Keresés
Close this search box.
nagy Ádám 2

“Az eddigi legnehezebb évem a motorsportban”

Évértékelő Nagy Ádám Senior kategóriás gokartpilótától.

A 2026-os év egy igazi hullámvölgy volt számunkra.

 Rettentő erős kezdés február végén Olaszországban jesoloban. Heat győzelmek sorozata után a döntőt a második helyről kezdhettem a hetvenhat pilóta közül, ahol ugyan hibáztunk, és csak a tizenharmadik helyen értem célba, de így is rengeteg pontot gyűjtöttünk.

 Következtek a magyar bajnoki fordulók, ahol a siralmas kezdés és egy váz típus váltás után a második fordulót Máriapócson, szinte csont nélkül megnyertük.

 Az RMC CE második fordulója Trinec-ben volt, ahol Top 10-es eredményt értünk el. Fura hétvége volt, a pénteki nap után már bordafájdalmakkal küzdöttem, de nem éreztem magam rosszul, végig versenyeztem a hétvégét.

 Következő hétvégén Ausztriában szerettünk volna tesztelni, ami az első nap reggelén meghiúsult. Erősödő bordafájdalmak után inkább úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, és megnézzük mi lehet a baj. Sajnos egyből egyértelmű volt a röntgen kép alapján, hogy a jobb oldali 8-as bordám eltört. Nagyon nehéz időszak volt, hat héten keresztül otthon kellett lennem, semmi edzés, semmi motorsport. Sajnos egy magyar bajnoki fordulót ki is kellett hagynunk, úgy, hogy előtte a második helyen álltam egy ponttal lemaradva az elsőtől.

 A hazai bajnokság negyedik fordulójára szerencsére meggyógyultam, de tesztelni nem tudtam előtte, míg a riválisaim minden hétvégén gokartban ültek. Nagyon nehéz verseny volt, mind fizikailag, mind fejben, és ez meg is látszott az eredményen. Ennyi kihagyást nagyon nehéz semmissé tenni egy olyan mezőnyben, ahol az ezred-másodpercekért harcolunk minden körben.

 Rá egy hétre rendezték a Közép-Európa Bajnokság következő fordulóját. Nem voltunk gyorsak, majd az utolsó edzésen úgy döntöttünk, visszaülök abba a vázba, amivel Máriapócson remekeltünk. Egyből megjött az idő, és nagyon nehéz volt, de elértük azt, hogy a döntőben a harmadik helyről rajtoljak. Az a verseny megint csak nem sikerült tökéletesen, és csak a nyolcadik helyen értem célba, de a körülményekre tekintve, ez is egy ígéretes eredmény volt.

 A magyar bajnokságot reálisan nézve elvesztettük, így Hajdúhadházon kívülről figyeltem az eseményeket.

 Az utolsó hazai futam kecskeméten, a CEZ mezőnyével került megrendezésre, ahol elindultunk, és nagyon gyorsak voltunk. Az időmérőn nagyon közel volt a Pole. Az első versenyen rám toltak az előttem lévő versenyzőre, utolsó helyen értem célba, ráadásul engem büntettek meg érthetetlen módon. A második versenyen szintén baleseteztem egy hiba következtével, ahol szintén a mezőny végén értem célba. Az elődöntőben így hátulról indulva jöttem előre, addig ameddig egy szerencsétlen technikai gond miatt kiállni kényszerültem. Az esélytelenek nyugalmával a döntőben a harmincegyedik helyről a nyolcadikig küzdöttem fel magam.

 A CE következő fordulója szintén ugyanitt, Kecskeméten került megrendezésre. Egész hétvégén erős tempó, de egy érthetetlen büntetés a döntőben, és egy törött hátsó spoiler csavar tönkretette a hétvégémet.

 Két forduló maradt hátra Olaszországban. Nagyon erős tempó jellemezte mindkét hétvégénket. Az elsőn teljes száraz körülmények között versenyeztünk, nagyon sokat fejlődtem vezetésben, ami az időn is meglátszott. Csoportomban hatodik hely az időmérőn, majd mind a kettő kvalifikációs futamon az első kör első kanyarjában elvéreztem. Sokat gondolkoztunk, hogy én mit ronthatok el, és volt olyan szituáció, amikben én hibáztam, de ezen a hétvégén rajtunk kívülálló dolgok miatt estünk ki. Hatalmas küzdés volt, ami lelkileg nagyon megviselt.

 Az utolsó jesoloi versenynek úgy mentünk neki, hogy végre csak élvezni szeretném, és mutassuk meg mind azt, ami bennünk volt egész évben. Pénteken motorproblémáink voltak, majd az időmérőn a felszáradó pályán egy kisebb hiba miatt csoportomban csak a tizenegyedik helyet szereztem meg. Az első heaten csepergett az eső, amit én nagyon szeretek, ráadásul jó döntéseket hoztunk, így a tizenegyedik helyről a negyedikig küzdöttem fel magam. Majd hidegzuhany, egy értelmezhetetlen szabály miatt kizártak. A hátsó ütköző tartó csavarja eltört azért, mert belém jöttek nagy erővel hátulról. Ez azért érdekes szabály, mert ez miatt a pilótának lesz nehezebb feladata, felszabadul a váz hátulja, teljesen máshogy kell kezelni, és a legtöbb esetben hatalmas hátrány. Ez mit sem számít, kizárással ér fel egy rajtad teljesen kívülálló, hátráltató tényező. Ez pont olyan, mintha valaki felhozná a homokot a pályára, a mögötte haladó versenyző csodával határos módon nem vesztene vele olyan sok időt, ezért kizárnák a versenyből. Egy szónak is száz a vége, kizártak és pont. Az ezt követő heaten a harmadik, majd a nyolcadik helyet sikerült megszereznünk. Az elődöntőn a tizenkettedik helyről kezdtem, és a szokásokhoz híven belekerültem az első kör első kanyaros incidensbe, így a mezőny végéről végül a tizenkilencedik helyen értem célba. A döntőt a huszonnyolcadik helyről kezdhettem, ahol egy hatalmas versenyzéssel, tizennégy kör alatt, huszonkettő pozíciót javítva a hatodik helyen értem célba. Ötvenkilenc versenyzőből a hatodik helyen végeztem egy kizárással, és egy nagyon sok pontot érő elődöntős balesettel. Ez elmondja, hogy mennyi potenciál van bennünk, de sajnos ez szintén csak egy részeredmény lett, és megint nem állt össze úgy a hétvége, ahogyan azt szerettük volna.

 Ez volt az én idei évem, sokat fejlődtem fejben, újjá kellett magamat építeni a szezon felénél a sérülésből, de úgy érzem, ilyen téren nagyon jó munkát végeztünk.

 Hálásan köszönöm a csapatomnak, a Freestyle Racingnek az egész éves bizalmat és támogatást, a sok jó tanácsot és szót, amik engem is többé tettek akár mint versenyző, akár mint ember. A legnagyobb köszönettel így is Apának tartozom, aki nélkül semmi sem lett volna lehetséges.

Köszönöm szépen!

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top