Májustól újabb versenysorozatban mérhetik össze erejüket a vírushelyzet miatt a hazánkban is a virtuális versenypályákra visszaszorult autóversenyzőink. SimRace 2 Real néven indul esportbajnokság Magyarországon valódi autóversenyzők részvételével. Ez azért fontos, hogy a sorozat első időszakában csak valódi versenyzők állhassanak rajthoz, hogy ne kerüljenek jelentős hátrányba a profi szimulátoros gamer-ekkel szemben. A versenyeket élőben is nyomon lehet majd követni, 4K felbontásban, a televíziós közvetítésekhez hasonló szakmai kommentárral.
A versenysorozat a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Autós Gyorsasági szakágának, a legnagyobb hazai szimulátoros rendezvényszervezőnek számító Race Online Hungary, illetve a PC Guru és a PlayStation Magyarország közreműködésével valósul meg.
„Ebben a nehéz helyzetben, amiben szeretett sportunk, országunk és az egész világ van, egy rendkívüli kezdeményezésnek örülhetünk. Igen, örülhetünk, amire ebben az időszakban oly kevés okunk van. A Race Online Hungarynek köszönhetően a profi, valódi autóversenyzők lehetőséget kapnak, hogy jelenleg az egyetlen megmaradt módon, azaz online körülmények között megmérettethessék magukat. Kihagyhatatlan lehetőség! Vigyázva az egészségünkre otthon, de mégis együtt versenyezhetünk!”
– mondta a korábbi sokszoros bajnok Gáspár István, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Gyorsasági szakágának vezetője, aki egyben a versenysorozat fővédnöke is.
A sportvezető szerint már több mint egy éve elkezdték közösen kidolgozni a szimulátoros autóversenyzés lehetőségét, a fő cél akkor még a sportutánpótlás fejlesztése volt, a járvány azonban felgyorsította a munkát. A Race Online Hungarynél már megvan a szervezéshez szükséges tapasztalat, mert a cég akkreditált partnere a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Gran Turismo World Tour nevű világbajnokságának.
Az esportbajnokság többfordulós kupasorozat lesz, a versenyek alapját a Gran Turismo Sport adja. Olyan indulók vehetnek részt, akiknek van valódi autóversenyzős múltjuk, vagy – vírusmentes időkben – jelenleg is aktívan versenyeznek. Három különböző kategóriában lehet indulni, mindegyikben hét versenyt rendeznek majd szombatonként és vasárnaponként. Az egyes futamokra a 24 legjobb időt teljesítő versenyző kvalifikál, akik 12 fős versenyeken csapnak össze, majd ezekből a 6-6 legjobb jut tovább a következő futamra, amelynek a rajtsorrendjéről külön időmérő dönt. A futamokon a versenyzők pontokat kapnak (a szezonzárón dupla pontozás lesz), aki pedig a legtöbb pontot gyűjti a szezon során, az lesz a végső bajnok. Az első forduló a tervek szerint május 3-ig elindul, melyhez hamarosan megtalálhatóak lesznek a részletes információk a versenysorozat https://simrace2real.org/ honlapján.
Az e-sport térhódítását szinte minden sportágban jelentősen fellendítette a vírus miatti leállás a sportvilágban, de a hagyományos autósportban már régóta sportszakmai szempontok miatt is komoly, megkerülhetetlen sportutánpótlási terület a virtuális versenyek világa. A járványhelyzettől függetlenül is ehhez szeretett volna felzárkózni a hazai autósport legtradicionálisabb szakága ennek a sorozatnak a korábban megkezdett életre hívásával.
Szólj hozzá