft. www.infovaros.hu. Max Transport. Szenzortechnika. Baromfiudvar 2000 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Balogh és Fia Trans Bt. Horváth Kft. Távit Kft. Autó M3 Szervíz és Diagnosztika. T-Rental. Indura 2006 Kft. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. TGK Trans Kft. Technor 93 Kft. R-salus Kft, Schönherz Iskolaszövetkezet, Barton 07 Kft, Vivifer.hu, Flotál Kft, www.flotal.eu/kapcsolat
– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top